Szeptember 26-án, szombaton, „Érpatak modell” címre keresztelt lejárató filmet vetítettek a budapesti Uránia moziban. A liberális médiahiénákkal és agymosott balos közönséggel feltöltött bemutatón helyt kapott a film főszereplője, Orosz Mihály Zoltán és a szélhámos rendező, Benny Brunner is. A film célja az érpataki polgármester tevékenységének démonizálása, és ezen keresztül egész Magyarország lejáratása.
Az objektivitás álarcában tetszelgő rendező számtalan bevett filmes húzással egyértelművé tette, hogy egyoldalúan, a valóságot súlyosan meghamisítva ábrázolja az érpataki állapotokat.
A Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválon elindított, majd kategóriájában első helyezést elért alkotás szánalmasságára álljon itt néhány példa. A rendező Orosz Mihály Zoltán jeleneteit mindig ugató kutyák képével vágja össze, azt üzenve ezzel, hogy mondandója jelentéktelen, mint egy állaté. Alulról kamerázza a polgármestert, hogy félelmet keltsen a nézőben a jelenléte. Lidérces háttérzenével sugallja, hogy rosszban sántikál. Kizárólag a haragosok véleményének ad hangot, a faluban többségben lévő szimpatizánsoknak egyáltalán nem. Érdemeit teljesen elhallgatja, a tényeket pedig eltorzítva közli. Gyakorlatilag minden eszközt megragad, hogy egy önkényeskedő nagyuraságnak állítsa be a négyszer megválasztott, a hatályos törvényeket mindig betartó, kiváló eredményekkel és meglátásokkal büszkélkedő polgármestert.
Szeptember 26-án, szombaton, „Érpatak modell” címre keresztelt lejárató filmet vetítettek a budapesti Uránia moziban. A liberális médiahiénákkal és agymosott balos közönséggel feltöltött bemutatón helyt kapott a film főszereplője, Orosz Mihály Zoltán és a szélhámos rendező, Benny Brunner is. A film célja az érpataki polgármester tevékenységének démonizálása, és ezen keresztül egész Magyarország lejáratása.
Az objektivitás álarcában tetszelgő rendező számtalan bevett filmes húzással egyértelművé tette, hogy egyoldalúan, a valóságot súlyosan meghamisítva ábrázolja az érpataki állapotokat.
A Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválon elindított, majd kategóriájában első helyezést elért alkotás szánalmasságára álljon itt néhány példa. A rendező Orosz Mihály Zoltán jeleneteit mindig ugató kutyák képével vágja össze, azt üzenve ezzel, hogy mondandója jelentéktelen, mint egy állaté. Alulról kamerázza a polgármestert, hogy félelmet keltsen a nézőben a jelenléte. Lidérces háttérzenével sugallja, hogy rosszban sántikál. Kizárólag a haragosok véleményének ad hangot, a faluban többségben lévő szimpatizánsoknak egyáltalán nem. Érdemeit teljesen elhallgatja, a tényeket pedig eltorzítva közli. Gyakorlatilag minden eszközt megragad, hogy egy önkényeskedő nagyuraságnak állítsa be a négyszer megválasztott, a hatályos törvényeket mindig betartó, kiváló eredményekkel és meglátásokkal büszkélkedő polgármestert.
Milyen módszerrel dolgoznak a liberális/zsidó firkászok?
Egy 1921-ben íródott publicisztika, amely a mai napig teljesen aktuális. A zsidók módszerei nem változtak…
„Az éber zsidószellem mindig résen van és eleven vigyázattal kíséri a közélet minden mozzanatát. Nyomban észreveszi, amint egy értékes új ember megjelent a nyilvánosság előtt. Tisztviselő, politikus, író, művész vagy tudós, amint valami jelentős sikerhez jutott, tüstént magára vonja a zsidóság figyelmét s mielőtt körülnézne, már szorgos vizsgálatnak van alávetve. Ezt a gyors és mégis mélyreható vizsgálatot teljes joggal nevezhetjük csahossági próbának. A szimatzsidók egész raja sereglik az új ember köré, lázasan fürkészik, honnan származott, milyen a múltja, kik a barátai, milyenek az elvei, szóval minden apróságot, amiből ki lehet ismerni, milyen az értéke az illetőnek a zsidóság szempontjából. Állandóan rajzik körülötte egy nyaláb zsidó, egyik-másik barátnak mutatja magát. Ha létrejön a barátság, két-három nap múlva a pesti zsidóság jobban ismeri az illetőt, mint a saját édesanyja. Amikor nehezebbé válik a hozzáférkőzés, kierőszakolnak nála egy interjút: nyilatkozzon valami közéleti kérdésről, mindig olyanról, amiből kiderül az illető álláspontja a zsidó élősdiséggel szemben. Ha a most jött ember a zsidóság híve és egyéb ként is vannak tehetségei, azonnal megkezdődik a szemérmetlen sajtókoncert, az összes vagy az illetékes zsidó lapok versenyezve magasztalják az illetőt, míg általánosan elismert közéleti nagyságot nem csinálnak belőle. Sohasem akadály, ha az új ember múltjában valami sötét folt van: annál szolgálatkészebb eszköze lesz a zsidóságnak, mert tudni fogja, hogy csak addig kap kegyelmet, amíg jól viselkedik.
Ha esetleg az új ember megbízhatatlan a zsidóság számára, akkor ennek futótűzként terjed el a híre. Minden zsidó azután szimatol, vannak-e gyarlóságai, piszkos dolgai és csakhamar az egész társadalom igről-igre tájékoztatva van, milyen hitvány, semmirekellő ember az illető. Ha a veszedelmes ember véletlenül szeplőtlen életű, ami egyre ritkább jelenség a rothadó magyar társadalomban, akkor rágalmakat csiholnak rá, terjesztik szóval, írásban, félszavakkal vagy nyílt vádaskodással, amíg csak a veszélyes embert félre nem löki a megundorodott társadalom.” /Kiss Sándor – Cél című folyóirat, 1921/
(mediavadasz.info, Betyársereg)
