14.3 C
Budapest

Alternatív állatvédelem – kutyát mentett a Betyársereg

A Betyársereg harcosaitól, egy állatvédő honleány kért segítséget a minap. Az antiszociális elemek egy általuk örökbefogadott kutyát hanyagoltak el és a betyárok segítettek kimenteni a kutyust.

12202205_905333429535926_110188966_n

A Tatai klánt egy állatvédő hölgy barátunk kereste meg, aki már régóta a nemzeti oldalon dolgozik. A honleány hibát követett el: egy kiskutyát adott örökbe egy cigány családnak. Mivel a szerződésben benne volt, hogy 3 hónapon belül be kell adatni a kutyusnak az oltásokat, kérte az oltási könyvet, hogy azt ellenőrizhesse. Erre egyből előjött a szokásos fenyegetőző stílus. Amikor azt mondta elhozza a kutyát azt üzenték neki, hogy ne sokat pofázzon, mert, idézzük: rábaszik.

Ezután szólt a harcosoknak, hogy segítsenek megtalálni a kutyust. A szerződésen szereplő cím természetesen nem bizonyult igaznak, így végül telefonon sikerült elérni, az „örökbefogadót”. Kiderült, hogy Tatabánya ,,gettó” területére a Mésztelepre kell kimenni az állatért. Mivel besötétedett, ezért ide már csak a betyárok mentek ki, két segítő kíséretében. Némi keresés után sikerült megtalálni a családot. A hozzáállásuk itt már nagyon más volt, mint a telefonban. Még a lakásba is beinvitálták, harcosainkat, amit ők természetesen nem fogadtak el. Átvették a kutyust és távoztak. A kiskutya azóta új gazdára lelt.

12200884_905333432869259_1527313518_n

Csak remélhetjük, hogy ez az eset elég tanulság volt, az állatvédőknek, hogy ezután jobban megnézzék, kinek és hova adnak örökbe állatot!

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink