Új-Zélandról valószínűleg leginkább az jut eszünkbe, hogy díszletként szolgált A Gyűrűk Ura forgatásához. Ez az idealisztikus kép azonban távol áll a valóságtól. Az alig ötmilliós szigetország ugyanis a déli félteke Svédországa, vagyis egyfajta feminista-államszocialista delírium. A különbség csak annyi, hogy itt még jóval kevesebb az importált dzsihádista, és ennek következtében a megerőszakolt fehér nő. Annyi azonban van belőlük, hogy a 350 ezres Christchurchben két mecsetre is szükségük legyen. Közülük az egyik bázisként szolgált az al-Kaida jemeni szárnya számára, amely a Charlie Hebdo elleni merényletet is megszervezte. (Christchurch mosque linked to al-Qaida suspect, newshub.co.nz, 2014. június 4.)
Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök (k) a helyi muzulmán közösség tagjaival találkozik Christchurchben 2019. március 16-án, a nagyvárosban elkövetett kettős terrortámadás másnapján. A Maszdzsid al-Núr és a Linwood mecset elleni összehangolt támadásban 49-en életüket vesztették, 48-an megsebesültek. A hatóságok őrizetbe vettek három férfit és egy nőt. A fő gyanúsított, a 28 éves ausztrál Brenton Tarrant ellen tömeggyilkosság miatt vádat emeltek.
MTI/EPA/SNPA Pool
Vajon a kontrollált média meddig fogja ezt a kulcsinformációt elhallgatni a nyugati közvélemény előtt? Valószínűleg, ameddig csak lehet. Nehogy brutálisan kifulladjon a muszlim viktimizáció könnyfakasztó forgatókönyve. Brenton Tarrant ugyanis ezt a mecsetet vette célba, bosszúból, a talio (fogat fogért, szemet szemért) elve alapján.
Brenton Tarrant Ausztrália állampolgára, amely szigorúan korlátozza az illegális bevándorlást. Azokat a potenciális megszállókat, akik a tengeren át próbálnak a területére lépni, internálótáborba zárja, és végleg kitiltja az országból. Jacinda Ardern, Új-Zéland femino-kommunista kormányfője többször is kijelentette, Ausztrália helyett hajlandó befogadni a „menekülteket”, mert szerinte „fontosabb azt tenni, ami (szerinte) helyes, mint azt, ami (a honfitársai szemében) népszerű”. (Jacinda Ardern: It’s more important to do what’s right than what’s popular, stuff.co.nz, 2017. november 19.) Amikor viszont a Dél-afrikai Köztársaság rasszista fekete kormánya széles körű etnikai tisztogatásba kezdett a helyi fehér farmerek körében, vétót helyezett kilátásba arra az esetre, ha az új-zélandi parlament határozatot hozna a dél-afrikai helyzet elítélésére. (David Seymour refuses to congratulate Olympians, newshub.co.uk, 2018. március 1.)
Megveszekedett balosként Ardern „otromba kudarcnak” minősítette a kapitalizmust is. Láthatóan nem tűnt fel neki, hogy mi történik a Csendes-óceán térségében, nevezetesen Kínában, amely alig három évtized alatt gazdasági szuperhatalommá vált, miután elvetette a debil marxista elméleteket.
Ezeknek az internacionalista szocialistáknak elég egyszerű a gazdasági sémájuk: fiskálisan gúzsba kötni a nemzetgazdaságot, harmadik világbeli bevándorlókkal kompenzálni a politikailag szövetséges monopóliumokat, és végtelenségig növelni az adókat, amelyekre szükségük van a szavazatok megvásárlásához. Valójában egy piramisjátékot működtetnek olyasféle jól ismert kereskedelmi jelszavakkal, mint „emberi jogok”, „tolerancia”, „női jogok”, „esélyegyenlőség”, „antirasszizmus” és más absztrakciók.
Ezt az új-zélandi „svédizmust” tökéletesen illusztrálják a szigetország „nők miniszterének” (sic!) szavai. Julie Anne Genter, a tárca (természetesen) zöld párti birtokosa kijelentette, hogy „az öreg fehér férfiaknak le kell lépniük a cégek vezető posztjairól”. (Minister for Women says old white men should „move on” from company boards, stuff.co.nz, 2018. március 22.) Ennek a kimondottan fehérférfi-ellenes politikának a legfőbb következménye az ország faji összeomlása. 1970-ben a lakosság 90 százaléka még fehér volt, 2001-ben már csak a 80 százaléka, 2006-ra a fehérek aránya 67 százalékra esett, majd 2013-ra a hazájuk muszlim megszállása elől menekülő britek és a dél-afrikai fehérellenes atrocitások elől menekülő búrok jóvoltából felugrott 74 százalékra, de tavaly visszaesett 71 százalékra.
Ardernhez visszatérve, a mecsetmerénylet kapcsán előadhatta kedvenc exhibicionista magánszámát: a fehér férfi gyűlöletét, mégpedig színes bőrű férfiakból álló nemzetközi publikum előtt, hogy szexuálisan felizgassa őket, a lehető legtöbbjük figyelmét élvezve. Hátsó szándékát azzal is kihangsúlyozta, hogy „emancipált” nő létére hidzsabot (iszlám kendőt) viselt az egész világ kamerái előtt, a muszlim macsónak való alávetettség félreérthetetlen jeleként. A hidzsab viselése egyetlen szó kiejtése nélkül is lehetővé teszi, hogy közvetlenül a muszlim férfiakhoz forduljon, azt sugallva nekik: „a tietek vagyok”. Íme, a feministáknak nevezett fehér hárpiák atombiztos cinizmusának in flagranti megnyilvánulása.
A saját faji csoportjuk hímjei ellen fellázadt fehér nők bármilyen alkalomra ráugranak, hogy közszemlére tegyék a fehér férfi iránti távolságtartásukat a színes bőrű hímek javára, vagyis szimbolikus szexuális hajlandóságukat, amellyel elnyerhetik ez utóbbiak figyelmét. Ezek a fehér prostik az altruizmus csalásával leplezik önkéntes felajánlkozásukat ezen a virtuális szexrabszolgapiacon, amellyé napjaink nyugati társadalmai váltak a tömeges bevándorlás nyomán a harmadik világbeli egzotikus jövevények számára. Nem véletlenül látni annyi nőt, szinte csak nőket, a nyugati nagyvárosok utcáin „refugees welcome!” feliratú táblákkal tüntetni.
E maskara mögött azonban fekete özvegyek rejtőznek. Igazi gyilkosok, akik készek lerombolni ezeréves kultúrákat altesti vágyaik kielégítéséért. A feminizmus, pontosabban annak harmadik hullámú fázisa megágyaz (szó szerint is) a színes bőrű férfiak helyzetbe hozásához, európai honfoglalásához és hatalomátvételéhez, akik aztán biológiailag-genetikailag meggyökeresedett patriarchátusukhoz híven a földbe fogják döngölni a feminizmust, és sóval hintik be a helyét.
Az őrült merénylő, Brenton Tarrant ösztönösen e paradox paradigma rémképe ellen is fegyvert fogott. Nem csoda, hogy a feminista fekete özvegyek egyik emblematikus figurájaként Jacinda Ardern ösztönösen találva érezte magát.
Gazdag István – Demokrata
