Az erdélyi HVIM gladiátorai (videó)
március 11, 2013 a Harcosok klubja
Székelyudvarhelyen rendezték meg a 25. Full Fight profi K1 gálát, a rangadónak a Rákóczi Centrum adott helyet. A 2011-ben történt profi meccsek felvételeit most is érdemes megnézni.
A profi harcosok Románia több részéről érkeztek, valamint Csonkahonból, Horvátországból, hogy megküzdjenek a székely harcosokkal. A K1 gálán ott volt a Határőrség stábja is és a vármegyés bajtársakkal együtt izgultuk végig az összecsapásokat. Este hét órától a gála kezdetekor már érezni lehetett a feszültséget, kezünkben zászlókkal vonultunk be a terembe, ahol már csak az első gongütésre kellett várni. Miután elfoglaltuk a helyünket, izgatottan vártuk a percet, amikor vármegyés szállhatott a ringbe, pontosabban Domokos Magor.
Úrrá lett rajtunk a harci hév, és zengett a csarnok, Magor ellenfelét nem sajnálva térdével eltörte a román harcos orrát. A vármegyés, győzött!
Néhány küzdelem után Szőcs Dénes vármegyés vezető az Esik, Eső című számra vonult be a ringbe. Eljött a pillanat, Dénes a ringben küzdött román ellenfelével. Őrjöngtünk, teljes hangerővel skandáltuk a biztató szavakat és lengett a vármegyés zászló, azért lengett, aki éppen iszonyú ütéseket mért a megszállók fiára. Pár menet után a bíró Szőcs Dénes kezét emelte a magasba, a harcos szellem minket is megszállt, ökölbe szorított kézzel ordítottuk, hogy szép volt Dénes!
Az utolsó harcos, akiért izgultunk Szabó István volt aki, a vármegyés felsőben jelent meg majd igazolva rátermettségét legyőzte ellenfelét.
Egy nagy élmény volt látni, ahogy a székely gladiátorok legyőzik a román ellenfeleket, akik szintén keményen küzdöttek tehát nem volt könnyű küzdelem, egyik harc során sem.
Bizonyára az is segítette őket, hogy ott voltunk és szünet nélkül biztattuk őket, hogy ne adják fel a harcot.
Remélhetőleg a közeljövőben újra hallatnak magukról a vármegyés harcosok, akik a Sepsiszentgyörgyi Cobra Lari Gym tagjai. Edzőjük Papp Ferenc, aki kemény kézzel neveli sportolóit.
Az alábbi videón megtekinthetőek az általunk legjobbnak vélt küzdelmek.
(Betyársereg)