Az Egyesült Államok a multikulti őshazája, ez kétségtelen. De miként kezdődött mindez? Honnan indult az USA kulturális lejtmenete? Mi lesz ennek a vége? A Betyársereg jó barátja Csehibetyár közvetlen közelről ismerte meg az amerikai kultúrát. Ő segít most megérteni, hogy mi is folyik az „ígéret földjén”. Sorozatunk első részében az amerikai feketék térnyerésével, az USA történelmének kezdetéig megyünk vissza. 

Az USA jövője – a fehér faj halála?

Az Amerikai Egyesült Államok csodálatos Alkotmánya a végét járja, az Alapító Atyák szellemei döbbenten látják, művük kudarcot vallott. Ennek egyik koporsószege a fajkeveredés, mely végül – kisebb kivételekkel – nem keveredés lett, hanem közel sem békés egymás mellett élés.  Ahogy mondja a magyar, a vér nem válik vízzé, vagyis a kutyából soha nem lesz szalonna. A színes embert – legyen az néger, cigány, indiai, arab – nem tudja a fehér ember integrálni, ahogy a mai divatos szóhasználatban nevezik a szabályok betartására nevelést.  Erre az USA napi történelme a legtökéletesebb példa, de lassan már minden európai fejében fény gyullad. Reméljük, még időben, mielőtt lakóhelyünk ég porrá.

Hogyan kezdődött?   A manapság Amerikának nevezett földrészt elárasztotta a büdös, fogatlan, bűnöző tömeg, nagyrészt angol nyelvterületről, mely legyilkolta az ott élő békés őslakosságot. Ez az őslakosság tökéletes harmóniában élt a természettel, a bűnözést nem ismerték. Váratlanul érte őket ez az invázió, így teljesen elpusztult kultúrájuk és népességük nagy része. Életterüket átvette a káosz, a háború, a kizsákmányolás. Az invázió során házaikat lerombolták, állataikat leölték, értékeiket ellopták, bányáikat kifosztották, történelmüket eltörölték, meghamisították. Városokban éltek, pedig a mai ember sátoros, tudatlan népségre gondol, köszönhetően az évtizedes agymosásnak.  Az utolsó nagy csatát az Amerika-szerte máig nagyra becsült Custer tábornok vezette, aki nagyképűségének esett áldozatául, de bandájának alvezérei befejezték „művét”, és kivégezték a maradék harcos indiánt. Ezután indulhatott a fejlődés az új angol (Rotschhild) gyarmaton.

Custer (fekvő alak) a katonái között 1862-ben.

Az elkövetkezendő évek folyamán rengetegen érkeztek az Óvilágból az ígéret földjére, főképpen olyan túlnépesedett országokból, ahol a szegénység – persze irányítottan – hatalmas méreteket öltött. Ingyen földet kapott a telepes, nem kellett adót fizetnie, eljött a Kánaán. Az adószedő még nem mutatta meg arcát, még engedett a gyeplőn, hiszen érdeke ezt kívánta. A gazdagabb déli telepesek munkaerőhiánnyal küzdöttek, kevés volt a kétkezi munkás, ők maguk pedig nem akartak más birtokán dolgozni, mindenki a saját területét művelte. A felvevőpiac viszont akkor még mindent vitt, ömlött a pénz. Ekkor egy jól behatárolható csoport megkezdte az olcsó munkaerő importját szervezni, mégpedig fekete-Afrikában. Nem új keletű dolog a rabszolgatartás ezen formája, de ekkora távolságra ilyen szervezetten eddig példa nélküli. Az üzlet elindult, gördülékenységét a hosszú évszázadok alatt nagy tapasztalatra szert tett családi vállalkozások biztosították. Az anyagi hátteret az európai bankárcsaládok szervezték, hasznuk garantált volt.

A déli farmerek boldogan vették a munkaerőt, szükségük volt rá. Törvényt könnyedén hoztak, ahogy manapság is, legálissá téve a rabszolgamunkát. Persze egy kikötéssel: a rabszolga színe csak fekete lehet, vagyis – ahogy abban az időben hívták – néger (nigger), amely szó mára már tiltottá vált az országban.  Tökéletes üzlet, mindenki elégedett, eladó-vevő mosolyog, a négert pedig nem kérdezte senki. Ezek a feketék tökéletes fizikai állapotú, fiatal, életerős nők és férfiak voltak. A gyengéket, öregeket, betegeket fel sem tették a hajóra, de így is csak a legkeményebbek szálltak partra élve a hajófenékből. Ezek voltak a mai afro-amerikaiak nagy részének ősei. Erős, kitartó, veszélyes emberek. Ezt a sportban elért sikereik is alátámasztják, de ne menjünk ennyire előre.

