A köztévé helyett – példaértékű francia dokumentumfilm készült 2006-ról
október 22, 2016 a Hírmondó
Egy francia online tévécsatorna készített egy félórás dokumentumfilmet a 2006-os őszi eseményekről. Ezt hallva reflexből legyinthetnénk is, ha nem látnánk, hogy a filmet Nicolas de Lamberterie jegyzi, akinek a neve ismerősen csenghet a magyar nemzeti radikális szubkulturában, és aki olyan embereket szólaltatott meg a filmben, mint Toroczkai László, Gyöngyösi Márton, Schiffer András, Lovas István, Gaudi-Nagy Tamás, Budaházy György, Polgár Tamás “Tomcat”, Révész Máriusz, Őry Mariann, Almássy Ferenc és végül az Alfahír főszerkesztője, Magvasi Adrián.
A filmet jövő héten fogja listázni a TV Libertés Youtube-csatornája, de a tizedik évforduló miatt hazánkban már elérhetővé vált. Természetesen a produkció arra törekszik, hogy francia emberekkel ismertesse meg az eseményeket, akik – ahogyan az el is hangzik a filmben – sem akkoriban, sem azóta nem kaphattak reális képet az őszödi beszédtől az október 23-ai rendőrterrorig tartó időszakról.
Ugyanakkor a magyar néző számára is tartogathat újdonságokat, és valljuk be derekasan: szégyen, hogy nem a köztévében láthatunk egy ilyen, vagy legalább ilyen jó alkotást a jublieumi évforduló kapcsán. Főleg úgy, hogy az alkotásból is kiderül: a kormányzó pártok a 2006-os utcai megmozdulásoknak köszönhetik azt, hogy a balliberális oldal végképp összeomlott, és soha nem látott fölénnyel tudta megnyerni a Fidesz-KDNP 2010-ben a választásokat.
A filmben több archív felvétel is látható, valamint rövid, érdekes történetek, amelyek még soha vagy csak ritkán, de így egymás mellett még biztosan nem voltak láthatóak korábban. A narráció magyar felirattal, a magyar nyelvű visszaemlékezések pedig francia felirattal vannak ellátva.
(AlfaHír)