A degenerált és pedofil Quentin Tarantino egyik szokásosan dögunalmas és rémhosszú burleszkfilmje, a Django elszabadul arról szól, hogy egy frissen felszabadított fekete exrabszolga kinyírja az összes fehér embert, akivel csak a majd háromórás szadista nézőkínzás alatt összefut.
(Tarantinót a szokásos témaválasztásai miatt titulálom degeneráltnak, pedofilnak meg egy fénykép alapján, amelyen éppen egy 6-8 éves kislány lábujjait szopogatja átszellemülten perverz arckifejezéssel.) Jellemző módon a film főhősét alakító és tenyérbe mászó képű Jamie Foxx utóbb azzal viccelődött, hogy élete csúcspontja volt, amikor legalább a filmvásznon megölhetett minden fehért.
Ami azt illeti, lefogadom, hogy az amerikai fehérek közül, akik annak idején önfeledten szórakoztak a saját virtuális lemészárlásukon Tarantino filmtortúrájában, néhányan így utólag már nem tartják annyira humorosnak Foxx poénját sem, most, hogy időközben maguk is a George Floyd-affér nyomán elszabadult Django-imitátorok célpontjaivá váltak a való világban. Túlzás nélkül állítható ugyanis, hogy a többszörösen visszaeső – például egy terhes fehér (és nem fekete, mint korábban írtam) nőt a hasára szegezett pisztollyal kifosztó – néger karrierbűnöző halálának ürügyén a plutokraták kontrollálta média (PKM) által hangszerelt globális engesztelő gyászszertartás keretében Amerikában szabályszerű hajtóvadászat folyik a fehérekre nemcsak a feketék, hanem a velük kollaboráló államhatalom részéről is. Mindez annak nyomán, hogy a PKM az állítólagos rendszerszintű fehér rasszizmus illusztrálására használva egy banális rendőri intézkedést, szisztematikusan a fehérek ellen hecceli a feketéket, a választási kampány lázában égő és az etnikai kisebbségek szavazataira pályázó, velejéig korrupt politikusi kaszt megélhetési bűnözői pedig szervilisen asszisztálnak hozzá, Trumppal és Bidennel az élükön.
Százával, ezrével keringenek az interneten olyan videófelvételek, amelyeken feketék bántalmaznak, ütlegelnek, lincselnek fehéreket nemre és életkorra való tekintet nélkül, szokásukhoz híven általában falkában támadva áldozatukra. (Én magam száznál is többet spájzoltam be ezekből, hogy időnként inspirációt merítsek belőlük, és megfelelő hangulatba hergeljem magam az ehhez hasonló förmedvényeimhez.) A támadások elsöprő többségét nem előzte meg semmilyen sértés vagy provokáció a kiszemelt fehérek részéről, egyszerűen csak puszta erőfitogtatás vagy megfélemlítés motiválja őket. Mindenekelőtt pedig a fehérek zsigeri gyűlölete és ezzel együtt a büntetlenség biztos tudata.
A feketék fehérek elleni (black on white) bűnözése mindig is probléma volt az USA-ban, most azonban szándékos tendencia figyelhető meg a politikusok és az ügyészek részéről a tekintetben, hogy még a fehérek legártatlanabb önvédelmi próbálkozásait is drasztikusan megtorolják, miközben az erőszakos fekete bűnözőket futni hagyják, úgymond a társadalmi feszültség csökkentése érdekében. Az intézményesített fehérellenes rasszizmus új normatívája szerint bármilyen fekete-fehér vita vagy összetűzés, tekintet nélkül a körülményekre, automatikusan azzal jár, hogy a fekete különlegesen elnéző bánásmódra számíthat a rendőri és igazságügyi szervek részéről, miközben a fehér drákói szigorral szembesül.
Most legalább ízelítőt kaphat a bamba fehér többség a jövő fekete faji zsarnokságából, amelyhez a PKM (meleg)ágyazott meg több évtizedes felforgató és agymosó aknamunkával. Noha a feketék még kisebbségben vannak, már most a fehérek fejére nőttek, és a nyakukra telepedtek. Képzelhető, hogy mi vár ez utóbbiakra, ha majd a feketék többségbe kerülnek.
Az amerikai bűnügyi statisztikák magukért beszélnek. Jelenleg az amerikai népesség 13 százalékát kitevő négerek (pontosabban a 6,5 százalékát kitevő néger férfiak) követik el az emberölések 51 százalékát. Az erőszakos bűncselekmények terén 2018-ban lakosságarányosan a feketék 43:1 arányban voltak túlreprezentálva a fehérekkel szemben, vagyis a 42 millió fekete (lényegében a 21 millió fekete férfi) 547 948 esetben támadt fehérekre, miközben a 200 millió fehér csak 57 778 esetben feketékre. (National Crime Victimization Survey, FJB 2018)
Ami pedig a Feketék Élete is Számít (BLM) mozgalom első számú propagandalózungját illeti, miszerint a rasszista rendőrök úgymond „pikkelnek” a feketékre, valójában az erőszakos bűncselekmények miatt letartóztatott minden tízezer delikvensből a letartóztatások során 4 fehért tettek hidegre, és 3 feketét. Feketék letartóztatásakor a rendőrök – mondhatni „ösztönösen” – hosszabb ideig várnak, mielőtt halálos erőt alkalmaznának, miközben a szolgálatteljesítés közben meggyilkolt rendőrök 46 százaléka feketékkel való összetűzésben veszíti életét. Ráadásul a lelőtt fekete bűnözők többségét fekete zsaruk likvidálják.
Valójában a BLM a feketék körében továbbra is eleven – a fehérekből viszont mára csaknem teljesen kiveszett, mert a kultúrmarxista társadalommérnökség által szisztematikusan kipurgált – törzsi szellem és faji szolidaritás szervezett megnyilvánulási formája. George Floyd törzsbeli volt, és egy kívülálló (fehér) „ölte meg”. A BLM-nek nem azzal van problémája, hogy feketék meghalnak, hanem azzal, ha kívülálló mer kezet emelni egy feketére, vagy esetleg a nyakára térdelni. Amikor a feketék egymást gyilkolják, az belső konfliktus, és szóra sem érdemes. Amikor viszont egy kívülálló gyilkolja meg egyiküket, akkor folt esik az önérzetükön, amelyet aztán szokásukhoz híven balhézással, fosztogatással és gyújtogatással mosnak le magukról.
Minden kornak megvolt a maga ikonja, aki a kor szellemét testesítette meg, és akit ezért különböző retorziók terhe mellett mindenkinek hozsannáznia kellett. Rómában a császárt, a kommunista országokban a „nép bölcs vezetőjét”, napjainkban a négereket en bloc, miután a PKM, Hollywood, a show-biznisz, a versenysport, az egyházak rosszvoltából kollektíve ikonná váltak, és így a személyük szent és sérthetetlen. A korszellem számára ontológiailag eretnek fehérek meg örülhetnek, ha ép bőrrel ússzák meg a Django-imitátorokkal való mindennapos találkozásaikat. Ellentétben azokkal, akik az interneten keringő videófelvételek tanúsága szerint sajnos nem voltak ilyen szerencsések.
Gazdag István – Demokrata