Az új szerzemény dolgozott, ha akart, ha nem. Leginkább nem akart, hiszen soha életében nem csinált ilyet, ahogy sajnos ezt manapság is láthatjuk, de muszáj volt, ha enni és inni akart, vagy rosszul tűrte a verést. Minden kihasználtságuk ellenére egy dolgot nem lehetett megvonni tőlük: a nemi kontaktust. És mint tudjuk, ennek eredménye legtöbbször a gyerek. Biztosan volt olyan rabszolgatartó, aki ezt szerette volna megakadályozni, de mint látjuk, a siker ebben az esetben elmaradt. Az amerikai populáció feketedik, sőt, sok helyen már egyértelműen fekete.  Egyetlen megoldás a rabszolgák felszabadításnak mondott státuszváltás lett, melyet a történelmet ismerő magyar csak zsellérségnek hív. Zsellérek lettek, azaz szállás, étel, némi pénz fejében dolgoztak tovább, de akkortól kezdve a gazda már nem felelt a porontyokért, nem tartotta tovább az állandóan terhes nőt, annak „haszontalan” gyermekét. Ennek ellenére a déli államok teljes anyagi és pénzügyi függetlenségben éltek az északi bankok árnyékában. A Rotshildok, J.P. Morganek stb. nem tudtak bemenni, nem tudtak harácsolni, hisz saját jövőjük biztosításának érdekében délen saját bankrendszert tartottak fenn a gazdák.

Az Egyesült Államok 16. elnöke, kinek szobra a fővárosban büszkén tekint le népére, bevállalta a bankszektor terjeszkedésének elősegítését, nem foglalkozva azzal, népének hány tagja fog ebbe belepusztulni. Sikerrel járt, igaz, nem sokáig élvezhette a dicsfényt. Egy színházban hallgattatták el, már nem volt szükség rá, nem kellett egy nagyhatalmú tanú, aki elmesélhette volna: nem rabszolgát szabadítani jöttünk, hanem kamat-rabszolgákat kerestünk, mégpedig tűzzel-vassal.

Abraham Lincoln Allan Pinkerton és John Alexander McClernand vezérőrnagy kíséretében

Az amerikai fekete társadalom helyzete ennek ellenére nem sokat változott, kivéve a bűnözés különféle formájában érdekeltséget szerzett törtetőket. Ez adta a gazdag feketék 90%-at, a többi pedig zenész, vagy később sportoló lett.  Az Apartheid rendszert nem Dél-Afrikában, hanem az USA-ban találták ki és valósították meg, mely a ’60-as évekig tartott.  Feketék nem mehettek olyan helyekre, ahova fehérek jártak, a buszon hátra kellett ülniük. Persze ezek voltak a látványos dolgok, de egyetemre sem járhatott fekete.

Ekkorra már kezdett a helyzet tarthatatlanná válni. Egyre több néger szüleletett, szavazó polgárok lettek, polgárjogi harcosaik egyre hangosabban kiabáltak, követelőztek, fenyegettek. Még lehetett példát statuálni Dr. Martin Luther King nyilvános kivégzésével, Malcolm X kiiktatásával. Ám ahogy mondani szokták, a szellem kiszabadult a palackból, lassan tenni kellett valamit. Jött a nagy ötlet: menjenek vissza oda, ahonnan jöttek! Igen ám, de hogyan? Összefogdosni, erőszakkal visszaszállítani őket már képtelenség volt, ezért kitaláltak egy csalit: csináljunk egy fekete Amerikát, legyen a neve: Libéria. Fővárosa Freetown. Néhányan bevették a horgot, lemondtak állampolgárságukról, a fehér ember segítségével új országot építettek, boldog fekete apartheidet, rasszizmus-mentes világot képzeltek maguknak az új hazában. Egy dologra azonban nem számítottak. Egy teljesen új dolog lépett be az életükbe, aminek a neve: MUNKA! Nem volt gazdatest, a fehérek elhagyták az új néger szabad hazát, így valakinek dolgoznia is kellett volna. Azóta is polgárháborúnak nevezett folyamatos öldöklés zajlik egész Libéria területén. De a franciák távozása után ugyanezt láthatjuk Haitin, és a fehér „uralom” megszűnésével Dél-Afrikában is. Rablás, gyilkosság, pusztulás – ez a kézjegye mindenhol a az erős kezet magán nem érző színeseknek.

Napjaink Amerikájában megszűnt a pozitív diszkriminációnak hazudott fehér-ellenes diszkrimináció. Korábban bevezették az iskolákban, munkahelyeken, hogy minimum 10% feketének lennie kell, ezáltal keveredjen a társadalom. Azonban sok déli egyházi, vagy keménykezűbb állami iskola a mai napig tartja magát, és az oktatás színvonalát olyan magasra emelték, hogy annak fekete megfelelni képtelen. Ám visszatérve a fajkeveredéshez: az elgondolás teljes kudarcot vallott. Ahol napjainkra a feketék százalékos aránya elérte az 50%-ot, ott feleslegessé vált a dolog. Az eredmény siralmas! Ahol pedig eddig 10% volt a diákok száma, ott jobb esetben sem fér be 1%-nál több az iskolába, a munkahelyeken pedig nem látni feketét, mivel alkalmatlanok a munkára. New York Cityben már több mint tíz olyan generáció nőtt fel és halt meg, amely életében NEM DOLGOZOTT, segélyből, bűnözésből élt és él.

