Létezik a férfiaknak egy típusa, amely lovagi kötelességének érzi más férfiak által bántalmazott nők védelmére kelni. Nyugaton a jobboldali internetes közegben erre a kategóriára használják ironikusan a „fehér lovag” (white knight, chevalier blanc stb.) kifejezést, és itt a fehér jelzőnek külön jelentősége van, ugyanis minden felmérés szerint a fehér civilizációban vannak a nők legkevésbé kitéve fizikai bántalmazásnak, míg az összes többiben változatlanul „az asszony verve jó” patriarchális elve dominál.
Olyannyira, hogy például az indiai nők többsége is egyetért ezzel. (52% Indian women think it’s okay for their husbands to beat them. Only 42% men agree, theprint.in, 2018. január 18.)
Szociológiai paradoxon ugyanakkor, hogy Nyugaton a harmadik hullámú feminizmus, a frankfurti iskolás társadalommérnökség, a fősodrú média és Hollywood „mérgező férfiasság” elleni összehangolt offenzívájának köszönhetően egyre kevesebb a fehér lovagnak alkalmas alfahím, pedig egyre nagyobb szükség lenne rájuk a feminista nők ösztönzésére egyre nagyobb számban importált harmadik világbeli agresszív macsók által egyre jobban fenyegetett nők védelmére. De hát erre való a rendőrség, gondolják a naivak. Tévedés. A modern nyugati demokráciákban a rendőrség sokkal kevésbé a közbiztonság, és sokkal inkább az állambiztonság védelmére szolgál. Nyilván felsőbb utasításra a rendőrök nagyobb elánnal üldözik a „gondolatbűnözőket”, mintsem a köztörvényeseket, különösen ha ez utóbbiak bizonyos etnikai és vallási kisebbségekhez tartoznak.
Erre a tipikus hozzáállásra legjobb példa Britannia, ahol a rendőrség az elmúlt két évtizedben több száz fehér (kis)lányt engedett főleg pakisztáni és egyéb színes bűnbandák szexrabszolgájává válni, sőt gyakran az áldozatokat vagy a védelmükre kelő családtagjaikat zaklatta, miközben tucatszámra tartóztatja le a közösségi médiában „helytelen” (rasszista, antiszemita, iszlamofób, homofób, transzfób, migránsellenes stb.) tartalmakat posztoló őshonosokat.
Az angol zsaruk szánalmas dilettantizmusa csaknem felülmúlhatatlan. Videófelvételek és fényképek ezrei keringenek az interneten intézkedés közben tanúsított és burleszkfilmbe illő idétlenkedéseikről. Én is bespájzoltam belőlük pár százat. Viccesebbek, mint Benny Hill. Kedvencem az a felvétel, amelyen nyolc hím- és nőnemű trampli fakabát látható, amint éppen ártalmatlanítani próbálnak egy nagy késsel hadonászó félmeztelen négert, aki perceken át körbe-körbe hajszolja őket a flaszteren. Komolyan mondom, ez életem egyik legjobb kabaréjelenete. Momentán egyébként egy Dick (Fütyi) vezetéknevű leszbikus nőszemély áll a brit rendőrség élén. Ennél frappánsabban nem is lehetne jellemezni az állapotát.
Ilyen körülmények között általános társadalmi igény mutatkozik az áldozatkész fehér lovagok iránt Nyugaton, még ha a többnyire egyenlőtlen erőviszonyok (vö. fehér individualizmus kontra néger–arab falkaszellem) miatt gyakran húzzák is a rövidebbet nővédő misszióik során, már amikor nem éppen maguk a védenceik hozzák őket méltatlan és hálátlan szerepbe, amint arra két közelmúltbéli franciaországi incidens is rávilágított.
Az egyiknek a 17 éves Augustin, a másiknak a harmincas Fred volt a főhőse (vagy inkább a szenvedő alanya). Augustin egy Lyon belvárosában portyázó ötfős banda karmai közt vergődő plázacsirkékre lett figyelmes, és hősködni támadt kedve. Intervenciójának hála, a fehérnépeknek sikerült beslisszolni az első áruházba, így a hoppon maradt predátorok rajta vezették le frusztrációjukat. Hátulról leütötték, majd módszeresen és szakszerűen összerugdosták.
A fősodrú média szenzációsan leleplezte, hogy egy királypárti szervezet tagja, tehát a progresszív közvélemény szemében csak azt kapta, amit megérdemelt. Ráadásul a megmentett plázacsirkék szerint teljesen fölösleges volt közbeavatkoznia, mert egyáltalán nem érezték magukat veszélyben, az ordibálás és lökdösődés ugyanis az arab – és immár európai – udvarlási kultúra szerves része, amikor tehát valaki ilyesmit lát az utcán, aggodalomra semmi oka. Remélhetőleg ezt most már Augustin is megtanulta egyszer és mindenkorra egy fogprotézis, egy összecsavarozott állkapocs és egy sérült egó árán. Egyébként pedig éljen a király és Szent Johanna!
Annál is inkább, mert másik tanmesénknek Orléans a színhelye, a Szűz névadó városa, ahol a gyaníthatóan nem túl szűzies életvitelű, harmincas Sophie jó ötletnek tartotta, hogy kulturált dorbézolással múlassa az időt előbb egy csehóban, majd a saját lakásán két huszonéves „régi barátja”, a kulturális színesítésre Afrikából importált Aboubacry és Alassane társaságában, mígnem kezdtek elfajulni a dolgok. (Ugyan ki sejthette volna előre?) Ekkor tisztességét féltve SMS-t küldött volt barátjának, Frednek: „SOS, segítség, erőszak.”
A prüdériával semmiképpen sem vádolható francia sajtó érzékletes beszámolója szerint ez utóbbi éppen akkor toppant be, amikor Aboubacry meredező kéziszerszáma már csak pár hüvelyknyire volt Sophie szájától. Nem csoda, hogy a felajzott széptevő zokon vette a coitus interruptust, és pillanatnyi vértolulásában orrba vágta a betolakodót egy porszívócsővel, majd a biztonság kedvéért egészen a parkolóig üldözte cimborájával, ahol is Fredet az mentette meg a további, akár végzetes brutalizálástól, hogy sikerült előkapnia a kocsijából egy láncfűrészt, amelynek látványa érthető módon meghátrálásra késztette támadóit. Egy éjszakai lokál rutinos kidobójaként ő elvileg jobb esélyekkel szállt harcba, mint Augustin, de a porszívócsöves üdvözlés után némiképpen elhomályosult a látása, és ez sokat rontott a harcképességén. Így a saját kárán tanulta meg, hogy ha legközelebb is négerektől akarja megmenteni az exét, célszerű lesz már eleve is magánál tartania a láncfűrészét, vagy legalább ilyen alkalmakkor viseljen kampókezet, mint Freddy druszája az Elm utcából. Akkor talán majd nem kell egy hónapon át fizetés nélküli szabadságon lábadoznia, mint a mostani mentőakciója után.
Általános tanulság fehér hercegkisasszonyoknak: aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Általános tanulság fehér lovagjelölteknek: around blacks never relax (kb. feketék között mindig légy résen).
Gazdag István – Demokrata
