A neomarxista (frankfurti iskolás) társadalommérnökség több mint hét évtizede tartó degeneráló kúrájának köszönhetően a Nyugat mentális-pszichés állapota mára annyira leromlott, hogy innen már nagyon nehéz lesz visszatérni a normalitáshoz. Kérdés, hogy egyáltalán lehetséges-e még. Az alábbiak alapján mindenesetre elég valószerűtlennek tűnik a gyógyulás.
Újabb forradalmi feminista kezdeményezés az Egyesült Királyságból a patriarchátus elleni globális felszabadító háborúban! „Szőrös január” (Januhairy) jelszóval kampány indult annak érdekében, hogy a nők ebben a hónapban hagyják megnőni a természetes szőrzetüket. „Arra bátorítva a lányokat, hogy szabaduljanak meg a szőrzetüktől, azt mondják nekünk, hogy álljatok meg, ne nőjetek fel, és ne legyetek nők, maradjatok egy törékeny, serdülőkor előtti testbe csapdába ejtve az egész életetekre, így a férfiak infantilizálhatnak titeket, és fenntarthatják a patriarchátust” – okoskodik az egyik aktivista a kampány motivációját illetően, szerinte ugyanis a társadalom kizárólag a férfiuralom „előítéletes magatartása” következtében találja „taszítónak és undorítónak a természetes szőrt, amelyet a testünkön növesztünk”. (Januhairy: why women are growing their body hair this month, independent.co.uk, 2019. január 8.)
Eközben a tekintélyes Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) azzal riogat, hogy „a szenvedélymentesség, versengés, uralkodás és erőszakosság által jellemezhető hagyományos férfiasság összességében káros”, mert ideológiaként „láthatóan korlátozza a férfiak pszichológiai fejlődését, kényszeríti a magatartásukat, nemiszerep-torzulást és nemiszerep-konfliktust eredményez, és negatívan befolyásolja a mentális és fizikai egészséget”. Ez az ideológia ugyanis „olyan minták különleges csillagzata, amelyek uralmuk alatt tartják a népesség nagy részét, mint a nőellenesség, a siker(orientáltság), a gyöngeség látszatától való tartózkodás, valamint a kaland, a kockázat és az erőszak”, és végeredményben homofóbiához és szexuális zaklatáshoz vezet.
A férfiakra kötelező társadalmi normaként rákényszerített férfiasság okolható azért is, mert az USA-ban férfiak követik el az emberölések 90 százalékát, és mert világszerte négyszer gyakrabban lesznek öngyilkosok, mint a nők. A férfiasság mint jellemvonás tehát nem genetikai-biológiai eredetű, hanem pusztán „társadalmi, kulturális és kontextuális normákon alapuló értelmezés” kérdése. (American Psychological Association links „masculinity ideology” to homophobia, misogyny, nbcnews.com, 2019. január 9.)
Eszerint a nőkhöz képest a férfiak között azért több a gyilkos és az öngyilkos, mert a társadalmi nyomás férfias viselkedésre, férfias szerepekre, „mérgező férfiasságra” kényszeríti őket, de egyáltalán nem érzik jól magukat a macsó bőrükben, ezért erőszakos és önpusztító módon igyekeznek menekülni tőle. Ehhez képest a feminista propaganda azt prédikálta a nőknek, hogy addig nem lehetnek boldogok, amíg nem építenek maguknak karriert, és nem próbálnak meg úgy viselkedni, mint a húszas-harmincas éveikben járó, tehát a férfiasságuk csúcsán lévő férfiak. Érthetetlen viszont, hogy ha a feminizmus valóban boldoggá tette őket, akkor miért halnak meg közülük egyre többen kábítószer-túladagolásban? Márpedig az utóbbi két évtizedben a 30–64 éves amerikai nők körében négyszeresére, az 55–64 évesek körében pedig ötszörösére nőtt a drogozással kapcsolatos halálesetek száma. (Drug overdose deaths skyrocketed among women, cnn.com, 2019. január 10.)
Mindeközben a New York Times mint első számú globális referencialap arról biztosít mindenkit, hogy a gyermekek transzveszticizmusa nem az emberi történelem legtömegesebb gyermekmolesztáló jelensége. A cikket elkövető transzvesztita nő – aki történetesen férfinak született, és akinek a fia történetesen szintén lánynak érzi magát – vehemensen tagadja, hogy a fiatalok (főleg lányok) körében egyre jobban elharapózó nemváltoztató kezelések egy „társadalmi ragály” következményei lennének, szerinte ugyanis „bőséges tudományos kutatás teszi világossá, hogy a nemi változatosság az emberi biológia alapvető igazsága, nem pedig valami dilis divathóbort”. (Coming Out as Trans Isn’t a Teenage Fad, nytimes.com, 2019. január 8.)
Ami azt illeti, a tinédzsereket a média befolyásolja, és a társaik, akiket szintén a média befolyásol, miközben a gyermekeket általában az anyjuk befolyásolja, mindnyájukat pedig a média azzal, hogy általános transzvesztita programot reklámoz egyfajta új és „menő” életstílusként, bőséges társadalmi jutalmat ajánlva bárkinek, aki hajlandó a másik nem ruháját hordani, önmagát hormonkezelésnek alávetni, és a nemi szervét megcsonkítani.
Ha már itt tartunk: a társadalmi haladásban nincs megállás, és Franciaország e tekintetben mindig is az élen járt. Így aztán nem meglepő, hogy az egyik baloldali honlapon állampolgári népszavazást kezdeményeznek a heteroszexualitás betiltása érdekében, tekintettel arra, hogy „a heteroszexualitás nem egy nemi irányzat, hanem szexizmust, homofóbiát, transzfóbiát és más elnyomásokat, így a rasszizmust, a fogyatékosellenességet és az osztálydiszkriminációt létrehozó és tápláló uralmi rendszer”, amely többek között azért is hibáztatható, mert „a homoszexuálisokat sorsukra hagyták (sic!) az AIDS-szel szemben”, mert minden harmadik napon agyoncsap egy nőt a férfi partnere, mert riasztóan magas a deviáns (LGBT) szexualitású fiatalok öngyilkossági rátája, és mert „ellenőrzést gyakorol a nők teste, megjelenése, súlya, frizurája, nemi szervei és szokásai fölött”. (Interdire l’hétérosexualité, mediapart.fr, 2019. január 9.)
Mit lehet mindehhez hozzátenni? A költőt parafrazeálva talán csak annyit: „Őrült idő, őrült idő! S az őrültség mindegyre nő…”
Gazdag István – Demokrata