Minden állami igyekezet ellenére több mint száz év alatt képtelenség volt felemelni a fehér ember szintjére ezt az állatias életformát a zsigereiben hordozó emberi fajt. Egyedül a zenében, táncban és sportban voltak képesek kiemelkedő eredményeket elérni, márpedig ez utóbbi tudjuk, milyen veszélyes lehet esetenként. Teljesen egyforma oktatást kaptak hosszú generációk óta, minden téren segítette őket az adót fizető társadalom, de ahogy mi mondjuk, széllel szembe nem lehet dolgunkat végezni.  A hurrikán és a vihar azonban egyre nő. A fekete lakosság mind nagyobb teret hódít el a fehér embertől, egyre nagyobb területet tesz élhetetlenné és lakhatatlanná. Egyik legszomorúbb mai példánk Detroit, Compton, ahol már visszafordíthatatlan az enyészet és a bűnözés okozta káosz.

Gary, Indiana. Sokan nem tudják, merre lehet ez a város, talán csak az igazi Michael Jackson rajongók. Itt született a sztár, aki nem akart néger maradni, fehér bőrrel vitték utolsó útjára. Megtagadta őseit, nem vállalt közösséget fekete honfitársaival, nem akart afro-amerikai lenni ő sem. Szóval Gary, Indiana, az első vészharang. Már húsz évvel ez előtt felhívták rá a figyelmet azóta elhallgattatott tudósok, figyelő szemünket vessük eme csendesnek már rég nem mondható városra. Ez az amerikai álom beteljesedése, az amerikai RÉMÁLOM, néger kivitelben.  Ahova a fekete beteszi a lábát, ott a pusztítás garantált, a romlás biztos. Baltimore napjainkban ezen az úton jár: mindenkit agyonverni, aki nem fekete, de ez még véletlenül sem rasszizmus, hiszen Martin Luther King óta tudjuk, hogy „egy fekete nem lehet rasszista”. Ezt ők a mai napig büszkén vallják, és igen komolyan is gondolják.

Európában sokan még mindig azt hangoztatják, ez hamis, hiszen lehet a színeseket tanítani, beilleszteni a társadalomba. A baj csak az, a fehér ember NEM RASSZISTA. Mi most ledöntünk egy tabut, és sokak véleményét leírjuk. A fehér, dolgozó, adót fizető, saját gyilkosát, kihasználóját eltartó polgár nem rasszista, de a néger, cigány, arab stb. emberfajta igenis FEHÉRGYŰLÖLŐ. Ez az igazi rasszizmus, mert amiért ő gyűlöl, az a más szín, a más vallás. Hányunkat támadtak, gyilkoltak meg ezek az emberségből nap mint nap elégtelenre vizsgázók, hány embertársunkat ölnek le fehér színe, keresztény vallása miatt világszerte?

Az Amerikai Egyesült Államos olvasztó tégely-elmélete halott. Az ötletgazdának nincs több hazug isteni szikrája, mert megbukott a libériai projekt, majd a hazug keveredési politika is. Soha nem tudták a színeket összekeverni, és ez nem a fehér lakosság hibája. Eme közösségek az egyetlenek, melyek elviselik a másságot, legyen az vallási, bőrszín, de akár szexuális különbözőség miatti másság. A többiek erre képtelenek. A négerek, latinok, ázsiaiak stb. külön negyedekben laknak, a zsidók is elkülönülnek, de még ezen belül sem vegyülnek. Gondolunk a más országokból érkezettekre, hiszen egy afrikai négerrel soha nem fog egy amerikai fekete együtt élni, de egy ortodox zsidó sem él együtt a neológ zsidóval. Náluk a más valóban mást jelent, de legfőképp a fehér, heteroszexuális, keresztény népesség kiirtása a végső cél. Ezt az Újvilágban már lassan végre is hajtották, most következik Európába, ahova már árad a teljesen képzetlen, írni-olvasni, dolgozni nem tudó és nem akaró horda. Isten áldjon, fehér ember!

Mi, magyarok, soha nem támadtunk meg egyetlen országot, nem provokáltunk ki háborút, de védekeznünk már sokszor kellett. Most is erre kényszerítenek minket. Ne áldozzuk fel ismét hazánkat és életünket egy olyan háborúban, amelyhez semmi közünk nincs. Hasznunk nem származik belőle, és még elismerést sem kapunk, ha újra vérünket adnánk a rothadó nyugat újbóli megmentéséért.

Csehibetyár

(Betyársereg)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment