Az Európai Unió ellen a Nemzetek Európájáért! (videó)
november 21, 2014 a Szellemiség
Svédország a multikulturalizmus egy olyan példája, amely a legjobban megmutatja: ha nem teszünk semmit a liberalizmus szétzúzza a gyökeres nemzetek Európáját.
Erre a problémára eddig talán leginkább Budaházy Edda hívta fel a figyelmet, aki a Népesedési Kerekasztal alapításának 5. évfordulójáról nyilatkozva elmondta: „Végighallgatva az előadókat megbizonyosodhattunk afelől, hogy a magyar nép tragikus népességfogyásáról elegendő információ áll a jogalkotók és szakemberek részére, a téma, körbe van járva. Nagyon sok érdekes információkat hallhattunk, grafikonok szemléltették a helyzetet különböző aspektusokból és a lehetséges jövőt.”
Mint folytatta, abban mindenki egyetértett, hogy a magyar népesség vészes fogyása óriási probléma mind eszmei, mind gazdasági szempontból. A helyzet olyannyira tragikus, hogy ki kell mondanunk, 15-20 éven belül, amikor a most még nagyszámú dolgozó kereső generáció nyugdíjba megy, apokaliptikus viszonyok várhatók. És ennek mi leszünk az elszenvedői, nem más. – emelte ki Budaházy Edda.
A probléma legfőbb okát is megemlítette Edda – „Ki kell mondanunk, hogy az Európai Unióba való belépésünkkel a halálos ítéletünket írták alá vezetőink. A Nyugat-Európai országok saját, szintén fogyó népességüket ebből a régióból óhajtják pótolni. Azonnal tennünk kell valamit, különben Magyarországnak csak évei vannak hátra.” – zárja gondolatai a harcos édesanya.
A svédek talán a legjobb példái a jövő Európájának és fajkeveredés problémájának. Ezért is készítették el az alábbi videót, amely felhívja a figyelmet az őshonos európai népek szomorú jövőjére. Hacsak nem teszünk valamit…
(Betyársereg)