“A szélsőjobb, mint egy potenciális honvédő erő” – Incze Béla gondolatai

január 7, 2023 a Szellemiség

A Légió Hungária Mozgalom vezetőségi tagja Incze Béla újévi gondolatai a honvédelem és a szélsőjobboldal kapcsolatáról. Kommentár nélkül.

Majdnem egy éve, tíz hónappal ezelőtt úgy döntöttem, hogy felfüggesztek minden nyilvános közszereplést, és a mozgalmi munka zártabb, kevésbé látványos aspektusaira koncentrálok. Publikálásra kész interjúk megjelenését mondtam vissza, nem vállaltam újakat, nem szólaltam fel nyilvános rendezvényeken és a közösségi médiát is kizárólag privát felhasználóként használtam. Egyetlen németországi felszólalást leszámítva talán még egy podcast született, amihez korlátozás nélkül bárki hozzáférhetett.

Ez az időszak azonban a legkevésbé sem volt csendes és nyugodt. Kárpát-medence szerte számos helyszínen tartottunk zártkörű toborzó összejöveteleket, melyekre azok kaptak meghívást, akikkel szeretnénk intézményesíteni a már meglévő bajtársi köteléket, vagy legalábbis letenni az alapjait olyan helyi szintű kapcsolati hálóknak, melyek megközelítőleg azonosan gondolkozó személyeket kötnek össze. Bárhogy is alakuljon a jövő, igazi értéke csak a személyes kapcsolatoknak lesz. Elkészült továbbá egy magazin és egy könyv formátumú kiadvány, melyekhez csak Mozgalmunk tagsága fér hozzá. Világnézeti, erdei túlélés és sport vonalon olyan képzési rendszereket indítottunk útjukra, melyek hosszútávon elengedhetetlenek lesznek az utánpótlásképzés során. Meg sem tudom mondani, hogy hány olyan megmozdulást bonyolítottunk le, melyek vagy teljesen zártak voltak, vagy meghívásos, esetleg regisztrációs alapon lehetett rajtuk részt venni.

Ennek a háttérbevonulásnak az okait különösebben nem fejtegetném, röviden azzal tudom összefoglalni, hogy olyan közállapotok uralkodtak el és tetőztek abban a politikai térben, amiben mozgok, amikkel kapcsolatban jobbnak láttam, ha a nyilvánosság előtt nem szólalok meg ingerülten. Egy székely vicc poénját idézve mondhatjuk, hogy „megnyugodtam”.

Komolyra fordítva a szót olyan időket élünk, amikor a fukuyamai elmélet a történelem végéről és az utolsó emberről teljesen érvényét veszti. Függetlenül attól, hogy az a hatás, amit a véleményem ismertetésével ki tudok fejteni marginális, vagy esetleg meghatározó, vétek lenne a továbbiakban is a komfortzónámban maradni. Ezúton is köszönöm azon bajtársak sorozatos megjegyzéseit és kisebb-nagyobb mértékű nyomásgyakorlásukat, akik a közelmúltban nem hagytak nekem békét ezzel összefüggésben. Előbb vagy utóbb rávettem volna magam a visszatérésre nélkülük is, mert csak a szellemileg totálisan tompa tömegember nem érzi, hogy sorsfordító időket élünk, így viszont az előbb érvényesülhetett.

A terebélyesre sikerült, de elkerülhetetlen bevezető után pedig rá is térek első bejegyzésem témájára. Egy lehetséges III. világháború előszeleit érezve normális férfiban egyetlen gondolat fogalmazódhat meg: Ha bekövetkezik a legrosszabb, és kezdetét veszi a XXI. század világégése, milyen formában tudom majd kivenni a részem a honvédelemből, ami egyet fog jelenteni szűkebb lakókörnyezetem és családom védelmével is.

Esetemben az a kiábrándító valóság, hogy az sem kizárt, hogy intézményesített keretek közt sehogy.

Bajtársi környezetemben az utóbbi időben többekkel beszéltünk róla, hogy ha önkéntes területvédelmi tartalékosként bekerülünk a rendszerbe, akkor egy esetleges jövőbeni mozgósításkor segítjük az illetékesek munkáját. Minket nem kell keresgélni, nem kell a kiképzésünkre értékes időt pazarolni, hiszen mi még időben elébe mentünk mindennek. Egy háborúban pedig aki időt nyer, az életet nyer.

