1.5 C
Budapest

Az én gyerekem nem lesz rabszolga a saját hazájában – igenis kell a kerítés!

Újabb gondoltok Moncsitól, aki ismét jól látja a migráns kérdést. Kell a kerítés! Ez nem vitás, ahogy az sem, hogy az Európát megszálló sáska népség helyzetét, reálisan kell nézni, nem pedig érzelmeinkre hallgatni és sajnálni őket. Saját gyermekeink és Európa jövője a tét!

DSC00136

A migránsok követelőznek. A migránsok panaszkodnak. A migránsok áznak és fáznak. A migránsoknak nem megfelelő az élelmezés, a wifi jelerőssége, a kocsmák száma. És egy ismerős közben azt írja, felháborító, hogy egy demokratikus országban hogy lehet kerítéssel lezárni egy uniós határt. Meg szegény gyerekek, akik sárosak és éhesek, ázottak és nyűgösek. Mert nem engedik őket éppen tovább, a maguk eltervezte módon haladni az útjukon. Mert várniuk kell. Mert bizonytalan az amúgy végig bizonytalan és kalandos út. Mert épp a séta során akadályba ütköztek egy röpke időre.

Kövezzenek meg, nevezzenek kegyetlennek, de én a saját gyerekeim jövőjére gondolok. Nem érdekel, hogy amazok mit követelnek, mi a nyűgjük, és éppen miért hisztiznek. Nem érdekel, hogy inkább a mezőkön mennek, mert így sokkal elesettebbnek és sárosabbnak látszanak a képeken, mintha az aszfalton gyalogolnának. Nem érdekel, ki mondja nekik, hogy mit kell csinálni, hogy elérjék, amit akarnak. Nem érdekelnek a tévében a nyomorúságos képek, és ennyi idő után már a jó pr-fogásnak számító gyerek-fotók sem tudnak meghatni.

Mert ezeket az embereket senki nem hívta Európába. Senki nem mondta nekik, hogy határokon átgrasszálva, regisztráció és kérés nélkül, máshoz betörve kell új hazát foglalni. Ezeknek a szülőknek senki nem mondta, hogy ennyi rossznak tegyék ki a gyermekeiket. Senki nem ígért nekik itt tejjel és mézzel folyó Kánaánt.

12122949_1043375999039881_8256649003967216521_n

Én csak azt kérem mindenkitől, aki elgyengül a bájos arcocskák láttán, hogy nézzen körül, és lássa a mocskot. Menjen oda, szagolja, lássa, érezze, tapintsa. Hallgassa meg a követeléseket, hallgassa és hallja, mennyire tudják a jogokat, és mennyire nem a kötelezettségeket. Mert ha ezt megteszi, a gyereksírás hallatán azt fogja mondani: menj, és vidd őt haza!
Üzenem, én nem azért szültem a lányomat, hogy majd ő, a hitetlen takarítsa mindezt el őutánuk. A mocskot, a káoszt, a lelki szemetet. Az én gyerekem nem lesz senki rabszolgája.

12108040_1045665685477579_4073393582851018761_n

És igenis kell a kerítés! Csak várjunk és figyeljünk: egyre több és több épül majd Európában. Az eddig mocskolt és szidott kerítést egyre többen fogják suttyomban felhúzni. Mert a házunkat is körbekerítjük, és azt mondjuk: az én házam – az én váram. Az én házam, ahová az jön be, az jöhet be, akit én hívtam, akit én várok. Vagy aki kopogtat és kér. Szépen, csendben és kedvesen.

Mert nem engedhetjük, hogy betörjenek a házunkba, és nem engedhetjük, hogy betörjenek az országunkba. Nem hagyhatjuk, hogy kontroll nélkül grasszáljanak beazonosítatlan és beazonosíthatatlan emberek szerte az ország és Európa útjain. És még mindig vannak, akik ezt nem érzik. Akik elgyengülnek, vagy belemennek számháborúkba, melyeknek a vége, hogy úgysem ennyi az annyi, és a fekete előbb vagy utóbb, de úgyis fehér.

11953477_989683321082599_39560182957222781_o

Persze, sajnálja az ember a gyerekeket. Engem is elgyengítenek – egyetlen töredék pillanatra. De aztán emlékeztetem magam, hogy azoknak a gyerekeknek vannak szüleik. És ezek a szülők döntöttek úgy, hogy a kicsiket végigráncigálják magukkal ezen a bizonytalan kimenetelű úton. Ők döntöttek úgy, hogy a kapun kopogás helyett áttörik azt. Ők döntöttek úgy, hogy nem a tisztesség és a jogszerűség példáját mutatják a gyermekeiknek, hanem a rafkózás és ügyeskedés trükkjeit, a siránkozás és követelőzés hatását. Pajzsként használt gyerekek, eszközként a szülő kezében. Mert a szájba rágott marketing még analfabétán is megy.

És azok a gyerekek ennek az útnak a poklával a lelkükben nagy eséllyel sosem fognak ép felnőttekké érni. Gettósítva, sebekkel a lelkükön fognak felnőni, és gyűlölni mindent és mindenkit. Ez pedig a szüleik hibája és felelőssége, nem a miénk. Mint ahogy az is, hogy most éppen áznak, fáznak, betegek és sírnak. Nem vagyok hajlandó én rosszul érezni magam miattuk, és nem vagyok hajlandó mindenféle megszállottak által generált kollektív bűntudat – játék részese lenni.


12112414_1045620162148798_5748519110313636439_n

Csókolom, üzenem, hogy haza lehet menni. Vagy el sem kell indulni. Persze akkor majd nem lesznek felsorolások arról, milyen szar is ez az Európa, amit éppen elfoglalni készülnek. Nem lehet kidobós játékot játszva válogatni leendő hazák között. És akkor nem lehet majd megható és ríkató fotókat mutogatni. Nem lesz hol követelőzni a jobb netért és a több kocsmáért, a szebb lányokért és a kényelmesebb életért. Nem lehet majd hisztiket rendezni, ha várni kell éppen valahol, és nem lehet majd ajvékolni, ha valaki épp a nevükre kíváncsi. De jelentem, én találok enélkül is magamnak elfoglaltságot.

Ha pedig mindez nem tetszik, még azt is üzenem, hogy ez itten az én országom. Náci duma? Lehet, de akkor is igaz. Az én gyerekem pedig nem lesz rabszolga a saját hazájában. Éppen ezért: szeretem azt a kerítést.

(Betyársereg, Moncsi Blogja)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink