5.9 C
Budapest

A Pillangó Park és az ATV valóságérzékelése

Mint ismeretes – és mint honlapjainkon is hírt adtunk róla – az elmúlt időszakban kiemelten foglalkozott az Erő és Elszántság a Betyársereg segítségével a zuglói Pillangó Parkban kialakult helyzettel. Néhány héttel ezelőtt a lakókkal összefogva demonstrációt tartottunk, mely áttörte a hallgatás és közvélemény falát, hiszen számos médium kezdett ennek hatására foglalkozni az üggyel.

A park helyzete lényegesen azóta sem változott, az antiszociális drogos elemek továbbra is ott rontják a levegőt, ezért szervezeteink tagjai a mindennapokban igyekeznek felvenni a küzdelmet ezzel a jelenséggel. Ahogy idejük engedi, kijárnak a parkba és segítenek az ott élőknek.

A Pillangó Park lakói a kezdeti idegengedés – a politikai motivációtól való félelem – után egyre inkább látják, számunkra ez a tevékenység nem a politikáról szól, mi ezt cselekvő hazafiasságnak nevezzük. A tüntetésen résztvevők politikai hovatartozása számomra ismeretlen volt, de nem is érdekelt, hiszen nem ezen volt a hangsúly.

Éppen ezért örömmel vettem tudomásul, mikor bajtársaim a figyelmembe ajánlották, egyik nap az ATV stábja (Sváby András Heti Napló c. műsorának) forgat a parkban, és szeretnének minket is megszólaltatni.

Készséggel álltam rendelkezésre, lényegében véve a fentieket mondtam el nekik is élő szóban, melyről felvétel készült – a teljes felvételt igyekszünk kikérni.

Talán nem meglepő, és megkockáztatom, nem is ez a lényeg, de a tényszerűség kedvéért azért szögezzük le:

az ATV nem hazudtolta meg önmagát.

 

Tulajdonképpen úgy jelenítettek meg, mintha az egyik lakó szólalt volna meg személyemben, az Erő és Elszántság és a Betyársereg nevét kivágták, pedig akárhonnan is nézzük, a hallgatás falát e két szervezet tevékeny hozzájárulása nélkül nem sikerült volna megtörni. Az ATV riportja sem jöhetett volna létre a parkban lévő helyzetről, hiszen el sem jut hozzájuk a híre.

Szinte biztos vagyok benne, nem a helyszínen forgató stáb tagjai döntöttek erről a „cenzúráról”, hiszen ők korrektek voltak, láthatólag őszintén érdekelte őket a probléma. Alighanem felsőbb szerkesztői utasításra nem kerülhetett bele a műsorba a valóság: hazafiak segítettek a Pillangó Parkon.

A lényeg azonban mégis az, a park reflektorfénybe került, foglalkoznak a témával a médiában, ez legyen is így addig, míg a jelenség létezik. A konklúziót azért vonjuk le bátran, minket nem érdekelt a tüntetésen résztvevők és a lakók politikai, világnézeti meggyőződése, mert a kezdeményezés e felett állt és áll is, az ATV részéről viszont politikai alapon ment végbe a cenzúra, amivel csak önmagukat leplezték le. Ahogy a mondás tartja, a stílus maga az ember.

Rendet a Pillangó Parkban!

Lantos János – Erő és Elszántság Elnökségi Tag

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink