Sorozatunkban visszatekintünk a Betyársereg legemlékezetesebb akcióira. Olyan pillanatokra, ahol a betyárok valódi rendet tettek. Első cikkünkben Kunszentmártonba látogatunk.
A Betyársereg megjelent és rendet tett a pár család által terrorizált településen. Példaértékű.
A jelentősen cigányfertőzött Kunszentmárton már többször került be a hírek közé a bűnöző cigányai miatt. Néhány helyi család ugyanis terrorban tartja nem csupán a kisvárost, de a fél Délkelet-Alföldet is. Szerencsétlen sorsú magyarokat kényszerítenek csicska-sorsra, és az idén kiszállt kommandósok sem értek el semmit, a csicskáztató cigány maffiózókat rövidesen szabadlábra helyezték. Kunszentmárton drogelosztó központ lett, és továbbra is a rettegés az úr. Ezt elégelte meg egy helyi betyár, nevezetesen Ipacs Norbert, aki többször felemelte szavát az egész város szeme láttára zajló rabszolgatartás és más irritáló bűncselekmények ellen.
Rövidesen telefonon hívta segítségül egy barátja, akinek a szórakozóhelyén az egyik éjjel 30 fős cigány társaság csinálta a balhét. Nem csupán a vendégeket inzultálták, de fizetés nélkül szolgálták ki magukat a pultból, magyarul loptak, raboltak, garázdálkodtak. Ipacs Norbert jó betyárhoz illően a barátja segítségére sietett, és a karikás ostorával kergette el a szórakozóhelyről a cigánybandát. Jellemző, hogy ezek után a rendőrség nem a randalírozó cigány horda ellen, hanem Norberttel szemben indított eljárást garázdaság címén. Ezt tetézte, hogy az érintett cigány társaság fenyegetni kezdte a betyárt, és többször a szórakozóhely (korábbi munkahelye) elé hívták a következő hetekben. A betyár hajlandó lett volna kiállni velük egy az egyben, de ők csak harmincan voltak bátrak. Erre úgy döntött, hogy megmutatja, hogy egy betyár soha sincs egyedül. Hamarosan, egy kora esti órán a Betyársereg több klánja, közel száz fővel megjelent Kunszentmártonban. Szó szerint megszállták a várost, de a betyárt fenyegető harmincfős bandát nem találták egyik szórakozóhelyen, de még a cigánysoron sem, ahol ugyancsak körülnéztek a betyárok. Mindössze kocsijukba pattanva menekülő cigánybűnözőkkel találkoztak, és egyetlen rövid ideig tartó szóváltás alakult csak ki, összecsapás nem. Ennyit az Ipacs Norbertet fenyegető banda bátorságáról.
Mellesleg a Kunszentmártont felrázó betyármegszállást egy rendőrautó (egyedül nem sokra ment volna, igaz a betyárok ezúttal nem a perzekútorok miatt jöttek) figyelte távolságtartóan, a helyi magyar lakosság pedig az ablakokból és kapualjakból integetett a betyároknak, láthatóan nagyon örültek nekik. Dolgavégeztével pedig a Betyársereg amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt az éj leszálltakor.
A Román vezetés megmutatta, hogy igenis retteg a magyar hazafiaktól – talán mert bitorló nép és ezt ők is tudják. Alább Toroczkai közleménye és a sereg reagálása az esetre.
Toroczkait ismét kitiltották Erdélyből a pár évvel ezelőtti botrányos helyzet után az oláhok ismét alkottak. A román határon kapcsolták le a Toroczkai családot. Ráadásul viselkedésük nem csak a HVIM vezetője felé volt botrányos, hanem az egész család irányába. A Betyársereg ezúton üzeni a soviniszta románoknak ez a viselkedés nem vezet jóra, a felelősök egyszer elnyerik méltó büntetésüket, mert a magyar nem felejt és Isten ostora lecsap a gaz országcsonkítókra.
Egyúttal a Betyársereg reméli, hogy a Jobbik minden kapcsolatát, befolyását és tudását beveti majd, hogy ez az ügy ne maradjon annyiban, hiszen parlamenti pártként ők az egyetlen támasz, akire a hazafiak számíthatnak.
Toroczkai László a kitiltásáról Facebook oldalán írt először és ezt most változtatás nélkül közöljük. A végére pedig csak egy mondat és ezt vegye magára, az kinek van félnivalója: „Ne bántsd a magyart, mert pórul jársz!”
„Románia” ismét bebizonyította, hogy egy elmaradott, sötét, elnyomó, beteg államalakulat, amely nagy ívben tesz a jogállamiságra. Történt ugyanis, hogy az erdélyi magyar falu, Torockó (és a szomszédos Nagyenyed város) fiataljai úgy döntöttek, hogy megalakítják a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi tagszervezetét. Elvileg, amennyiben ez a szerencsétlen Európai Unió egy normálisan működő európai szövetség, s nem egy szűk érdekkört kiszolgáló gazdasági multicég lenne, akkor ehhez minden joguk megvolna. A torockói fiatalok az alakuló gyűlésükre engem, mint a kárpát-medencei mozgalmunk alapítóját is meghívtak, és szerveztek nekem egy toborzó előadást is. Nagy megtiszteltetés ez nekem, hiszen anyai ágon őseim egy része innen Torockóról származott. Gondoltam hát, hogy a családomat is magammal viszem, megmutatom nekik Torockót, ahonnan ők is a nevüket kapták.
A kitiltásról kapott hivatalos dokumentum
A nagyszalonta-méhkeréki határátkelőn aztán kellemetlen meglepetés ért minket. Félreállítottak egy olyan sávba, ahol a sorompót lecsukták előttünk. Aztán elvitték a feleségem, a két kisgyermekem (a 6 éves és 15 hónapos kislányaim) és persze az én okmányaimat. Ezután kb. 2 órán át várakoztattak minket a rossz értelemben vett balkáni állomásukon, ahol még egy wc sem működött, bokáig állt a sárgás-barnás lé a mosdónak nevezett helyiségben. Egy tucatnyi darazsat szedtünk ki viszont a kocsinkból, mert a román határőrség még arra is lusta, hogy a rengeteg gyilkos dögöt kiirtsa. Viszont helyette a románok még bunkók is voltak. Végül hoztak egy papírt, s közölték, hogy kitiltottak Romániából, csak a román állampolgárságú feleségem léphet be. Talán megértitek, hogy ezután meglehetősen heves vitába szálltam a román határőrökkel, konkrétan üvöltöttem velük. Ráadásul szokás szerint teljesen törvénytelen a mostani kitiltás is, hiszen sem konkrét indokot, sem pedig a kitiltás időtartamát nem tudták velem közölni. Természetesen hiába követeltem, tolmácsot sem biztosítottak számunkra, azt mondták, hogy fordítson a feleségem. Ő azonban közölte, hogy elfelejtett románul, és csak magyarul volt hajlandó beszélni a határőrökkel. Az is kb. 20 perc volt, mire rájöttek, hogy mi Torockó román neve, mert nem voltunk hajlandóak ebben nekik segíteni. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Amikor a hatéves kislányom kezdett sírva fakadni, mondván, hogy ő csak Torockót akarta látni, a román határőr a vállát vonogatta, mondván, hogy őt ez nem érdekli. Na, ekkor gurult el végképp a gyógyszerem, és fennhangon közöltem a kislányommal, hogy ne sírj, mert tulajdonképpen jó dolog történt: most már látod, hogy miért küzdöttem végig eddigi életemet a trianoni igazságtalanságokkal szemben. Ezután viszont el akartak zavarni onnan, erre én közöltem, hogy nem megyünk sehova, s hívtam a külügyminisztériumot, Zagyva Gy. Gyula és Szávay István országgyűlési képviselőket (Jobbik), akik azonnal intézkedtek is.
A kitiltásról kapott hivatalos dokumentum
Hiába voltam azonban folyamatosan telefonkapcsolatban a bukaresti magyar nagykövettel, ő sem tudott tenni semmit. Végül már annyira elfajult a helyzet, hogy az egyik román a fegyvertáskájához nyúlkált, így a családomra való tekintettel végül beleegyeztem a távozásba. Egy román rendőrautó haladt előttünk, az okmányainkat a magyar oldalon akarták visszaadni. Amikor azonban átléptem a kocsival a határvonalat, megálltam, itt pedig már végképp nem tudtak velem mit kezdeni a román határőrök. Még egy kis játék után (amely során kicsit visszaaláztam őket), hazaindultunk. Természetesen a magyar nagyköveten keresztül megteszem a panaszt, de ezt a magyar diplomata is tudja, hogy nem sokat érünk vele, mert Románia egyszerűen egy ilyen frusztrált, kisstílű műállam. A történethez még hozzátartozik, hogy eközben Torockót megszállták a román rendőrök és a kézdivásárhelyi vármegyéseket terrorizálták, amiért székely zászlóval sétáltak a településen. Az előadásomat este az erdélyi vármegyések tartották meg, és megalakult a torockói szervezetünk is. Engem ki lehet ugyan a jogállamisági normákat sárba tiporva tiltani a megszállt területekről, de minket, ahogy eddig, úgy ezután sem lehet megállítani…