A szektATV-nél a legnépszerűbb mozgalom a Betyársereg (videó)

március 24, 2014 a Akcióink

Az ATV nem tud leszállni a Betyárseregről és a Jobbikról. A fontos, nemzetünket érintő kérdések helyett a hazafias mozgalmak és a pánikkeltés a fő témájuk.

20120302-meszaros-antonia

A Szabad Szemmel című „oknyomozó” műsor témáját nem kívánjuk kommentálni, mert nekünk nem kötelességünk minden lépésünkről beszámolni az ATV-nek és nincs szégyellni valónk nemztünk felé. Nekünk feladatunk a fajnemesítés és nemzetünk, magyarságunk érdekeinek mindenek feletti védelme. A mocskos kampányukat pedig inkább nem is firtatnánk, hiszen az ATV-től nem is várhatunk mást.

Végezetül pedig azoknak, akik eddig még nem értették meg. A Jobbik és a Betyársereg két külön szervezet. Ahogy azt Tyirityán Zsolt nyilatkozta nemrégiben: „A Jobbik a politika szennyében az egyetlen olyan erő, amely mellett kiállhatunk és bár más úton, más eszközökkel, de a közös célért, a nemzet jövőéjért harcolunk.” Ez a hivatalos álláspontunk.

(Betyársereg)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment