Köztudomású, hogy a férfiak veszélyesebbek, mint a nők, és ezt a közvélekedést a különböző bűnügyi statisztikák is alátámasztják. Az a tény, hogy egyes nők veszélyesek, és a legtöbb férfi nem az, nem változtatja meg ezt a statisztikai igazságot, más néven sztereotípiát, és aki ezt nem hajlandó elismerni és ennek megfelelően cselekedni, az veszélynek teszi ki önmagát.
Köztudomású, hogy a tizenévesek veszélyesebbek, mint a csecsemők vagy az aggastyánok, és ezt a közvélekedést – ha szükség van forrásokra, akkor ismét csak a bűnügyi statisztikákra hivatkozhatok – az a tény, hogy egyes idős hölgyek méregkeverő gyilkosok, a legtöbb tinédzser pedig a légynek sem tudna ártani, nem változtatja meg. E statisztikai igazságról, más néven sztereotípiáról aki azt állítja, hogy nem igaz, veszélynek teszi ki önmagát.
Köztudomású, hogy a négerek és az arabok veszélyesebbek, mint a fehérek és a távol-keletiek, és ezt a közvélekedést szintén a bűnügyi statisztikák támasztják alá – minden évben. Az USA-ban például a feketék tizenháromszor nagyobb valószínűséggel követnek el rablást, nyolcszor nagyobb valószínűséggel gyilkosságot és ötször nagyobb valószínűséggel nemi erőszakot, mint az ottani fehérek. Az a tény, hogy egyes svédek és japánok veszélyesek, és sok nigériai vagy egyiptomi nem az, nem változtatja meg ezt a statisztikai igazságot, más néven (szörnyűséges, rettenetes, utálatos, sőt rasszista) sztereotípiát.
Ha valaki nem hajlandó tekintetbe venni az erőszakos bűncselekmények terén is érvényesülő etnikai különbözőségeket (az ún. faji mintát), az veszélynek teszi ki önmagát, és ha lakóhely vagy iskola megválasztásáról van szó, akkor veszélynek teszi ki a családját és a gyermekeit is.
Mindenkinek el kell tehát döntenie, hogy mit szeretne jobban: azt, hogy egyesek esetleg azt gondolják róla, hogy ő nem „rasszista” (bármit is jelentsen ez), vagy azt, hogy minimálisra csökkentse annak esélyét, hogy megtámadják, kirabolják, megerőszakolják vagy meggyilkolják őt magát vagy a szeretteit. A jövőben egyre több fehér ember lesz kénytelen szembesülni ezzel a vitális dilemmával, és a döntés sokuk számára fatálisnak fog bizonyulni.
Abban a világban, amelyben jelenleg élünk, semminek sem lesz értelme mindaddig, amíg nem fogjuk fel, hogy idegen megszállás alatt élünk, a megszállók szabályainak alávetve. Ha nem ebből indulunk ki, akkor elveszünk a különböző „magyarázatok” között, amelyek mind zsákutcába vezetnek.
Tudomásul kell vennünk, hogy napjainkban a globalista politika megoldandó problémaként tekint ránk, fehérekre. A közéleti vita arról szól, hogy miért vagyunk probléma, a politika pedig arról, hogy miként kell kezelni ezt a problémát. Ebben a parlamentáris polémiában a (látszólag) szemben álló politikai erők egyszerűen csak különböző alternatívákat ajánlanak a fehérként való megsemmisítésünkre, mert a végcél ugyanaz.
Addig is az ellenség célja a megalázásunk. A harc tiszteletre méltó, a mindennapos vereség csak szomorú. A megalázás megfosztja az embert emberségétől, akaratától, tettrekészségétől. A megalázás elvesz mindent tőlünk, és lealacsonyít mindennel szemben, még az együttérzésre is érdemtelenné téve bennünket. A megalázást minden megszálló alkalmazta a történelem folyamán, mert ez a vereség természetes velejárója.
