Az oláh bábállam ismét bizonyított – kitiltották Toroczkait Erdélyből

A Román vezetés megmutatta, hogy igenis retteg a magyar hazafiaktól – talán mert bitorló nép és ezt ők is tudják. Alább Toroczkai közleménye és a sereg reagálása az esetre.

Toroczkait ismét kitiltották Erdélyből a pár évvel ezelőtti botrányos helyzet után az oláhok ismét alkottak. A román határon kapcsolták le a Toroczkai családot. Ráadásul viselkedésük nem csak a HVIM vezetője felé volt botrányos, hanem az egész család irányába. A Betyársereg ezúton üzeni a soviniszta románoknak ez a viselkedés nem vezet jóra, a felelősök egyszer elnyerik méltó büntetésüket, mert a magyar nem felejt és Isten ostora lecsap a gaz országcsonkítókra.

Egyúttal a Betyársereg reméli, hogy a Jobbik minden kapcsolatát, befolyását és tudását beveti majd, hogy ez az ügy ne maradjon annyiban, hiszen parlamenti pártként ők az egyetlen támasz, akire a hazafiak számíthatnak.

Toroczkai László a kitiltásáról Facebook oldalán írt először és ezt most változtatás nélkül közöljük. A végére pedig csak egy mondat és ezt vegye magára, az kinek van félnivalója: „Ne bántsd a magyart, mert pórul jársz!”

„Románia” ismét bebizonyította, hogy egy elmaradott, sötét, elnyomó, beteg államalakulat, amely nagy ívben tesz a jogállamiságra. Történt ugyanis, hogy az erdélyi magyar falu, Torockó (és a szomszédos Nagyenyed város) fiataljai úgy döntöttek, hogy megalakítják a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi tagszervezetét. Elvileg, amennyiben ez a szerencsétlen Európai Unió egy normálisan működő európai szövetség, s nem egy szűk érdekkört kiszolgáló gazdasági multicég lenne, akkor ehhez minden joguk megvolna. A torockói fiatalok az alakuló gyűlésükre engem, mint a kárpát-medencei mozgalmunk alapítóját is meghívtak, és szerveztek nekem egy toborzó előadást is. Nagy megtiszteltetés ez nekem, hiszen anyai ágon őseim egy része innen Torockóról származott. Gondoltam hát, hogy a családomat is magammal viszem, megmutatom nekik Torockót, ahonnan ők is a nevüket kapták.

A nagyszalonta-méhkeréki határátkelőn aztán kellemetlen meglepetés ért minket. Félreállítottak egy olyan sávba, ahol a sorompót lecsukták előttünk. Aztán elvitték a feleségem, a két kisgyermekem (a 6 éves és 15 hónapos kislányaim) és persze az én okmányaimat. Ezután kb. 2 órán át várakoztattak minket a rossz értelemben vett balkáni állomásukon, ahol még egy wc sem működött, bokáig állt a sárgás-barnás lé a mosdónak nevezett helyiségben. Egy tucatnyi darazsat szedtünk ki viszont a kocsinkból, mert a román határőrség még arra is lusta, hogy a rengeteg gyilkos dögöt kiirtsa. Viszont helyette a románok még bunkók is voltak. Végül hoztak egy papírt, s közölték, hogy kitiltottak Romániából, csak a román állampolgárságú feleségem léphet be. Talán megértitek, hogy ezután meglehetősen heves vitába szálltam a román határőrökkel, konkrétan üvöltöttem velük. Ráadásul szokás szerint teljesen törvénytelen a mostani kitiltás is, hiszen sem konkrét indokot, sem pedig a kitiltás időtartamát nem tudták velem közölni. Természetesen hiába követeltem, tolmácsot sem biztosítottak számunkra, azt mondták, hogy fordítson a feleségem. Ő azonban közölte, hogy elfelejtett románul, és csak magyarul volt hajlandó beszélni a határőrökkel. Az is kb. 20 perc volt, mire rájöttek, hogy mi Torockó román neve, mert nem voltunk hajlandóak ebben nekik segíteni. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Amikor a hatéves kislányom kezdett sírva fakadni, mondván, hogy ő csak Torockót akarta látni, a román határőr a vállát vonogatta, mondván, hogy őt ez nem érdekli. Na, ekkor gurult el végképp a gyógyszerem, és fennhangon közöltem a kislányommal, hogy ne sírj, mert tulajdonképpen jó dolog történt: most már látod, hogy miért küzdöttem végig eddigi életemet a trianoni igazságtalanságokkal szemben. Ezután viszont el akartak zavarni onnan, erre én közöltem, hogy nem megyünk sehova, s hívtam a külügyminisztériumot, Zagyva Gy. Gyula és Szávay István országgyűlési képviselőket (Jobbik), akik azonnal intézkedtek is.

Hiába voltam azonban folyamatosan telefonkapcsolatban a bukaresti magyar nagykövettel, ő sem tudott tenni semmit. Végül már annyira elfajult a helyzet, hogy az egyik román a fegyvertáskájához nyúlkált, így a családomra való tekintettel végül beleegyeztem a távozásba. Egy román rendőrautó haladt előttünk, az okmányainkat a magyar oldalon akarták visszaadni. Amikor azonban átléptem a kocsival a határvonalat, megálltam, itt pedig már végképp nem tudtak velem mit kezdeni a román határőrök. Még egy kis játék után (amely során kicsit visszaaláztam őket), hazaindultunk. Természetesen a magyar nagyköveten keresztül megteszem a panaszt, de ezt a magyar diplomata is tudja, hogy nem sokat érünk vele, mert Románia egyszerűen egy ilyen frusztrált, kisstílű műállam. A történethez még hozzátartozik, hogy eközben Torockót megszállták a román rendőrök és a kézdivásárhelyi vármegyéseket terrorizálták, amiért székely zászlóval sétáltak a településen. Az előadásomat este az erdélyi vármegyések tartották meg, és megalakult a torockói szervezetünk is. Engem ki lehet ugyan a jogállamisági normákat sárba tiporva tiltani a megszállt területekről, de minket, ahogy eddig, úgy ezután sem lehet megállítani…

(Betyársereg)