„A kárpátaljai magyarság nem lehet egy idegen háború játékszere!” (frissítve)

augusztus 1, 2014 a Hírmondó

Az ukrán hadseregben elrendelt részleges mozgósítás ellen kezdődött tüntetés kedden Munkácson. Toroczkai László is felszólalt, a kárpátaljai magyarság védelmében.

cernauti_rom_b

A munkácsi hadkiegészítő parancsnokság épülete előtti tüntetésen a hadseregbe behívott tartalékosok női hozzátartozói azt követelték a katonai hatóságtól, hogy férjeiket, fiaikat és fivéreiket ne vigyék a kelet-ukrajnai háborús övezetbe. A tiltakozók szerint a terrorellenes műveletben csak megfelelően kiképzett katonáknak lenne szabad részt venniük.

Kárpátalja, ne háborúzz!

A „Kárpátalja, ne háborúzz!” jelszót skandáló nők a katonai parancsnokságtól a város egyik legforgalmasabb útkereszteződéséhez vonultak, és lezárták a forgalom elől. A tüntetők azt követelik, hogy Lengyel Zoltán polgármester tárgyaljon velük, ellenkező esetben lezárják a városon áthaladó nemzetközi vasútvonalat is. A tiltakozás azután is folytatódik, hogy Munkács első embere találkozott a tüntetőkkel és a „kényszermozgósítás” leállítását követelő közös beadványt fogalmazott meg velük együtt az ukrán elnöknek.

Nők és gyerekek

A város melletti Beregrákoson és három szomszédos községben hétfőn délután mintegy harminc nő és gyerek lezárta a településen áthaladó nemzetközi főútvonalat, aminek következtében hatalmas forgalmi dugó alakult ki mindkét irányban. Munkács felől Ungvár és az ukrán-szlovák határátkelőhely csak több tíz kilométeres kerülővel érhető el.

Álhír

Az ukrán és magyar lakosságú faluban a tiltakozást az az álhír váltotta ki, hogy 300 helyi férfit fognak a hadseregbe behívni és a kelet-ukrajnai terrorellenes műveleti övezetbe vinni. A tiltakozók kedden sem voltak hajlandók feloldani az útblokádot, jóllehet reggel beleegyeztek, hogy beadványban fordulnak az ukrán állam vezetőihez, amelyben azt követelik, hogy ne a civileket, hanem a rendvédelmi szervek munkatársait hívják be katonai szolgálatra. Hétfő délután a Huszti járás négy településén tartottak főként nők útlezárásos tiltakozást, de estére mindenütt feloldották a blokádot. A tüntetők azonban kilátásba helyezték, hogy amennyiben a hatóságok nem szüntetik be a mozgósítást, folytatják a tiltakozást.
Ugyancsak útlezárással tiltakoztak hétfő délután a nők a Beregszászi járás több magyarlakta településén. Forgalmas közlekedési útvonalakat vettek blokád alá Nagyberegen, Kígyóson, Beregújfaluban és egy nappal korábban Gáton.

Ellenséges titkosszolgálatok műve

Valerij Luncsenko, Kárpátalja megye kormányzója a mozgósítás elleni tiltakozási hullámra reagálva azt mondta, hogy abban ellenséges titkosszolgálatok keze is benne lehet, így próbálva destabilizálni a helyzetet Kárpátalján. Ivan Vaszilcjun ezredes, a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság parancsnoka hétfői sajtótájékoztatóján hadititokra hivatkozva nem volt hajlandó elárulni, hogy hány tartalékost fognak behívni a hadsereg soraiba a részleges mozgósítás 45 napja során.

gat3-aufmacher-2606337-16-eab7b37ac430ac99164d97760a9cf953

A kárpátaljai ukrán nyelvű médiában ugyanakkor olyan hírek jelentek meg, hogy a megyéből a mostani részleges mozgósítás során hatezer tartalékost hívnak be katonai szolgálatra. Félhivatalos jelentések szerint az Ungvári járásból hatszáz, a Munkácsiból 500 főt mozgósítanak. Kárpátaljáról eddig kilenc katona vesztette életét a kelet-ukrajnai harcokban.

„Meg kell védeni a kárpátaljai magyarságot attól, hogy egy számára teljesen érdektelen háborúban a vágóhídra vigyék.”

Az ügyben Toroczkai László is megszólalt, aki Facebook bejegyzésében kiemelte, hogy a magyar kormány felelőssége az ottani magyarság érdekeinek képviselete.

Gondolom nem Ásotthalom polgármesterének kell tüntetést szervezni az ukrán nagykövetség elé, és remélem, hogy a magyar kormány kikényszeríti, hogy egyetlen kárpátaljai magyarnak és ruszinnak se kelljen bevonulnia az ukrán hadseregbe. Egyszer ezt már végigcsináltuk itt Délvidéken. Sajnos ennek ellenére sok száz délvidéki magyar vesztette életét a balkáni háborúkban úgy, hogy semmi közük nem volt az egészhez. Ha van még erkölcs, ha van még a magyar nemzetben egy szikrányi összetartás, önzetlenség, együttérzés, akkor most ki kell állni, s az EU tagjaként a leghatározottabb eszközökkel meg kell védeni a kárpátaljai magyarságot attól, hogy egy számára teljesen érdektelen háborúban a vágóhídra vigyék.

A Betyársereg egyértelműen a harcos magyarság ügyét képviseli és a háborút fajunk védelmében mindig nyíltan vállalja. A nyugati érdekeket szolgáló, szolgalelkű ukrán vezetés azonban nyilvánvalóan ágyútöltelékként tekint a helyi magyar kisebbségre, így az Ő hadba hívásuk egyértelműen provokációnak tekintendő. Nem hagyhatjuk, hogy egy idegen háború eméssze fel nemzetünk fiait!

A Jobbik is megszólalt az erőszakos mozgósítás ügyében

(Origo nyomán Betyársereg)  

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment