Az európai fehér rassz életében évszázadokon és évezredeken keresztül jelentős szerepet töltött be a vér és a tradíció, a családi, törzsi és közösségi kötelékek életében ezek játszották a legfontosabb szerepet. A históriai ideák kultikus szintre való emelése adta meg az adott nép erejét és büszkeségét, amit a vér maximális tiszteletével tettek kiváltsággá. A korai történelmi időkben a kozmikus befolyások beépültek a nép tradícióiba, ciklikusságuk rendet alkotott, korokon keresztül ívelve öröklődött és tökéletesedett.
Mivel az örökletes hatások tényezői változatlanul fennmaradtak, nem következtek be drasztikus faji változások. Kijelenthetjük ezt annak ellenére, hogy bizonyos infekciók destruálták fajunk biológia jegyeit. A fajunkat őrző közös kapocs, a vér kvintesszenciája megállíthatatlanul áramlik új korok felé. Életterünket uralja a szent vér, amelyet őseink hét vérből egyesítettek, hogy szövetségüket ezzel pecsételjék meg. Hét törzs, azonos vérségi kötelék, olyan hagyományokkal, melyek átlagon felülivé tették nagyszerű magyar fajtánkat.
Jelenkorunk ébredő népei életében – ahogy a magyarság életében is – nagy jelentőséggel bír az ébredő vér, mint a büszkeség és nagyság őrzője. Vérünk, ami hidat képez a múltunkba, olyan utat jelöl, melyen népeink rendeltetésük alapján haladnak, a legnemesebb értelemben vett fátum felé.
A természetből merített fennkölt rasszizmus alkotta meg és jelölte ki népeink életterét. A Kárpát-medencét betöltő népünk hagyományai szorosan kapcsolódnak a vér uralkodó jelentőségével, amely hagyományainkban lerombolhatatlanul él. Az élet soha nem volt szentimentális, a romantikus lélek vágyódásaival az ördög sem törődött. A harcra épülő kultúrtípus volt az, amely biztosította népeink folytonosságát, védte életterünket és továbbörökítette a vérben konzerválódott hagyományainkat.
Népünk a kezdetekkor is tisztában volt azzal, ha a tradíció folytonossága megszakad, kihal a harcos típus, annak ellenére, hogy a vér tisztán lüktet tovább. Ha vér magasrendűségének megőrzésének nem tulajdonítottak volna fontos szerepet, akkor a vér fertőzöttségével szintén a harcos típus pusztul el és a tradíció semmit sem ér. Ezért megállapíthatjuk,hogy a vér és a tradíció népünk életében oszthatatlan egységet jelent, ennek jelentősége pedig minden felett áll.
A hagyományok tisztelete nélkül megkezdődik a visszafejlődés, mind szellemi és testi értelemben vett elsatnyulás, elkorcsosulás, amely önpusztítás a vér halálához vezet. Ezzel szemben az idealisztikus életszemlélet segítségével meg fogjuk őrizni kvalitásainkat, faji és szellemi jellegzetességeinket. Az értelem és intelligencia teóriájának megragadásával szélesíthetjük azokat az utakat, melyeken új lehetőségek nyílnak számunkra. Olyan lehetőségek, melyek ismét naggyá teszik fajunkat, és felvirágoztatják utódaink életét.
A fátum alkotta vihar korbácsa alatt nyögnek a népek, kultúrák és nemzetek semmisülnek meg, adják fel a küzdést. Ez így lesz a világ megszűnéséig. Harc és harc, a természetes szelekció mozgása egyre haragosabban kéri számon a világ népeit. Fajunk biológiai alapja azonban a harcra esküszik és szembe fordul a viharral.
Népünk tehát állta sok ezer éves próbáját, az érintetlen, szűzies vér pedig ereinkben áramlik tovább, hajtva bennünket előre. A hagyományok szentségének tisztelete egyre erősebben jelentkezik életterünkben, hogy a visszatért szellem erejével szárnyaljon újra a Kárpát-medencében.
(Kovrig Attila – ÚjErő.net)
