A demográfiai tendenciák teljesen egyértelműek: a különböző rasszbéli csoportok közül egyedül a fehérek száma csökken. Míg 1950-ben a világ akkori 2,5 milliárdos népességének az egyharmada volt fehér, addig a jelenleg csaknem nyolcmilliárdos emberiségnek már csak legfeljebb a nyolc százaléka számít a szó szoros értelmében vett európai vagy europid fehérnek.
A fehérek látszólag önként léptek a kihalás útjára, de ez mesterségesen kiváltott öngyilkosság: a domináns, főleg etikai és politikai diskurzusok – amelyek cenzúrázzák, sőt kasztrálják a túlélés, a területvédés, a mieink iránti etnikai szolidaritás minden ösztönét, és amelyek ugyanakkor dicsőítik és jutalmazzák az etnomazochizmust, a multikulturalizmust, a rasszkeveredést – mára drasztikusan megváltoztatták a fehérek mentalitását.
Kortársaink többnyire már a rendszer termékei, pontosan olyan egyéniségtípusok, mint amilyeneket megkövetel, vagyis általában jellegtelen és jellemtelen karakterek, köszönhetően a rendszerhű társadalommérnökség véleményegységesítő, személyiségtorzító, uniformizáló erejének, amely a szervátültetések technikájának mintájára legyöngíti etnikai és kulturális kódjaink védelmét annak érdekében, hogy felszámolja „az általános rasszkeveredéssel mint a jövő egyetlen lehetséges alternatívájával” szembeni maradék ellenállást. Az általa terjesztett antirasszista propagandaszólamok és jelszavak etnikai-társadalmi immundepresszorként működnek.
Ezzel a stratégiával nem csak azt érik el, hogy a fehér társadalom közömbös marad a színes bőrűek beözönlésével szemben. Egyre többen vannak, főleg a fiatalok és a nők között, akik aktívan közre is működnek őshazájuk (őseiktől örökölt területük) idegeneknek való átjátszásában. Akik ilyen kollaboráns tevékenységet folytatnak, nyíltan dicsekednek vele, és megkapják érte jutalmukat a médiától, amely valósággal ajnározza ezeket a hiú, öngyilkos hajlamú és ostoba árulókat. A rendszer operáns kondicionálásnak veti alá a társadalmat, amitől szinte senki sem menekül meg, és amely már az elemi iskolában elkezdődik, és az egész tömegkultúra (mozi, televízió, internet, sajtó, irodalom) nagyipari szinten űzi: a jelek szerint rendkívül hatásosan.
Az antifasiszta „lázadók” valójában a rendszer pitbulljai, az új antidominikánusok, az „Úr (aktuális) kutyái”. Kedvenc áldozataik a nacionalisták, a biokulturális organizmus egészséges elemei. A nacionalista (identitárius) jelző mára szitokszóvá, szégyenfolttá, billoggá vált, és akire rásütik, azt sértegethetik, gyalázhatják, molesztálhatják; páriaként, sőt egyre inkább gonosztevőként kezelhetik. A tömeget, az antifasiszta bestiát, a vak, manipulált, önmaga ellenségévé idomított sokaságot a rendszergazdák biológiai fegyverként használják saját véreik ellen.
Ez az öncsonkító, öngyilkos magatartás a nemzetellenes propaganda eredménye Európában és a fehér országokban általában. Szégyenletes, nevetséges, gyalázatos nacionalistának lenni – ezt szajkózzák évtizedek óta szakadatlanul a rendszer tömegmanipulációs eszközei. A nacionalista ellenállás kis sejtjeit nyilvánosan nácinak, fasisztának, szélsőségesnek, rasszistának, bigottnak titulálják. Ezeket a kifejezéseket rágalmazásra, gyűlöletkeltésre, megszégyenítésre használják. Ez az állandó, mindenhol jelen lévő és agresszív propaganda ellentétes a fehérek legalapvetőbb egzisztenciális érdekeivel. Valójában végzetesnek bizonyulhat számunkra, mert nyíltan az önpusztításunkat, a kollektív öngyilkosságunkat célozza.
Megváltoztatni a megtámadott és elözönlött népességek magatartását és érzéseit, hogy elfogadják, sőt hozsannázzák az agresszort és a megszállót: ez a háborús propaganda vagy (ahogyan manapság nevezik) a pszichológiai hadviselés fő feladata. Ez a szüntelen ideológiai, propagandisztikus és jogi offenzíva, amelyet a kultúrmarxista társadalommérnökség, a média, a rendszer hatalmasságai folytatnak a fehér nacionalizmus ellen, a második világháború vége óta arról árulkodik, hogy ez a rendszer egyetlen és valódi ellensége, amelynek már maga a puszta létezése fenyegetést jelent rá nézve. Ezért kell gyalázni és tiltani, ezért kell üldözni a bíróságon és az utcán egyaránt.
A rendszer tömegmanipulációs eszközei a kozmopolita, univerzalista, nacionalizmusellenes modellt, a rasszkeveredést, az egyforma és egymással felcserélhető, gyökértelen világproletárt népszerűsítik. Ez az a társadalmi, politikai és gazdasági jövőkép, amelyet már több mint egy évszázada vizionál a tényleges baloldal és az áljobboldal egyaránt, amelyek között lényegében teljes egyetértés uralkodik az univerzalista-globalista ideológia posztulátumai tekintetében, és valójában a rendszer Janus-arcai, hiszen ugyanaz a zsigeri nacionalizmusellenesség jellemzi őket. Hiába hivatkoznak alkalmanként a hazára vagy a nemzetre, részükről egyformán hamis patriotizmusról vagy nacionalizmusról van szó, amely nem kötődik a származáshoz és a földhöz.
Az általuk emlegetett haza vagy nemzet csupán jogi és politikai entitás, amely megfelel a rendszer követelményeinek. Az ősi nemzeteket egyfajta „haladó” absztrakcióvá akarják változtatni, amelyhez minden jöttment csatlakozhat, bárhonnan származzon is. Szerintük bárki lehet brit, német vagy francia, ahogyan keresztény, liberális vagy kommunista is. Ezzel az „állampolgári hazafisággal” lényegében megfosztják az őshonosokat attól a földrajzi, etnikai és kulturális örökségtől, amely az ősiség és a vérvonal jogán csak hozzájuk tartozik. E színvak patriotizmusnak az a nyilvánvaló célja, hogy feloldja, felbomlassza, szétzilálja a vérségi hazákat; hogy a nemzetek elveszítsék ősi etnikai és kulturális azonosító jegyeiket, és végül etnikailag és kulturálisan homogénné válva összeolvadjanak a jövő etnikai tohuvabohujában.
Ezt a globális homogenizálódást szolgálják direkt vagy indirekt módon a rendszer hivatalos támogatását élvező társadalmi patológiák és devianciák (feminizmus, LMBT-izmus, antirasszizmus, nihilizmus, hedonizmus stb.) a „fehér patriarchátus” (értsd: a heteroszexuális fehér férfi és a hagyományos nukleáris családmodell) elleni vallásháborújuk során. Nem csoda, hogy a fehéreknek már szaporodni sincs kedvük. Sokaknál ugyanis leesett a tantusz, legalábbis a tudatuk alatt, hogy a rendszer célja egy „sokszínű”, lehetőleg szivárványszínű (mert a jelenlegi túlzottan fehér és heteró), másféle (mert a jelenlegi túlzottan európai), vagyis nem európai Európa – az idegen megszállók számára. Ez a felismerés tükröződik immár jó ideje és egyre markánsabban a demográfiai mutatókban is – a rendszergazdák legnagyobb örömére.
Gazdag István – Demokrata
