Trump végül csak második lett a „Gyűlölöm a rasszizmust” versenyben, amelyet hivatalosan amerikai elnökválasztásnak neveznek, miután naivan azt képzelte, hogy legyőzheti demokrata kihívóját ez utóbbi térfelén.
Exkluzívnak és hatásosnak beharangozott MAGA (Make America Great Again) mosópormárkájáról, amellyel 2016-ban sikeresen kampányolt, időközben ugyancsak kiderült, hogy a gagyi termékkategóriába tartozik, és a hangzatos reklámszlogenek ellenére egyáltalán nem alkalmas Amerika „naggyá tételére”. Éppen ellenkezőleg: csak egy nagy átverés az egész, akárcsak a legfőbb handléja maga. Nem csoda, hogy némiképp csökkent mindkettejük népszerűsége, legalábbis az eredetileg a legfőbb fogyasztói célcsoportnak tartott fehér férfiak körében, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy Trump és a MAGA immár együtt kerüljön a történelem süllyesztőjébe.
Trumpnak a második elnöki ciklusába került politikai balratolódása, amelyet rögtön hivatalba kerülése után elkezdett lánya, Ivanka és veje, Jared Kushner nyomására, akik bennfentesek voltak a New York-i demokrata párti körökben. Ez a „normalizációs” stratégia néhány százalékkal növelte ugyan támogatottságát a fehér nők és a nem fehér kisebbségek körében, viszont elidegenítette tőle korábbi fehér férfi szavazói öt százalékát, ami aztán fatálisnak bizonyult számára a szavazatok összeszámlálásakor. Apja legfőbb bizalmasaként és legbefolyásosabb tanácsadójaként Ivanka azzal töltötte a négy évet, hogy progresszivista, feminista és LMBT-barát intézkedéseket zsaroljon ki belőle az amerikai adófizetők költéségén, például azért lobbizva, hogy a harmadik világban 1,7 milliárd nőt juttassanak mobiltelefonhoz, vagy hogy az afrikai Botswanában szűnjön meg a homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetése.
De ez szinte semmiség volt ahhoz a bájvigyor-offenzívához képest, amelyet Trump a feketék megnyerésére indított a hatvanas évek óta kirobbant legerőszakosabb faji zavargások kellős közepén, bagatell 500 milliárd dollárral premizálva őket annak elismeréseként, hogy antifasiszta szövetségeseikkel együtt és a demokrata párt diszkrét támogatásával felprédálták és kifosztották a fél országot, ráadásként azt is bejelentve, hogy június 19-ét ünnepnappá szándékozik nyilvánítani a rabszolgaság eltörlésének emlékére.
Amerikai elnökként példátlan nagylelkűséget tanúsított a zsidók iránt is, noha 80 százalékban demokrata szavazók. Felsorolni is nehéz lenne az Izraelnek tett gesztusait, kezdve az amerikai haderők 2016-os közvetlen szíriai beavatkozásától az Irán elleni embargón és Szolejmáni tábornok likvidálásán keresztül Jeruzsálemnek a zsidó állam fővárosaként történő elismeréséig és a Golán-fennsík izraeli bekebelezésének szentesítéséig. Ennek ellenére a négerekhez és a homoszexuálisokhoz hasonlóan a zsidó szavazók is a saját érdemüknek tudják be Trump megbuktatását. (Shocker: American Jewish Vote Clinched Biden’s Victory and Trump’s Ouster, haaretz.com, 2020. november 11.)
Trumppal mindenki jól járt, kivéve egyetlen kategóriát: a fehér férfiakat. Azt a kategóriát, amelyik nélkül sohasem lehetett volna elnök, nagy ívben lesajnálta. Pedig az előbbiekkel ellentétben ők nem tartottak igényt segélyekre és ajándékokra. Csak azt kérték tőle, hogy tartsa be a választási ígéreteit, vagy legalábbis a legfontosabbakat: a tömeges bevándorlás megállítását, határzár létesítését délen és az illegális bevándorlók kizsuppolását. Egyikből sem lett semmi.
Migrációs politikája egyenesen katasztrofális volt. Obama első elnöki ciklusa alatt 50 százalékkal több illegális bevándorlót deportáltak, mint az elmúlt négy évben. Sőt mi több, az America First-reformokat nyíltan sutba dobva, Trump olcsó migráns munkaerővel táplálta a nagytőke profitéhségét az amerikai munkások és alkalmazottak millióinak rovására. Regnálása alatt legalább másfél millió fővel nőtt az országban törvénytelenül tartózkodó bevándorlók száma. Ezzel együtt a leggazdagabbaknak nyújtott adókedvezményei sem tettek jót a népszerűségének. Nem sikerült felhajtania a korábban beígért ezermilliárd dollárt sem a lepusztult országos infrastruktúra fejlesztésére, ugyanakkor viszont elnökségének négy éve idején kétezermilliárddal nőtt az USA államadóssága.
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a fehér férfiaknak nem volt különösebb okuk megmozdulni egy olyan elnökért, aki ilyen nyíltan elárulta őket a nemzetközi fináncoligarchia és a lázongó-zsaroló etnikai és szexuális kisebbségek javára. Ennek lett közvetlen következménye a „whexit”, vagyis a fehérek kivonulása Trump táborából. Míg 2016-ban a fehér munkások 48 százaléka szavazott rá, 2020-ban már csak a 37. A demográfiailag legnagyobb szavazótábort képviselő fehér középosztálybeli (évi 50-100 ezer dollár jövedelmű) háztartásokban hasonló tendencia érvényesült. Trump 2016-ban 50-46 arányban megnyerte ezt a csoportot, 2020-ban viszont 56-43 arányban elveszítette Bidennel szemben. Miért? Mert két bevándorláspárti párt közül az egyik legalább úgy tesz, mintha érdekelné a fehér dolgozók sorsa, és Biden a milliárdosok megadóztatását és a nemzeti ipar újjáélesztését ígéri.
Trumpnak valójában esze ágában sem volt beváltani a fehér populizmus (ön)jelöltjeként tett választási ígéreteit. Azt remélte, hogy ha a progresszivista nagyburzsoáziához tartozó lányára hallgatva balliberális politikát folytat, végül befogadják az uralkodó politikai elitek, de aztán azzal kellett szembesülnie, hogy számukra egyszer és mindenkorra az eredendő bűn stigmáját hordozza pusztán azért, mert elnökjelöltként a fehér kisember védelmezőjének pózában tetszelgett.
Nem azért gyűlölik a rendszergazdák, amit tett, hanem azért, mert a kisemmizett fehérek vele azonosultak 2016-ban, benne látva megváltójukat, és elnökké választva vele együtt szimbolikusan ők is betörtek a számukra tiltott területnek számító nagypolitikába.
Végső soron Trump mindkét csoportnál megbukott. A homo-globo eliteknek korlátlan számú lojalista jelöltjük van a helyettesítésére, és végül a fehér plebsz értelmesebbje is megértette, hogy Trump, a New York-i milliárdos szemében ő csak egyszerű árucikk. Akárcsak a MAGA mosópor.
Gazdag István – Demokrata
