Weimerikában, a jelenkori degeneráltság melegágyában naponta születnek újabb és újabb eszement ötletek az immár reakciósnak és retrográdnak ítélt hagyományos (vagyis normális) férfi- és női szerepek mint biológiai realitások dekonstrukciója érdekében, persze szigorúan tudományos alapon.
A demonstrálók tiltakoznak a texasi politika ellen, amely szerint a transznemű fiatalok nemi megerősítő kezelését „gyermekbántalmazásnak” tekintik – az austini Állami Capitolban, 2022. március 1-jén. (Christopher Lee/The New York Times)
Elvileg heteroszexuális férfiak sorra alakítanak pszichoterápiás csoportokat múltbéli lelki traumáik gyógyítása és a férfiasság „mérgező” megnyilvánulásainak leküzdése érdekében. Maga a terápia abból áll, hogy összebújnak és egymáshoz simulnak, így téve önmagukat lelkileg sebezhetőbbé.
„Olyan gyakran azt tanítják nekünk, hogy érzelmileg sztoikusnak lenni a férfiasság jele, és ha bármilyen érzelmi gyengeséget vagy sebezhetőséget mutatsz, az a férfi címed kudarcát jelenti” – mondja az egyik pennsylvaniai csoport guruja. Ezeken az ölelkezős szeánszokon megtanítják a különböző ölelkezési pozíciókat, amelyeket kézfogás és haj- vagy szakállsimogatás egészít ki.
Manapság a „mérgező férfiasság” egyszerűen azt jelenti, hogy férfiasság. Újabban már a „mérgező” szót is elhagyják, és magát a férfiasság fogalmát kezdik szétcincálni az Amerikai Pszichológiai Társaság bábáskodásával, amely a férfiak és fiúk lelki problémáit kezelő klinikusoknak szóló szakmai iránymutatásaiban a hagyományos férfiasság egészségkárosító hatásairól értekezik.
Teljesen logikus. Bármilyen férfiasság fenyegetést jelent a globalistákra nézve, mert a férfiasság egyenlő az erős családokkal, az erős családok egyenlők az erős közösségekkel, az erős közösségek egyenlők az erős nemzetekkel, és mindenki tudja, hogy az erős nemzetek mit jelentenek. A globalisták ezt már régen leírták és közzétették. A frankfurti iskolás Theodor Adorno a Tekintélyelvű személyiség című 1950-es könyv társszerzőjeként kijelentette, hogy az erős apafigurával rendelkező családok az F-skála (F = fasiszta) csúcsán állnak. Nem fogják abbahagyni a fehér férfiak mentális és pszichés kasztrálását csak azért, mert a hagyományos családmodellt már jórészt sikerült aláaknázniuk. Amíg ugyanis fehér férfiak egyáltalán léteznek a férfiasság bármilyen formájával, addig megreformálhatják a családokat, a közösségeket és a nemzeteket. Mindent, ami a fehér férfi történelmi szerepével kapcsolatos, porrá kell zúzni.
A nők sem ússzák meg a biológiai dekonstrukciójukat, kezdve a nemi szervükkel. Az egyik kaliforniai egészségügyi szakmai szervezet szerint az LBBT-közösségekben megfigyelhető egészségi egyenlőtlenségek (az AIDS és a nemi betegségek jóval magasabb aránya) a szexuális felvilágosításban tapasztalható megkülönböztetésnek tulajdoníthatók, ezért a nemileg aberráltaknak „biztonságos szexet” prédikáló útmutatójában a „vagina” orvosi szakszó helyett az „elülső nyílás” (fronthole) kifejezést alkalmazza.
„Ez nemi szempontból befogadó nyelvezet, amely figyelembe veszi azt a tényt, hogy egyes transzneműek nem azonosulnak azokkal a címkékkel, amelyeket az orvosi közösség a nemi szerveikhez csatol. Például egyes transz- és nem binárisan azonosított emberek, akiket születésükkor nőnek jelöltek ki, élvezhetik, hogy ők a behatoló szex befogadói, de nemi diszfóriát tapasztalnak, amikor testüknek ezt a részét olyan szóval jelölik, amelyet a társadalom és a szakmai közösségek gyakran a nőiességhez társítanak. A transz és queer közösségekben ezért a »elülső nyílás« egyre népszerűbbé váló alternatíva” – magyarázza a szakmai dokumentum. Az emberek egy százalékának a töredéke tehát sikeresen lobbizott a tudományimádók közösségénél, hogy elfogadtassák agyrémüket. Ez utóbbiak pedig, akik a rideg, kemény tények és az ész imádóinak titulálják magukat, és a tudomány nevében tudálékosan kioktatnak másokat például arról, hogy a faj nem létezik, zokszó nélkül hajlandók a vaginát elülső nyílásnak hívni.
Ennek szellemében a Kelet-michigani Egyetem törölte A vaginamonológok című klasszikus színielőadást, mert közösségi aktivisták szerint nem eléggé befogadó. A darabot 1994-ben írta Eve Ensler feminista, és amikor először bemutatták, a The New York Times „az elmúlt évtized legfontosabb politikai színházi darabjának” nevezte. Azóta azonban számos kritika érte, többek között azért, mert úgymond negligálja a transzvesztiták élettapasztalatait, a michigani egyetemisták pedig hiányolják belőle a transznemű nőket.
Az egyetem Nőierőforrás-központja (NEK) közleményében azzal indokolta az előadás törlését, hogy ily módon is kifejezik elkötelezettségüket a különböző (faji és nemi) kisebbségek helyzetének erősítése iránt. „Úgy érezzük, hogy ennek a döntésnek a meghozatala összhangban van a NEK küldetésével, amely a nők sokszínű képviseletének elismerésére és ünneplésére irányul az egyetemen, valamint a Sokszínűség és Közösségi Szerepvállalás tanszék általános küldetésével, amely a kisebbségi hallgatók támogatására és megerősítésére, továbbá az egyenlőtlenségeket fenntartó rendszerek és struktúrák megkérdőjelezésére irányul. Valóban hiszünk abban, hogy fontos kisebbségi diákjainkat a középpontba helyeznünk, és ez a döntés összhangban van e a küldetés által vezérelt értékkel.”
Amint az előbbi ábra is mutatja, manapság az amerikai egyetemek többségén szó szerint azt tanulják, hogyan kell beszélni anélkül, hogy bármit is mondanának, és hogyan kell minél groteszkebb szavakat kitalálni. Egyébként számos másik amerikai egyetem is törölte a darab előadását a transzvesztiták említésének hiányára hivatkozva. Arról nem is beszélve, hogy az inkluzivitás nevében nyilván meg kellene változtatni a címét Az elülsőnyílás-monológokra… De mégsem, mert ez meg gyűlöletkeltő lenne a magukat nőnek nevező, de a péniszükhöz ragaszkodó férfiakkal szemben.
A sors iróniája ugyanakkor azt látni, hogy a feminista nők a transzvesztitákért lobbizva jókora öngólt lőttek. Egy globalisták által irányított társadalomban minél degeneráltabb valaki, annál nagyobb presztízsre tesz szert, márpedig nehéz degeneráltabbat találni egy olyan férfinál, aki önként levágja a péniszét. Mivel a feminista nők öncsonkításban nem rivalizálhatnak a transzvesztita eunuchokkal, így eleve vesztes pozícióba kerültek a modern nyugati társadalmak presztízsskáláján, amelynek nemrég még a csúcsán tanyáztak homoszexuális szövetségeseik társaságában.
Gazdag István – Demokrata
