Az Európa Tanács emberi jogi bizottsága az emberi jogok megsértésének tartaná, ha Lengyelországban az embereknek joguk lenne szabadon véleményt nyilvánítani a közösségi médiában, mert az emberi jogok demokratikus és haladó értelmezése szerint az emberek véleményének cenzúrázása az emberi jogok elidegeníthetetlen része.
Dunja Mijatović, az ET emberi jogi komisszárja aggasztónak tartja a lengyel kormány két törvénytervezetét, amelyeknek szerinte „jelentős hatásuk lehet a médiumok szabadságára és pluralizmusára”. Az egyik törvénytervezet a médiumok reklámbevételeinek megadóztatását célozza a koronavírus-járvány által érintett egészségügyi rendszer és kulturális szektor többletforráshoz juttatása érdekében. A lengyel médiumok nyilvánvalóan nem szeretik, hogy a kormány a zsebükben kotorászik. Érthető módon előnyben részesítenék a nyugat-európai (például francia) rendszert, amelyben a nép adóival dotálják a fősodrú médiumokat, hogy félretájékoztassák a népet. Lengyelország inkább a népegészségügyet dotálná a médiumok reklámbevételeinek lefölözésével. Ez éppen elég ahhoz, hogy kiváltsa a brüsszeli marxisták haragját. De a lengyelek ennél rettenetesebb merényletet is terveznek a demokrácia ellen.
Mijatović komisszárnőt különösen a másik lengyel törvénytervezet izgatja, amely korlátozná a közösségi médiaplatformok cenzori hatalmát az ún. gyűlöletbeszéd vonatkozásában. Helyben vagyunk. A lengyelek (az egykori keleti blokk többi rab nemzetéhez hasonlóan) 45 éven át nem beszélhettek szabadon, mert szovjet rabtartóik nemcsak elnyomták őket, de ráadásul még gyűlölték is azt hallani, hogy nem tetszik nekik a rabságuk. Harminc évvel a felszabadulásuk után újra csak nem beszélhetnek szabadon, mert egyes agresszív és befolyásos etnikai és nemi kisebbségek gyűlölik hallani azokat, akiknek nem tetszik a viselkedésük.
Egyetlen országban lehetővé akarják tenni, hogy az emberek (viszonylag) szabadon beszélhessenek, és az egész Európai (szovjet)Unió már a gondolatába is beleremeg. Az Európa Tanács technikailag ugyan nem kötődik az EU-hoz, ténylegesen azonban ez az intézmény is a brüsszeli bürokrácia egyik fedőszerve, amelyet nagyon nyugtalanít annak az eshetősége, hogy a Facebook, a YouTube vagy a Twitter a jövőben netán nem cenzúrázhatja a jónépet a Covid-apokalipszis, a békés dzsihadista migránsok, az internacionalista filantrópok, a nemváltoztató emberkísérletek vagy bármely más tabutéma tekintetében. Mindez azt mutatja, hogy a hazugság általános kormányzati normává vált a modern demokráciákban, amelyekben azokat vádolják álhírek terjesztésével, akik kimondják az igazságot.
Az igazság nem fél az ellentmondástól, ellentétben a hazugsággal. Dunja Mijatović az igazság ellen folytat ördögűzést az EU-t is uraló globalista nómenklatúra érdekében, amelynek egyáltalán nem tetszik, hogy a lengyel kormány lehetőséget akar teremteni saját népének a szabad szólásra a közösségi médiában, súlyos anyagi szankciókat helyezve kilátásba cenzúra esetére. Ily módon az is bebizonyosodott, hogy az „Emberi Jogok Európai Bizottsága” valójában a szólásszabadság elnyomására szolgál, annak biztosítékaként, hogy a globalisták által kontrollált fősodrú és közösségi médiumok továbbra is zavartalanul hazudozhassanak az embereknek anélkül, hogy az utóbbiaknak joguk lenne megcáfolni a hazugságaikat.
Nietzsche már a XIX. században észrevette az „értékek átértékelésének” folyamatát, amelynek egyik aspektusaként Orwell az 1984 című regényében leírta a szavak jelentésének megfordulását. A Mijatović-féle komisszariátus egész tevékenysége szinte már parodisztikusan demonstrálja Nietzsche és Orwell megállapításainak igazságát: emberi jogok = az emberek jogainak korlátozása, nyitott társadalom = karantén és társadalmi távolságtartás, szólásszabadság = a gyűlöletbeszéd cenzúrázása és így tovább.
Nem akárkitől kapott indirekt módon támogatást Mijatović emberijog-tipró hivatala. Haladó korszakunk abszolút sztárja és lehető legkultikusabb figurája, a néger focista emelt szót az érdekében, Thierry Henry, az 1998-ban világbajnokságot nyerő franciaországi válogatott egykori gólkirálya személyében. Ez a fekete superman most azzal a kijelentésével sokkolta 15 milliós fanklubját a Facebookon, az Instagramon és a Twitteren, hogy addig nem kíván posztolni, amíg ezek gazdái „erélyesen és kegyetlenül” (sic!) nem cenzúrázzák platformjaik tartalmát, mert szerinte „a rasszizmus, a megfélemlítés és az ebből következő mentális kínzás tekintélyes mennyisége túlságosan mérgező ahhoz, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni”.
Manapság a fekete futballistánál nincs védettebb társadalmi kategória a fehér civilizációban. Ezek a kiváltságos és túlfizetett fekete focisták mégis úgy viselkednek, mint a törékeny nebáncsvirágok, ha minimálbéres fehérek szabadon próbálnak megnyilvánulni a saját országaikban az általuk létrehozott technika révén, amely már most is őket cenzúrázza leginkább.
Rövidesen egyébként nemcsak a közösségi médiában, hanem a való életben is kussolniuk kell majd a fehéreknek. Legutóbb már említettem, hogy Amerikában a feketék olyan „biztonságos tereket” (safe space) követelnek maguknak az iskolákban és a munkahelyeken, ahol hallgatásra kötelezik, vagy ahonnan egyenesen kirekesztik a fehéreket.
A jelenség – mint az amerikai degeneráltság szinte összes kórtünete – immár begyűrűzött földrészünkre is Kálmán Olga francia alteregója, Audrey Pulvar rosszvoltából, aki párizsi alpolgármesterségre cserélte a televíziós műsorvezetést. Ez a martinique-i mulatt megéra azzal vált hírhedtté, hogy környezetvédő aktivistaként olyan szemüveget viselt, amelynek teknősbékapáncélból készült a kerete, bagatell ötmillió forint értékben. Kaviábalosoknál ez így dukál. Pulvar ugyanis a szocialista párt jelöltjeként kampányol a regionális választáson a Párizs környéki arab-néger fehérmentes övezetben, így aztán teljesen természetes, hogy kijelentette: „Jobb szeretem a feketéknek fenntartott gyűléseket a fehéreknek megtiltott gyűléseknél, de ha már fehérek vesznek részt ezeken, akkor szíveskedjenek hallgatni.” Íme, itt tartunk. Ez Frankisztán és az Európai Szovjetunió 2021-ben, és ez még csak a kezdet.
Gazdag István – Demokrata
