Nyugat-Európában zajlik az élet.
A lecserélésben lévő bennszülöttek, akik a múltban fárasztó monotóniában tengették napjaikat, immár az átmenetileg még sajátjuknak mondható országokban is élvezhetik a multikulti vibráló változatosságát, azt a sajátos Benetton-érzést, amelyért korábban távoli tájakra kellett elzarándokolniuk. Kormányaik és a „nem létező” lobbi jóvoltából az egzotikum házhoz jött, mégpedig állandó jelleggel. Különösen igaz ez London, a „világ fővárosa” esetében, amely rá is szolgált erre titulusra, hiszen mára gyakorlatilag az egész (harmadik) világot befogadta kulturális színesítésre.
Meglepő módon a Temze-parti Babilonban egyetlen év alatt 20 százalékkal nőtt a bejelentett nemi erőszakok, 33 százalékkal az emberölések, 40 százalékkal a rablások és 25 százalékkal a késelések száma. Maga a rendőrség is tanácstalan. (London sees 20% rise in rape reports in a year, but police admit they „don’t understand” reason, independent.co.uk, 2018. február 23.) A brit tinilányok tömeges szexuális felvilágosítására szakosodott etnokulturális legényegyletek kapcsán a londoni főzsaru − történetesen egy leszbikus nő − úgy vélte, hogy a jelenség egyáltalán nem új keletű, „valószínűleg már évszázadok óta része a társadalmunknak”.
Ehhez képest egy nemrég közzétett jelentés szerint ezt a fajta tevékenységet elsöprő többségükben pakisztáni mohamedán úriemberek űzik, akik kulturális okokból szinte kizárólag fehér lányokat szerencséltetnek a szaktudásukkal. (Grooming gangs of Muslim men failed to integrate into British society, telegraph.co.uk, 2017. december 9.) Csak idegengyűlölő rasszista uszítók vetemedhetnek arra a minden tudományos alapot nélkülöző abszurd feltételezésre, hogy valamiféle összefüggés áll fenn az elszabadult bűnözési hullám és a világváros etnikai sokszínűsége között, amelyen belül a fehérek egy ideje már kisebbségbe szorultak. (Census reveals white Britons as minority in capital for first time, standard.co.uk, 2012. december 11.) Érthetetlen okokból már ezen örvendetes − mert a brit őslakók részéről a harmadik világbeli „kulturális” színesítés és egyúttal a saját lecserélésük iránt dicséretes nyitottságot tanúsító − fordulat előtt is Kunta Kinte Angliába szakadt távoli leszármazottai követték el a londoni rablások és késelések több mint felét, ázsiai bratyóikkal együtt pedig a kétharmadát. (More than half of knife muggers charged in the capital are young black men, standard.co.uk, 2011. október 7.) Ki hitte volna?
Számos, csak rá jellemző civilizációs vívmány mellett a brit főváros egy újabb multikulturális világrekorddal is dicsekedhet. Világszerte itt követik el ugyanis a legtöbb vitriolos támadást, amelyek során jellemző módon harmadik világbeli „kulturális színesítők” egymás vagy vadidegenek arcába valamilyen maró folyadékot löttyintenek. Ez a rituálé már annyira elterjedt, hogy egyes, jellemző módon harmadik világbeli taxisofőrök messzire elkerülik London egyes, jellemző módon harmadik világbeli fajtestvéreik és hitsorsosaik által színesített kerületeit. (London is the acid capital of the world and has areas where drivers won’t work because there are so many attacks, thesun.co.uk, 2017. december 20.) Egyszerűen felfoghatatlan, hogy az Air China kínai légitársaság mégis minek alapján volt képes fedélzeti magazinjában azt tanácsolni az utasainak, hogy legyenek elővigyázatosak, ha a brit metropolisz indiaiak, pakisztániak és feketék gyarmatosította területeire tévednek, a nők pedig éjjel ne merészkedjenek az utcára. Erre a ténybelileg sajnos kétségtelenül helytálló, viszont kozmopolitikailag annál inkorrektebb gyűlöletbeszédre egy haladó gondolkodású kínai női utas − civilben újságíró (mi más?) − hívta fel a londoni polgármester figyelmét. (Chinese airline magazine in racism storm over article warning tourists to avoid parts of London „populated by Indians, Pakistanis and black people”, standard.co.uk, 2016. szeptember 7.)
London első embere, speciel maga is pakisztáni mohamedán lévén, bizonyára személyes sértésnek érezhette az esetet. Mindenesetre urbi et orbi kinyilvánította, hogy városa a világ egyik legbiztonságosabb metropolisza. Kár, hogy a statisztikák nem ezt igazolják. Mára ugyanis London még New Yorknál is veszélyesebbé vált, és a lakói immár hatszor nagyobb valószínűséggel válnak lakásbetörés, másfélszer nagyobb valószínűséggel rablás és háromszor nagyobb valószínűséggel nemi erőszak áldozatává, mint a New York-iak. (London now more dangerous than New York City, crime stats suggest, telegraph.co.uk, 2017. október 20.) Sőt mi több, a brit főváros idén februárban és márciusban az elkövetett gyilkosságok száma tekintetében is detronizálta amerikai riválisát. (Knife Attacks Propel London To Outpace NYC’s Murder Rate For First Time In Modern History, dailywire.com, 2018. április 2.)
Sokakhoz hasonlóan többé már Ben Judah sem ismer rá szülővárosára. Újságíróként lemerült hát Új-London migránsvilágába egy kis „kulturális színesítésre”, és ennek eredménye a This is London: Life and Death in the World City (Ez London: Élet és halál a világvárosban) című kötete, amelyből egyebek mellett az is kiderül, hogy „bűnbandák döntik el, hogy kik jöjjenek az Egyesült Királyságba, és mennyien. Ők döntenek arról is, hogy mi történjék a migránsokkal, miután megérkeztek”.
Egy több százezres illegális város létezik Londonban, rejtve a hivatalos statisztikáktól. „Amilyen könnyen bejutnak a migránsok, ugyanolyan egyszerű ez a világ legveszélyesebb bűnözőinek is.” Így a város északi felét szomáliai bűnbandák terrorizálják, a délit törökök, a drogkereskedelem nagy részét vietnamiak ellenőrzik, a prostitúciót csaknem teljesen albánok. Ugyanakkor, egy nigériai származású rendőrt idézve, „az angolok eltűnnek. London már egyáltalán nem egy angol város,… hanem gettók tákolmánya.” (How Labour turned London into a foreign city…, dailymail.co.uk, 2016. január 23.) Jó úton halad, hogy egy Lagos 2.0 legyen belőle.
London tényleg veri hepi: príma klíma, csadoros szexbombák dögivel, müezzin hard rockosra hangszerelve és etnikai színkavalkád vakulásig. Nem csoda, hogy mágnesként hat azokra a magyar fiatalokra is, akik az itthoni unalomból akarnak elmenekülni. Gyaníthatóan azonban sokan ugyanúgy járnak közülük, mint Kohn bácsi bé neje, aki megszökött egy szép, szőke herceggel, de aztán meggondolta magát: személlyel ment, és gyorssal tért vissza.
Gazdag István – www.demokrata.hu
