Az afrikai „kulturális színesítők” Európába özönlése évtizedek óta tartó tömeges jelenség, amelyet a Salvini fémjelezte olasz kormánykoalíció legfeljebb ideig-óráig lesz képes feltartóztatni − amíg ez a választási ígérete is fel nem puhul majd a brüsszeli bürokrácia és a globalista plutokrácia együttes nyomása alatt −, és amely a következő évtizedekben most még elképzelhetetlen, szó szerint apokaliptikus mértékűvé fog válni. Beszéljenek a számok.
Évi több mint 4 százalékos növekedési rátával az afrikai népesség 18-20 évente megduplázódik. Nigerben, ebben a lehető legsivatagosabb országban, ahol a termékenységi ráta 7 gyerek asszonyonként:
– 1960-ban alig 3 millióan éltek,
– 2050-ben már 60 millióan lesznek.
Szomáliában a reprodukciós ráta 6,4 gyerek asszonyonként, a Kongói Demokratikus Köztársaságban pedig 6,1. Ennek következtében Afrika népessége 2030-ra (tehát alig 12 év alatt) a jelenlegi 1,2 milliárdról 1,7 milliárdra fog nőni, évi több mint 50 millió születéssel számolva. Az évszázad végére minimum 4 milliárdnyi lakosával a fekete földrész adja majd a világnépesség legalább 40 százalékát, ennek háromnegyede a Szaharától délre fog megszületni, de hogy ott is marad élni, annak nagyon kicsi az esélye. Az afrikai fiatalok százmilliói számára ugyanis a túlélés egyetlen esélyét az Európába való kivándorlás fogja jelenteni.
Az ideológiai és morális lózungoktól kondicionált európai vezetők makacsul igyekeznek figyelmen kívül hagyni ezt a realitást, és inkább a fejlődés mítoszához ragaszkodnak. Különböző mértékben mindnyájan „a gazdasági fejlődés lassítja a migrációt” posztulátumát szajkózzák – és mindnyájan tévednek. Ahogyan azt néhány heterodox közgazdász, politikailag inkorrekt történész és a kutatási területével szemben tisztességes afrikanista már évek, sőt évtizedek óta ismételgeti, Afrika állítólagos „fejlődése” csupán egy illúzió, sőt néha egyenesen intellektuális és politikai szélhámoskodás.
Alapvetően két fő okból: egyrészt még ha valós is lenne, akkor is csak nagyon hosszú távon lenne eredménye, holott már most is azonnali szükséghelyzet áll fenn; másrészt az afrikai országok függetlenségének több mint hat évtizeddel ezelőtti kikiáltása óta már mindent megpróbáltak ezen a területen, de hiába, és a „beindítására” elherdált kolosszális összegek ellenére Afrika valójában folyamatosan hanyatlik. Ahelyett, hogy fejlődne, globálisan évről évre szegényebb lesz. Tényleges gazdasági súlyát (vagy inkább súlytalanságát) jellemzi, hogy az ENSZ 2013-as adata szerint a világkereskedelem alig 3,2 százalékát képviseli. Ez önmagában ékesen cáfolja azt a haladó berkekben előszeretettel hangoztatott lózungot, miszerint Afrika azért fejletlen, mert a nyugati multik kifosztják a nyersanyagforrásait. Valójában a nemzetközi árucserék terén gyakorlatilag elhanyagolható tényező, és az egyetlen dolog, amit globális méretekben exportál, az a népességfölöslege.
Az ENSZ 189 tagállama által 2000-ben elfogadott Millenniumi Fejlesztési Célkitűzések (MFC) szerint az afrikai szegénység bármilyen csekély mértékű csökkentése elképzelhetetlen egy többéves perióduson át tartó, legalább évi 7 százalékos töretlen gazdasági növekedés nélkül. Következésképpen, mivel 7 százalékos évi növekedésre van szükség pusztán a szegénység csökkentésének megkezdéséhez, egy gyors kalkuláció után is megállapítható, hogy Afrikának évről évre 3-4 százalékos növekedés hiányzik az MFC teljesítéséhez. Tehát az afrikai szegénység nemhogy csökkenne, hanem éppen ellenkezőleg, egyre nő, annál is inkább, mert a helyi népesség vágtató szaporodása a csekély növekedési nyereséget semmivé teszi. Nem is beszélve a tartósan kaotikus politikai helyzetről, a katasztrofális közbiztonságról, a szakképzett munkaerő krónikus hiányáról és a mindent behálózó endemikus korrupcióról.
Hogyan is lehetne fejlődésről beszélni Afrikában, amikor ilyen körülmények között a befektetők elfordulnak tőle? Az ismétlődő politikai mantra befektetésre ösztönöz, mert ez utóbbi a „fejlődés motorja”, de mivel a befektetők ódzkodnak a pénzüket kockáztatni Afrikában, az egész csak üres kántálás marad. Az Afrikai Fejlesztési Bank (ADB) 2018. májusi jelentésében hangsúlyozza, hogy a fekete földrésznek csak az infrastruktúrák területén évente 170 milliárd dollárnyi közvetlen külföldi befektetésre (FDI) lenne szüksége, miközben alig 60 milliárdot kap. Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának a 2017. évi közvetlen külföldi befektetésekről szóló jelentéséből (UNCTAD World Investment Report 2017) kiderül, hogy tavaly a 2000 milliárd dollárnyi FDI-ből Afrikára csak 60 milliárd jutott, amely nevetségesen alacsony összeg, és ráadásul 3 százalékos csökkenést mutat az előző évhez képest.
Afrika a maga 54 országával és 1,2 milliárdos népességével kevesebb FDI-t kapott, mint a hatmilliós Szingapúr (61,6 milliárdot), és jóval kevesebbet, mint az ötmilliós Írország (79,2 milliárdot). Mindez sokkal beszédesebb, mint az ünnepélyes szónoklatok Afrika fényes jövőjéről és az állítólagos „fejlődéséről” …
Egyvalami biztos. A „gazdasági fejlődés” délibábja nem fogja lefékezni az afrikai népességfölösleg Európába özönlését. Hogyan is lehetne másként, hiszen Afrika élhetőbbé, sőt egyszerűen csak élhetővé tétele elképzelhetetlen szigorú születésszabályozás nélkül, amelyről az afrikaiak hallani sem akarnak, Európa pedig nem képes rájuk kényszeríteni. A Földközi-tenger túlsó partjáról tehát Európára továbbra is − sőt egyre inkább − elfoglalni való területként fognak tekinteni. Annál is könnyebben elfoglalhatóként, mert egyre inkább csak aggastyánok, szibarita és hedonista béta-hímek meg a gyerekszülést a gyűlölt patriarchátus jelképének tekintő feminista nők népesítik be, a vezetőik pedig behódoltak a globalista plutokráciának, vagy egyszerűen megfertőzte őket a posztkeresztény emberijogizmus mentális AIDS-e, miszerint „szeresd színes bőrű felebarátodat jobban, mint a saját fajtádat, és fogadd be a Föld összes nyomorultját a házadba…” Következésképpen hajlandók önként és dalolva levezényelni saját őshonos népességeik lecserélését idegen gyarmatosítókra. Az afrikai jövevények tökéletesen megfelelnek a célra. Náluk alkalmasabb újeurópaiakat elképzelni sem lehet. A rendszergazdák igényei szerint.
Gazdag István – Demokrata
