18.4 C
Budapest

Az Erő és Elszántság küldöttségi beszámolója Angliából: London

Az elmúlt hét során egy mozgalmi küldöttség keretében az Egyesült Királyságban járt az Erő és Elszántság, ahol egyrészt felkutatták és személyesen tapasztalták meg az ország területén található, zömében közel-keleti és afrikai lakosság által uralt városokat és városnegyedeket, másrészt pedig kapcsolatépítő tevékenységet folytattak az európai összefogás jegyében. Aktuális cikk az ezzel kezdődő részletes beszámolók közül elsőként azt hivatott bemutatni, hogy utazásuk során milyennek ítélték első benyomás alapján Londont, az Egyesült Királyság fővárosát. Annyit elárulhatunk: a helyzet lesújtó!

 Első órák Londonban

Akinek szeretett fővárosunk területileg nagy, lélekszámában tömeges, jellegében pedig túlzottan urbanizáltnak tűnik, biztosan megváltoztatja állásponjtát, ha a csaknem tízmillió főt számláló angol főváros centrumában tesz akárcsak pár órás felfedező sétát. Viszont a probléma nem ezzel kapcsolatos – vagyis az urbanizációból eredő és helyszínen tapasztalható jelenségekkel most nem foglalkozunk – annál kiemeltebben kell beszélnünk viszont azokról a jelenségekről, amelyek a Nyugathoz képest nagyobb fokú normalitáshoz szokott magyar ember számára finoman szólva is bicskanyitogató jelenségeknek minősülnek.

Beszámolónk jelenlegi cikkében beszéljenek inkább a Londonban készített képek, amelyeket rövid képalatti kommentekkel együtt tálalunk:

A kép nem csak szimbolikus, hanem egyben a város valósága: kisebbségben az európai ember

Talán nem sokaknak tűnik fel elsőre, de a jelenlegi miniszterelnök asszony által is erőltett gender-törekvések átitatják az angliai hétköznapokat

Bár a Trafalgar Square tele van a brit történelem megannyi kulcsfigurájának monumentális szobrával, a legfrisebb “alkotás” mégsem kerülhette el a posztmodernitás kultúra-ellenes fertőzését. Az újdonsült szobor érdekessége, hogy London jelenleg is regnáló muszlim polgármestere állította. Ki tudja, lehet számára a keresztény brit hősök nem jelentettek túl sok értéket…

A fentebb említett szobor a tér túloldaláról

london-cikk-2

A baloldali képen egy brit, a jobboldali képen pedig… szintén egy brit?

A kép egy greenwichi parkban készült, ahol a háttérben látható két színesbőrű férfi látszólag kimaxolta a homoszexuálisok házassághoz való jogát

Elgondolkodtató kép: az eredeti angol ízlésvilág utolsó képviselője

Egy tipikus demokrata, aki nem tudja elfogadni a demokratikus döntéseket 

Ilyen szerkezetekkel kell védeni a gyalogosan közlekedő londoni lakosságot a gázolásos merényletek elől egy “virágzó multikulturális társadalomban”

Egy londoni osztálykép a diákokat oktató tanárokkal

Végezetül: mozgalmunk zászlaját tartva egy szimpatizánsunkkal – a háttérben London

Küldöttségi beszámolónk következő cikkében az Egyesült Királyságban folytatott azon tevékenységünket fogjuk bemutatni, amely során az Erő és Elszántság külkapcsolati tőkéjét építettük, az európai összefogás jegyében.

Hamarosan folytatjuk!

László Balázs, alelnök Erő és Elszántság

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink