A Küzdelem Napja – a legnagyobb csatákban a betyárok!
március 18, 2013 a Harcosok klubja
Március 16-án rendezték meg a gyulai sportcsarnokban a “Küzdelem Napja” elnevezésű küzdősport gálát, ahol természetesen a Betyársereg is képviseltette magát.
Teljesen megtelt szombat este a gyulai Prohászka Zsolt Tornacsarnok a küzdelem napjára. Ezen a néven hirdették meg a szervezők az év második jelentős Békés megyei küzdősportgáláját. A harcos sportra kiéhezett, több mint 1700 ember kedvére válogathatott a kínálatból, amely mindhárom szabályrendszerben K-1-ben, K-3-ban, thai-box és MMA-ban érdekes, látványos pofonpartikat ígért. Nem kevesebb, mint huszonhárom pár vonult ringbe változatosabbnál-változatosabb zenékre.
A Betyársereg jelmondatához híven küzdött a ringben. Az első és talán legizgalmasabb meccset az orosz származású Ruszlan Domracsev játszotta Óvári Attilával. Kis híján felrobbant a csarnok, amikor az orosz származású, nagy gyulai K-3-as kedvenc, Domracsev Ruszlán nevét harangozták be. A K-3 szabályrendszerében küzdő 95kg feletti súlycsoportban nem is várhattunk volna mást, mint óriási csatát. Óvári passzív védekező játékot folytatott Ruszlan precízen bevitt ütéseinek hála. A mérkőzés 3 három perces menetből állt, amelynek végén Ruszlan egyhangú pontozással, természetesen győzteseként jött ki, így a Betyársereg öröme érthető volt. Alább megtekintetik a mérkőzést és a meccs után a győztessel készített beszélgetést is láthatják.
A következő betyár szerb ellenfelet kapott. Kiss Károly Bojan Dimintrijeviccel küzdött meg az MMA szabályainak megfelelően. A 2x5perces meccset persze itt is a sereg és ezzel Magyarország nyertre meg. Az alacsonyabb Kiss hamar földre küldte a szerb fiút, aki azonban egy pillanatra kiszabadult, előbbi viszont lábra ment és feladásra késztette ellenfelét.
A küzdelmek között persze jutott idő a beszélgetésekre is. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője a jövő harcosairól beszélt. Arról, hogy ez kell, hogy legyen az út, amin a győzelem felé haladunk. Toroczkai külön kiemelte, hogy a betyárok ismét példát mutattak a harci szellemből.
Az est fénypontja egyértelműen Radnóti László meccse volt. Radnóti, aki igazi büszkesége lehet a Betyárseregnek igazából nem hagyta élni ellenfelét. Az ezen a meccsen valóban beszédes nevű Rozmaring Péter levegőt sem tudott venni. Radnóti Laci támadása lehengerlő és védhetetlen volt. A Betyár indulóra bevonuló harcos mellett persze meg kell említeni a sereg tagjait is, akik szurkolásukkal szintén vitték a pálmát. Sajnos a fiatalabb Radnóti testvér nem tudta követni bátyja példáját, de sebaj, hiszen a betyárok így is büszkék lehetnek minden harcosukra. A meccset, majd a meccs végén készült interjúkat Radnóti Lacival és Süli Józsival alább tekinthetik meg.
További csaták
Érdekes összecsapást vívott MMA-ban Tiba Mihály és a túrkevei Garaguly Pál. A háromszor három perces meccsen Garaguly nagy elánnal kezdett, de az első menetben egy rúgási kísérletnél megsérült, s kénytelen volt lesántikálni a ringből. Még a jutalmul kapott pálinka sem vigasztalta. Ha a K-1-es békéscsabai Kis Norbert reflektorfénybe kerül, mindig várható tőle egy-két látványos húzás. Nos, ezt a szegedi Dékány Zoltán bánta. Kis lépett fel támadóbban, a második menetben egy balos betalált, de ellenfele is küzdött. A meccs végül extramenetben dőlt el Kis javára. Kiütéssel győzött ugyanakkor Pocsaji Zsolt, aki a kevés thai-boxos mérkőzések egyikén az amúgy szívósan küzdő szeghalmi Nagy Bencét küldte egy rúgással padlóra.
A korábbi kick-box junior világbajnok és felnőtt világversenyeken is több érmet begyűjtő békéscsabai Benedek Zsolt módszeresen őrölte fel a temesvári Paul Goicovot. A K-1-es mérkőzés végén természetesen Benedek kezét emelték a magasba.
A nap vezetőbírója, Váradi Zoltán fia, Tamás szereplésekor átadta társának a terepet. A pörgős, remek kis K-1-es csatát azonban elbukta a jó képességű Vidákovics Patrik ellenében.
(Betyársereg)
Nagyon büszke vagyok a tagságomra!!!Ilyen kemény srácokkal rendet lehet tenni a hazánkban,amire már égetően nagy szükség van!Elszaporodtak a hiénák,ezek az élősködő,sunyi dögevők,akik már nagyapáinkat,nagyanyáinkat rabolják ki,ütik le,ölik meg.Erről nem szólnak a hírek,csak egy-egy kiemelten súlyos rablásról,pedig ez szinte mindennapos az országban!Az én élettársamat is meglopta egy sunyi cigány,egy soproni aljadék uzsorás,és a mai napig az arcunkba röhög!A soproni rendőrök tehetetlenek,vagy nem is akarnak tenni semmit,pedig 23000 eurót csalt el ez a mocsok az asszonytól,és másoktól is milliókat csalt ki.Éli a világát,beleröhög a pofánkba,a rendőrség meg semmit se tesz!!Mi van ebben az országban Betyárok?Bár mit megtehetnek az etnikai kisebbség jeles képviselői?A rejtett erőforrás!Én sose féltem,és nem is fogok félni kimondani:gyűlölöm,sőt,egyenesen hánynom kell ezektől a primitív szarháziaktól.Sopronban is nyüzsögnek,rabolnak,de a polgármester hatalmas pénzek fejében egyre többet telepít be.Nem érdekli az itt élők véleménye,vérszemet kapott a pénztől.Már lakóparkot kezdtek építeni a koszos,igénytelen állatoknak!!!A Magyar hajléktalan meg kóborolhat az utcán!!Mocsok egy politika folyik itt fiúk!!!Ha arra kerül a sor,ott leszek a sor elején,hogy irtsam ezeket a tetveket!!Csak szólnotok kell,és megyünk.Ha nem is sokan,de minden igaz Magyar Betyár számít!Hajrá betyárok,egy szebb jövőért!!!BUSA.