Ennek egyik iskolapéldája a „köçek” (köcsek) oszmán gyakorlata volt, akárcsak a „transzvesztita gyerek” (drag kid) koncepciója napjaink Amerikájában. A köçek a táncos, a bohóc és a hímringyó kombinációja, olyan nem muzulmán, hanem többnyire keresztény kisfiú, akit társaival együtt a törökök azért szakítottak el a szüleiktől, hogy engedelmes szexuális játékszerré idomítsák őket. Több ezer köçek szolgált az Oszmán Birodalomban. Mindennek az is volt célja, hogy a megszálltak azt gondolják, „ha megengedjük, hogy ezt tegyék a fiainkkal, mi mást tehetnek még velünk”? A válasz az, hogy bármit. Valójában a meghódított elmék fölötti teljes spektrumú és totális uralomról van szó.
A fehérek ellenségei, a fehér országok idegen megszállói nem azért akarnak pederasztaparádékat az utcákra, transzvesztitákat a reklámokba, fehér kamaszfiúkat debil videójátékokkal, fehér tinilányokat pedig ugyanilyen négerekkel szórakoztatni, miközben a média röhög rajtunk, mert azt hiszik, hogy ez bárkinek is a javára válik. Azért akarják, mert tudják, hogy mi nem akarjuk, de nem tudjuk megállítani őket. Egyszerűen csak meg akarnak minket alázni, világossá téve számunkra, hogy immár bármit megtehetnek velünk. És meg is fognak tenni minden elképzelhetőt és elképzelhetetlent. Ha hagyjuk.
Ami pedig ellenségeinkkel a megalázásunk és végső soron a megsemmisítésünk érdekében együttműködő balliberális, etnomazochista és/vagy egyszerűen csak gyáva fehér árulókat (race traitor) illeti, akiket Noel Ignatiev harvardi egyetemi oktatónak, a fehérség eltörlését célzó új abolicionizmus éceszgéberének aranyköpése inspirál, miszerint „a fehérséggel szembeni árulás az emberiség iránti lojalitás”, nekik van egy rossz hírem. Végül ők sem fogják megúszni. Az afrobolsevik rendszer előbb-utóbb értük is eljön.
Te leszel a következő – egy elejtett szó, egy „rossz” vicc, egy ösztönös kézmozdulat miatt. Mert nem a „megfelelő” kifejezést használtad, mert nem a „megfelelő” ruhát viselted, mert nem a „megfelelő” dalt dúdoltad… Senki sem tud észben tartani ennyi szabályt, még te sem. Végül mindenképpen bakizni fogsz. Akkor majd rád sütik a „szélsőjobboldali”, a „náci”, a „fasiszta”, az „iszlamofób”, az „antiszemita”, a „rasszista”, a „xenofób”, a „homofób”, a „transzfób”, a „mizogün” és így tovább stigmát. Ezáltal minden korábbi elvtelen szervilizmusod, lihegő konformizmusod, opportunista vonalasságod egy csapásra érvényét fogja veszíteni.
Ezekért a „bűnökért” nem vezekelhetsz eléggé, ezeket a „bűnöket” semmiképpen sem teheted jóvá, ezek a „bűnök” megbocsáthatatlanok, és akik esetleg megbocsátanának neked, maguk is osztozni fognak a sorsodban. Persona non grata leszel a rendszergazdák és kollaboráns sakálvokáljuk, eddig természetes közeged szemében: pária, eretnek, leprás. Senki sem fog alkalmazni, senki sem fog szeretni, senki sem fog elviselni. Ugyanaz vár rád is, mint azokra, akiket most te zaklatsz, te kínzol és te gyötörsz a közösségi médiában a „társadalmi igazságosság harcosaként” (social justice warrior) – erényfitogtatásból (virtue signaling).
Íme, a „szép új világ”, amelyet te teremtettél. Üdvözlet az orwelli ortodoxiaspirálban.
Gazdag István – Demokrata
