12.5 C
Budapest

Aki a múltat uralja, alakítja az emlékezetpolitikát – beszámoló a Kitörés Emléktúráról

„Tehát összefoglalva azon megy a vita, hogy ki uralja az emberek emlékeit, kinek van hatalmában a múltat elmesélni saját szájíze szerint, ki uralja a történelmet, a múltat és ezáltal a jelen és a jövő képzeletét, elméit, döntéseit. Ebbe a játékba pedig beleszólt az alulról szerveződő hőskultusz, ami egy kisebbség áldozatairól a többség hőseire irányította egyre inkább a figyelmet Budapest ostroma kapcsán.” – Alkay Zsolt

Egy évvel ezelőtt, amikor minden fennakadás nélkül bonyolítottuk le a Festung Budapest rendezvénysorozatot, és támogattuk jelenlétünkkel a Budai Kitörés Emléktúra szervezőit valószínűleg még senki sem gondolta, hogy a 2020-as év milyen kihívások elé állít minket. De, ha valaki akkor azt állítja, hogy mindez 2021-re is kihat, akkor hangos kacagás tört volna fel sokakból. Sajnos a vírus, és az egyre kínosabbá váló, indokolatlan korlátozások nemhogy a közterületi megemlékezéseket lehetetlenítették el, de nehézségeket támasztottak még egy túra lebonyolításával kapcsolatban is. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a túra szervezőinek, külön kiemelve Alkay Zsoltot „Kalózt”, aki hosszú évek óta rendületlen elszántsággal szervezi meg az emléktúrát. Lentebb Zsolt beszámolója olvasható, melyből kiderül, hogy több hasonló kategóriába eső rendezvényt lemondani kényszerültek a szervezők, ilyen módon a Budai Kitörés Emléktúra megtartása az egyetlen közösségi megemlékezéssé emelte 2021-ben a kitöréssel összefüggésben. Köszönjük a lehetőséget, és a bizalmat!

Mozgalmunk túrázói önálló csoportot alkotott a résztvevők közt. Lentebb a főszervezői beszámoló, és résztvevőink fotói, videója találhatóak.

 

„A koronavírus miatti szigorítások, különösen megnehezítették idén a szervezést. Sajnos emiatt elmaradt a „Kitörés 60” teljesítménytúra, illetve a „Doni Hősök Emléktúra” rendezvény, amelyet úgy módosítottak, hogy február 14-ig, bárki egyénileg, vagy kis létszámú csoportokban teljesítheti azt, ha legalább három katonasírt, vagy háborús emlékművet felkeres és azt fényképekkel igazolja. De az eddigi nagy, közös doni katonahőseinkre való emlékmenet idén elmaradt.

Hála Istennek, egyik harctérkutató bajtársam ügyvéd, akitől szakmai segítséget kérhettem, hogy a vírus miatti intézkedéseket, milyen formában tudnánk megtartani. Az elképzelés már megszületett a fejemben, hogy 10 fős csoportokban (9 túrázó 1 rendező vezetésével), összesen száz megemlékező vehet részt majd rajta. Sajnos a teljes táv teljesítését el kellett vetnünk, mert az esti 8 órás kijárási tilalom végett, erre az ügyvéd barátom sem talált lehetőséget. Mivel úgyis a Budai-hegyeken át túrázunk, szabadtéri sport tevékenységként megoldható a megszervezése. Figyelembe kellett vennünk, hogy a vidékről érkező megemlékezők is időben odaérjenek a meghirdetett találkozóhelyre, illetve az emléktúra végén, onnan gond nélkül hazatérhessenek, a kijárási korlátozásokat betartva. Az emléktúra útvonalát úgy kellett összeállítani, hogy lehetőleg lakott települést ne érintsünk, továbbá minél több katonasírt, bunkert, egykori lövészárok rendszert és egyéb fővárosunk ostromához köthető érdekességet útba ejthessünk. Mivel az egyik legismertebb közösségi oldal a több éves gyűjtőmunkával összeállított oldalunkat beteges cenzúrájának „köszönhetően” letiltotta tavaly, továbbá a kerek 75-ik évfordulóra életre hívott másik oldalt is, – amely véleményem szerint kimondottan többet árt nekik, mint használ – ezért 2020. májusában egy saját oldalt kellett létrehoznunk.

A méltánytalanul elhallgatott, elfeledett magyar katonahőseink emlékezetére, életre hívtuk a www.kitores45.hu oldalt. Majd azon kezdtük el összegyűjteni a szeretett fővárosunkhoz köthető harci cselekményekben nyújtott bátor cselekedeteiket, érdekes mozzanatokat, katona történeteket, amelyek az ostrom alatt zajlottak. Ezen az oldalon, illetve a www.roncskutatas.com régóta ismert felületén tudtuk gond nélkül meghirdetni az idei „Budai Kitörés Emléktúra”-t. A maximum száz főben engedélyezett létszámhoz, emiatt regisztrációhoz kellett kötnünk a jelentkezők számát. Ez pár hét alatt be is telt. A tervezett útvonalat 40 km-esre terveztük, majd amikor azt két szakaszban lejártuk, lemértük, akkor szembesültünk vele, hogy az időkorlátozás végett, ennyi nem fér bele, legfeljebb 30 km. Az emléktúra előtt jelentkezett a Bicskei Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Alosztálytól egy őrnagy úr, aki felhívta figyelmünket arra, hogy a mányi kitörés emlékműhöz, – ahova a záró megemlékezést terveztük – nem mehetünk, mert önkormányzati terület, ezért a szigorító intézkedések végett legfeljebb egyszerre három fő tartózkodhatna ott. Próbáltunk megoldást találni, hogy kellő távolságtartás mellett, szájmaszkban lennénk, stb – de elmondása szerint, erre nincs jogi lehetőség. Az emléktúra többi részét illetően is egyeztettünk, jogilag és szakmailag alátámasztottnak látta azt, amelyhez végül jó túrázást kívánt. Az emléktúra végét Perbálhoz közeli sárga turistajelzés mentén található, régi romtemplomhoz terveztük, amely még a törökdúlás idején pusztult el. Innen külön busszal mentünk volna a mányi kitörés emlékműhöz, de így ezt a tervet törölnünk kellet. A rendezők és csoportjaik beosztás tervezete elkészült, minden csapat vezetője megkapta előre a műholdas térkép mellékleten lejárt, lemért útvonalat, a katonasíroknál ismertetendő rövid megemlékező szövegekkel együtt. Bajtársiasságból még eszünkbe jutott, hogy az idei kitörés emléktúrán, a Doni Hősök Emléktúrájának teljesítésével ötvözhetnénk, afféle kettőt az egyben. Ezt a tervet ismertettük is az Árpád kilátónál megjelent bajtársakkal, jelezve, hogy ez nem kötelező, aki nem szeretne majd a fényképeken szerepelni, az jelezze. Továbbá kiemelten kértük, hogy a katonasíroknál tartsák be a másfél méteres távolságot egymástól, viseljék a szájmaszkot és ne zsebre dugott kézzel álljanak – de utólag elnézve a képeket, sajnos erről páran megfeledkeztek.

Az Árpád kilátónál faágra felfüggesztve 10 számmal jelzett gyülekezési pontot jelöltünk ki, ahova az emléktúrázók a regisztrálásuk, majd a besorolásuk alapján felsorakoztak. Mindenkinek kötelező volt a kézfertőtlenítés, majd ezt követően, egy adományozó bajtársunknak köszönhetően, mindenki elvehetett egy „Budai Kitörés Emléktúra” szájmaszkot. Egy másik támogatónk jóvoltából – akárcsak tavaly – kimondottan autentikus, korhű katona étket, az úgynevezett „Hitler-szalonnát” vehette magához egy nagy dobozból útravalónak bárki, mely ízlésesen volt kiadagolva, becsomagolva.

TOVÁBBI RÉSZLETEK ÉS KÉPEK A LÉGIÓ HUNGÁRIA MOZGALOM OLDALÁN >>

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink