Franciaországban „éhséglázadás” zajlik.
Egy Franciaországban nemrég betiltott radikális, rendszerellenes hírportál, a Közvetlen Demokrácia (démocratieparticipatif.biz) ezt a frappáns párhuzamot használta az immár negyedik hete zajló események jellemzésére, ezzel érzékeltetve, hogy a francia elnöki székben a nemzetközi fináncoligarchia helytartójaként trónoló Emmanuel Macron (a köznyelvben I. Manu) gyakorlatilag abszolút uralkodóként viselkedik, és csak forradalommal távolítható el a posztjáról. Miközben ugyanis számolatlanul herdálja az adófizetők pénzét a harmadik világbeli megszállók eltartására és folyamatos importálására (erre szánva a GDP egyötödét!), valamint többnyire a szexuális és etnikai kisebbségekhez tartozó kegyencei jutalmazására és az anyukája, akarom mondani, a felesége Marie Antoinette-et idéző szeszélyeinek kielégítésére (félmillió euró aranyozott étkészletre, 60 ezer euró szőnyegre, évi 440 ezer euró személyes kiadásokra stb.), addig az őshonos franciákat Európában példátlanul nagy adóterhekkel szipolyozzák, olyannyira, hogy millióknak közülük egyre nagyobb gondot okoz a mindennapi betevő előteremtése is.
Ami most Franciaországban zajlik, az valójában egy klasszikus „éhséglázadás”: a legszegényebbek, a nincstelenek, a létminimumon és az alatt élők régóta halmozódó elégedetlenségének spontán kitörése, és ez a spontaneitás az, amely igazán megdöbbentette az államhatalmi szerveket, de a (többé-kevésbé csereszabatos) pártokat és a (többé-kevésbé opportunista) szakszervezeteket is. Maga az a tény, hogy egyik pillanatról a másikra százezrek mozdultak meg és tömörültek egy olyan, a közvélemény 70-80 százalékának támogatását élvező szolidaritási mozgalomba, amely nem tart igényt egyikük patronálására sem.
A kontrollált média is pánik üzemmódba kapcsolt. Érdekes módon a sajtóprostik (fr. pressetitués) számára egy Majdan 2.0 Párizsban rögtön kevésbé szimpatikus, mint az eredeti volt Kijevben. A sárga mellényesek ugyanis a népi önszerveződés iskolapéldáját testesítik meg. Nincsenek soraikban önjelölt kis- vagy nagyfőnökök, cézárok vagy demagógok, csak dolgozó, termelő, adózó és nélkülöző állampolgárok. Ez a vegytiszta populizmus. Nem a populista címkét (többé-kevésbé kényszeredetten) felvállaló pártok vagy mozgalmak parlamentáris populizmusa, hanem a nép köztéri populizmusa: maga a közvetlen demokrácia.
Lenin bonmot-ja szerint maguk a kapitalisták adják el azt a kötelet, amelyre majd felakasztják őket. A jelenlegi francia rendszer paradoxona az, hogy az adósság következményei hozták létre azt a kötelet, amely majd lehetővé teszi az uzsora (politikai) felakasztását. Annak ellenére ugyanis, hogy a rezsim 2200 milliárd eurós adósságot halmozott fel, ezt a kolosszális összeget lényegében elpazarolták. Így aztán I. Manu és klikkje ismét a régi, jól bevált módszerrel remélt pluszpénzhez jutni: a nép megpumpolásával. Tovább akarták drágítani az üzemanyagot, ez alkalommal az „ember okozta globális felmelegedés” ürügyén.
Ennek a kamuteóriának, amely szerint a globális klímaváltozás legfőbb oka az ember gazdasági tevékenysége lenne, valójában az a célja, hogy társadalmi kontrollmechanizmusként növelje a középosztály adóterheit, alkalmat teremtsen a Wall Street-i spekulánsok számára milliárdok bezsebelésére az ún. karbonkreditek piacán, és gazdasági versenyhátrányba hozza a legkevésbé környezetszennyező (fehér) országokat a leginkább környezetszennyező (harmadik világbeli) országokkal szemben. Valójában az uzsora feltalálása óta ez a legpofátlanabb zsarolás.
A franciák azonban végül beintettek Manunak, mégpedig kinyújtott középső ujjukkal. Maga a gesztus persze már nem jelentett újdonságot „őfelsége” számára. Nemrég is szembesülhetett vele alkalmi néger dzsigolóinak köszönhetően, akikkel együtt pózolt egy tengerentúli protokollfotózás során. Utóbbiaktól eltérően azonban az anyaországi „alattvalói” ezt egyáltalán nem viccnek szánták. Sokkal inkább penetráns figyelmeztetésnek: Eddig és ne tovább!
A tervezett üzemanyagár-emelés csak az utolsó csepp volt a pohárban, vagy inkább az a benzincsepp, amely felrobbantotta a kannát. A dolgok maguktól nem fognak lenyugodni, mert egy objektív történelmi-társadalmi helyzetet tükröznek, és mert Manunak többé már nincs tekintélye a nép előtt. Gyöngesége elkerülhetetlenül a nemzeti ellenállás fokozódását fogja kiváltani, egészen a bukásáig. Valójában ebben a stádiumban ő már csak egy zombi. A politikai-médiatikus gépezetnek köszönhetően még mozog ugyan, de lényegében már csak egy politikai hulla. Leesett az álarca, és a macronizmus annak mutatkozott, ami valójában: egy kozmopolita diktatórikus rezsimnek.
Ahogyan az egyik francia entellektüel és alkalmi sárga mellényes agitátor, Hervé Ryssen fogalmazott: „Elveszem a pénzed, megszüntetem az országhatáraidat, és ha kinyitod a szádat, bíróság elé hurcollak rasszizmus, homofóbia, antiszemitizmus, szexizmus miatt. Íme, ezért hordunk sárga mellényt, és ezért akarjuk megdönteni ezt a rendszert.”
A hatalom persze a szokásos manővereit fogja alkalmazni: megfélemlítést, elnyomást, rágalmazást, diszkreditálást, megosztást – a kifulladásra játszva. Talán nem is kell csalatkoznia a számításaiban, de az okok továbbra is fennmaradnak. A sárga mellényesekkel Franciaország egy népfelkelés előtti állapotba került. Ha radikalizálódnak, annál jobb! Ha nem, a megmozdulás akkor is főpróbaként fog szolgálni a jövőre nézve. Olaszországban az Öt Csillag Mozgalom is egy haragos napon született, és ma már kormánytényező. Az ötödik francia köztársaság napjai mindenképpen meg vannak számlálva. Legfeljebb néhány évig tarthat még az agóniája. A modernitás egyik legkorruptabb, legromlottabb, legképmutatóbb rezsimjeként oda fog kerülni, ahová való: a történelem szemétdombjára.
Gazdag István – www.demokrata.hu