Az elképzelést sajnos nem követhették tettek, ugyanis olyan előfeltételeknek kell megfelelni, amik aló közel két évtized mozgalmi múlt a szélsőjobboldalon kizáró ok. Ez nem újdonság számunkra, számtalan esetben tapasztaltuk, hogy egy szimpla tagság egy ilyen szervezetben ellehetetleníti azokat, akik ilyen irányba mozdulnának. Ismerek olyan személyt, akit a honvédségtől rúgtak ki, olyat akit a katasztrófavédelemtől, olyat akit nem vettek fel a tűzoltósághoz és olyat is, akit már a tanulmányai alatt megfenyegettek, hogy ha azonnal nem szakít meg minden kapcsolatot velünk, akkor ne is álmodjon katonai pályáról.

Ezt az eddigiekben én elkönyveltem egy sajnálatos, de megváltoztathatatlan tényként, ugyanakkor mivel jelen rendszer keretei közt nem kívánok hivatásos állományba kerülni, nem is különösebben foglalkoztam a kérdéssel. Egy esetleges háború közeledése azonban mindent megváltoztat.

Háromgyermekes családapaként én egy háborús konfliktus során is mentességet élveznék a fegyveres honvédelmi kötelezettségek alól, de soha többet nem tudnék a gyerekeim szemébe nézni, ha ezzel a privilégiummal élnék, illetve soha többet nem tudnék elmondani egy beszédet a hősi halottak előtt tisztelegve. Az egész eddigi életem hazugság lenne.

Az elszántság ellenére, azonban nem mennék át egy nemzetbiztonsági átvilágításon, ez nyilvánvaló.
A klasszikus értelemben vett szélsőjobboldalisággal egyáltalán nem vádolható izraeli biztonságpolitikai szakértő, veterán katona Robert C. Castel ugyan nem Magyarország vonatkozásában, hanem egy sokkal inkább „elveszettnek” minősített társadalomra, Németországra jegyezte meg, hogy háborús helyzetben elsősorban a szélsőjobb aktivistáira támaszkodhatnak, akik nem menekülnek el a sorozás elől, nem dezertálnak az állományból, illetve egyáltalában fizikailag és mentálisan terhelhetők. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő évelemző írásában is hasonló utalásokat tett néhány nappal ezelőtt, Ő már az EU teljes nyugati blokkjáról beszélve. Ez az elmélet pedig a gyakorlatban is vizsgázott a délszláv háborúban, hogy az aktuális orosz-ukrán konfliktusról ne is beszéljek.

Azért citálom ide a Magyarországon is széles követőréteggel bíró Castel szavait, mert ha egy izraeli szakértő kimondja a nyilvánosság előtt, hogy Németországnak számolnia kell a szélsőjobbal, mint egy potenciális honvédő erővel, akkor az érzékelteti, hogy az én soraim sem valamiféle álnaiv, like-vadász tartalomgyártás keretei közt íródnak.

Békeidőben mi voltunk, vagyunk és leszünk egy baloldali rendszer legnagyobb ellenségei, és egy jobboldali rendszer legnagyobb kritikusai. Azonban egy honvédő háborúban nem politizálni kell, nem tartalmat gyártani, hanem megvédeni az országot. Mi ehhez kérünk rendkívüli, de legitim keretrendszert egy olyan helyzetben, amikor a feladatra potenciálisan alkalmas tömegek önkéntes jelentkezésére nem sok esély van.

Ha ez nem adatik meg, természetesen tudomásul fogjuk venni, mást nem tehetünk. A törvényi keretek betartása mellett Magyarországon és a környező országokban magas színvonalon lehet olyan képzéseken részt venni, amik bőven meghaladják az önképzés adta szűkös kereteket, és olyan tapasztalt instruktoroktól sajátíthatjuk el a honvédelmi alapismereteket, akik az iskolapadban és élesben egyaránt megtanulták a „leckét”.

Ha a helyzet rosszra fordul, mi mindenképp ott leszünk, és megcselekedjük, amit megkövetel a haza. Az illetékeseknek csak azt kell eldöntenie, hogy rugalmasan állnak hozzánk és lehetőséget adnak, vagy értékes időt veszítve akkor nyitnak felénk, ha már nagyon nagy a baj.

facebook.com/InczeBelaLegionarius

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment