„Azt akarjuk, hogyha kell, haljatok meg a pályán a nemzetért!”
október 4, 2014 a Programok
Október 11-én lesz a Románia-Magyarország selejtező mérkőzés. Szekszárdon a helyi Jobbik szervezésében, a Betyársereg biztosításával tekinthető meg a mérkőzés a Garay Téren.
A Betyársereghez több kritikai is érkezett az utóbbi időben amiatt, hogy sokat foglalkozunk a Magyar Focival. Nos, egyfelől megértjük a kritikus szavakat, hiszen ez a modern foci ocsmány és elüzletiesedett, azonban azt is látni kell, hogy ez az a sport, amivel mindig foglalkozunk. Mindenki fel fog háborodni, vagy – jobb esetben – örülni fog a Magyar Válogatott szereplésének. Mindenkinek lesz véleménye róla. Ez az egyetlen ilyen sportág kis hazánkban, hiába vagyunk másban sokkal jobbak.
Ami viszont a fontos, és a Betyársereg ezért is tartja fontosnak beszélni a témáról, hogy mindenki megértse végre: EZ NEM CSAK A FOCIRÓL SZÓL! Meg kell értenie mindenkinek, a játékosoknak is, hogy ha a románokkal, szerbekkel, szlovákokkal játszunk az háború! Kicsiben, de bosszút állhatunk Trianonért, odavághatunk és ezt ők is tudják. Érzik a súlyát. Látható ez, hiszen például nemrég a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke azt nyilatkozta, hogy nem akar magyar szurkolót látni. Rossz hírünk van: sokan leszünk és helytállunk! A csapatnak pedig csak annyit üzenhetünk, hogy ha kell haljanak meg a pályán! Még ha nem is győzünk mutassuk meg, hogy képesek vagyunk harcolni. Nem azzal kell törődni, hogy milyen a frizurátok, hanem a teljesíteni kell. Ahogy Grosics Gyula mondta a Hollandia elleni zakó után:
„A játékosok még véletlenül se higgyék azt, hogy ők tisztelik meg a közönséget, hanem éppen fordítva. A játékos érezze magát megtisztelve, hogy egy nemzet színeit képviselheti a nagyvilágban. Ez egy íratlan törvénye a közösség képviseletének, és ez nemcsak a sportra, hanem a világon minden másra igaz. Nem mindenkinek adatik meg, hogy egy országot képviselhet a nemzetközi színtéren.”
Ez legyen az irányadó gondolat a válogatott számára. Aki pedig tud jöjjön el Szekszárdra a Garay Térre, október 11-én! A vendégeket vaddisznó pörkölt várja majd és a remek szekszárdi borvidék különlegességeit a helyi Jobbikos polgármester-jelölt fogja kimérni. Bemelegítésnek nemzeti rock nóták fognak szólni, amely megadja majd az alapját egy jó hangulatú meccsnézésnek. Vendég lesz a Fradi egyik szurkolói csoportja az Alisca Green’s. A Betyárok pedig biztosítják a rendezvényt, így mindenki bátran jöhet családdal, barátokkal! Tehát ne feledjétek: október 11-én, szombaton 18 órától irány a Garay Tér. A románokat ODA-VISSZA!
(Betyársereg)