Manapság Európában népességcserés gyarmatosítás zajlik, amely legkésőbb az évszázad végére drasztikusan meg fogja változtatni a fehér kontinens etnokulturális arculatát. Mindehhez persze az uralkodó elitek nyíltan kollaboráns bevándorlási politikája mellett az is hozzájárul, hogy az európai őslakosság a jelek szerint maga is hajlik a demográfiai öngyilkosságra.
Mintha csak Oswald Spengler jóslatát akarná beteljesíteni a civilizációk óhatatlan és szükségszerű sorsáról: a bőség, az elgyengülés és a hanyatlás után az európai civilizáció és hordozó népessége immáron feltartóztathatatlanul sodródik a végső eltűnés fázisa felé.
Globálisan érzékeltetve a folyamatot: Európa, amely négyszázmilliós lakosával 1900-ban még a világnépesség egynegyedét adta, 2000-ben 730 millió fővel a Föld 6,1 milliárdnyi lakosságából már csak 12 százalékot tudhatott magáénak, a 2100-ra prognosztizált 9,5 milliárdból pedig a maga alig ötszázmilliójával legfeljebb öt százalékot fog kitenni. Mértékadó tudományos előrejelzések szerint 2050-re Európa és Oroszország teljes (a bevándorlókkal együttes) népessége 600 millióra esik, miközben a jelenleg 1,3 milliárdos Afrikáé – a gyermekhalandóság, a háborúk és a járványok ellenére – megháromszorozódik! A fehér nők termékenységi rátája ugyanis alig 1,4, miközben az afrikaiaké 5,9.
Az európaiaknak minden okuk meglenne tehát arra, hogy – szó szerint is – sötéten és sötétnek lássák a saját jövőjüket: a jelenlegi tendenciák változatlansága esetén ugyanis kontinensünk akkori lakosságának többségét jobbára már színes bőrű, muzulmán vallású „afrópaiak” fogják alkotni, míg a maradék őshonosok csak elöregedett, páriasorsú kisebbségként tengetik majd életüket őseik földjén. A legoptimistább, de távolról sem a legvalószínűbb előrejelzések szerint az évszázad közepére még csak minden negyedik uniós lakos lesz muszlim, az évszázad végére azonban már minden második.
„Egy napon emberek milliói fogják elhagyni a déli féltekét, hogy behatoljanak az északira, és bizonyosan nem barátként. Mert azért fognak oda behatolni, hogy meghódítsák, és meg is fogják hódítani, benépesítve fiaikkal. Asszonyaink hasa fogja elhozni nekünk a győzelmet” – jelentette ki Bumedien algériai elnök 1974-ben az ENSZ Közgyűlésén. Alig három évtized múltán az idő igazolni látszik az arab nacionalista vezető vészjósló szavait. Nagyban és némileg lassabban ugyanaz fog bekövetkezni összeurópai szinten, mint ami kicsiben és alig egy évszázad alatt Koszovóban történt, ahol a sokkal több gyereket vállaló muszlim albánok gyakorlatilag „kiszülték” nemzeti bölcsőjükből az ortodox keresztény szerbeket.
Furcsa módon Európában a „macsó és katolikus” Olaszország és Spanyolország asszonyai körében a legalacsonyabb a gyermekvállalási hajlandóság, aminek várható eredményeként a Földközi-tenger déli partján lévő (arab és muzulmán) országok lakossága 2050-re eléri a 420 millió főt, miközben az északi oldal népessége 145 millió főre fog csökkenni. De Oroszország szénája sem áll jobban e tekintetben, amelynek jelenleg még csaknem ugyanannyi (145 milliónyi) lakosa van, mint Pakisztánnak, 2050-re azonban már minden oroszra három pakisztáni jut. Az utóbbi 15 évben az orosz népesség csaknem hárommillió fővel csökkent, és ha a jelenlegi tendencia folytatódik, az évszázad közepére az ország lakossága százmillió alá esik, 2075-re pedig alig 55 milliónyian lakják majd.
Hasonló sors vár Németországra is. Előrejelzések szerint a jelenleg 82 milliós német népesség az évszázad közepére 68, az évszázad végére pedig 50 milliósra olvad a bevándorlás ellenére. Szemünk előtt és a politikusok teljes nemtörődömsége közepette zajlik tehát a sokáig Európa gazdasági és szellemi motorjaként üzemelő Németország „előre beprogramozott eltüntetése”, hiszen az aktuális évi nyolcszázezer születésnek már most is csak alig egyharmadát képviselik az „echte német” származású gyermekek. Alsó-Szászországban a német családok termékenységi rátája már csak 0,3. 2030-ra az ország csaknem 15 milliónyi idegent fog számlálni, nem beszélve a naturalizáltakról és a kettős állampolgárokról. Még ha a bevándorlást azonnal meg is állítanák, nagyobb termékenységénél fogva az iszlám ekkorra mindenképpen többségbe kerül Németországban, akárcsak Franciaországban, Belgiumban és számos más helyen Európában.
Jelenleg negyvenmillió harmadik világbeli bevándorló él Európában, ebből tízmillió Franciaországban, közülük minden második muzulmán (más demográfusok még ennél is nagyobb számokat valószínűsítenek). Mivel a bevándorló asszonyok termékenysége több mint kétszerese az őshonos franciákénak, és mert a bevándorlók áradata nyilván továbbra sem szándékozik elapadni, 2030-ra a bevándorlók és leszármazottaik fogják képviselni a teljes francia népesség és az aktív lakosság egynegyedét, illetve a születések 42 százalékát. Ugyanaz várható tehát Franciaországban, mint Németországban (és hosszabb távon egész Európában): gazdasági és társadalmi hanyatlás, vagy ha úgy tetszik, „harmadikvilágiasodás”, annak minden következményével az általános életszínvonalra és a társadalom „békés együttélésére” egyaránt.
Egyetlen évszázad alatt Afrika lakossága majdnem megtízszereződött. Az 1900-ban számlált százmillióról 2015-re egymilliárdra nőtt. Az évszázad közepén 2-3, az évszázad végén pedig 4,2-4,5 milliárd lesz az afrikaiak száma, és a világ akkori össznépességének 40 százalékát alkotják majd. 2050-ben tíz újszülött közül négy afrikai lesz, a fekete földrész drámai túlnépesedését eredményezve. Ilyen kilátások ismeretében hogyan is remélhető, hogy az afrikaiak nem özönlenek majd a védtelen és öregek által benépesített európai Eldorádóba? Egy olyan Eldorádóba, ahol a nők puszta hedonizmusból nem szülnek többé, ahol a férfiak megkérdőjelezik saját nemi identitásukat, és ahol minden férfias magatartást fasisztának bélyegeznek? A politikai osztály és a média antirasszista hisztériája és az etnomazochista értelmiség „másságot” sztároló diskurzusa által lefegyverzett európaiak arra ítéltettek, hogy zokszó nélkül elszenvedjék mindezt.
Ugyanakkor egy 2015-ben készült tanulmány szerint, amelynek egy török, egy bangladesi és egy izraeli közgazdász a szerzője, „ötször nagyobb valószínűséggel robban ki polgárháború a genetikailag nagyon változatos országokban, mint a genetikailag egységesebbekben” – még akkor is, ha a genetikai különbözőségek eredetét jelentő migrációkra évezredekkel korában került sor. Zokszó ugyan nincs, de zokogásból nem lesz hiány.
Gazdag István – Demokrata
