Eléggé el nem ítélhető módon a hazai keresztény-konzervatív sajtó többé-kevésbé igyekszik az elhallgatás jótékony homályába burkolni Ferenc pápa migránsajnározó megnyilvánulásait, nyilván azért, mert szöges ellentétben állnak pártunk és kormányunk deklaráltan migránsellenes politikájával. Mivel a magam részéről ellenzem a cenzúra minden formáját, időnként felelevenítek néhány emlékezetes passzust a Szentatya Istentől ihletett szentbeszédeiből és interjúiból, amelyekben az etnomazochisták bizonyára a legnagyobb gyönyörűségüket lelik.
Itt van mindjárt a Szent Péter-székesegyházban elmondott július 6-i miséje, amelyet (a változatosság kedvéért) a migránsoknak ajánlott, szokása szerint a befogadásuk sürgősségére emlékeztetve benne, és elítélve azokat, akik nem hajlandók „bepiszkolni a kezeiket” (sic!) velük. „Az Úrnak szüksége van a szemeinkre, hogy meglássuk testvéreink szükségleteit, szüksége van a kezeinkre, hogy segítsünk, szüksége van a hangunkra, hogy leleplezzük a sokak − néha cinkos − hallgatásától övezett igazságtalanságokat” – prédikálta főleg kedvenceiből és ezek kollaboránsaiból álló közönségének, szerinte ugyanis napjainkban még mindig túlzottan jelen van az arra való kísértés, hogy „ne piszkoljuk be a kezeinket, mint a jó szamaritánus példabeszéd papja és levitája”.
Ez a kísértés konkrétan az „elzárkózásban” nyilvánul meg mindazokkal szemben, akiknek „ugyanolyan joguk van a biztonságra és a méltó életfeltételre, mint nekünk”. Teljesen logikus. Ezért kell harmadik világbeli migránsokat tömegesen az európaiak nyakára telepíteni, hogy többé már ez utóbbiak se érezhessék magukat biztonságban az előbbieknek köszönhetően, és az életfeltételeik is egyformán méltatlanok legyenek. Homíliáját (franciául a kifejezés átvitt értelemben unalmas erkölcsi prédikációt jelent) azzal zárta, hogy a spanyolokat dicsérve – akik befogadták az olaszok által melegebb éghajlatra küldött Aquarius embercsempészhajó afrikai potyautasait – újfent arra agitálta az európaiakat, hogy jó szamaritánusokként válogatás és korlátozás nélkül öleljenek a keblükre mindenkit, függetlenül attól, hogy ki fia borja az illető; hogy milyen célból érkezik hozzájuk, és hogy vannak-e személyi iratai. (Messe du Pape pour les migrants: «La seule réponse est la solidarité», vaticannews.va, 2018. július 7.) Tehát akkor is, ha mondjuk teljesen véletlenül egy magát speciel a szíriai polgárháború árva, kiskorú, nesztoriánus idegsebész menekültjének kiadó, ámbátor jócskán felnőtt nigériai félanalfabéta iszlamista drogdílerről van szó. Pusztán a karitász nevében.
Nem sokkal korábban Donald Trumpon köszörülte a nyelvét, most éppen amiatt, mert az amerikai elnök legutóbbi rendelkezéseinek megfelelően ezentúl a hatóságok elválasztják gyermekeiket az amerikai–mexikói határon át illegálisan az USA-ba szivárgó migránsoktól. A pápa szerint a populisták „pszichózist kreálnak” a bevándorlás témájában, pedig az olyan elöregedő társadalmak, mint az európaiak, „nagy demográfiai téllel” fognak szembesülni, és ezért még több bevándorlóra van szükségük, mert nélkülük Európa „ki fog ürülni”. (Exclusive: Pope criticizes Trump administration policy on migrant family separation, reuters.com, 2018. június 20.)
Matteo Salvini jelenlegi olasz belügyminiszter korábban többször is bírálta az egyházfőt, egyszer egyenesen azzal provokálva, hogy ha annyira sajnálja a migránsokat, szállásolja el őket a Vatikánban. A Szentatyának ugyanis az a határozott véleménye, hogy „az érkezőket nem lehet elutasítani, be kell őket fogadni, segíteni kell őket, gondoskodni kell róluk, társaságot kell számukra biztosítani, és utána gondoskodni kell arról is, hogy elhelyezzék őket Európa-szerte, a lehető legjobb körülmények közé telepítve le őket”. Kivéve persze a Vatikánba. Régi mániájához híven még a legutóbbi karácsonyi szentmiséjét is a migránsok „drámájának” szentelte, arra emlékeztetve, hogy az evangélium szerint Mária és József is menekülésre kényszerült egy római dekrétum következtében. Az ő nyomukban „milliók nyomait látjuk, akik nem önszántukból mennek el, hanem kénytelenek elválni a szeretteiktől, kiűzetve a földjükről”, hangzott farizeus érvelése. (Le pape dénonce à nouveau l’expulsion des migrants, lefigaro.fr, 2017. december 24.)
Bergoglio azonban nemcsak az európai fehér őshonosok harmadik világbeli színes bőrű „menekültekre” való lecserélése kapcsán képvisel a menopauzás megérák szívét melengető álláspontot. Erkölcsi és dogmatikai kérdésekben is hasonlóan avantgárd nézetei vannak. Alig két hónappal megválasztása után katolikus nyája tudomására hozta, hogy a „saját lelkiismeretüknek engedelmeskedő” jót cselekvő hitetleneket jó embereknek kell tekinteni. Ezt abban a válaszlevelében fejtette ki, amelyet a La Repubblica balliberális napilap ateista alapítójának, Eugenio Scalfarinak írt, aki „Isten kitalálásáról” faggatta. (Papa Francesco scrive a Repubblica: „Dialogo aperto con i non credenti”, repubblica.it, 2013. szeptember 4.) De ez mind semmi. A chilei katolikus egyházat megrengető pederasztiabotrány egyik áldozatát fogadva és tőle az egyház nevében bocsánatot kérve a pápa tudatta vele, hogy nem számít, hogy homoszexuális, mert „Isten így teremtette és így szereti”, ő maga is így szereti, és „boldognak kell lennie önmagával”. („El Papa me pidió perdón, está espantado con los abusos, esto es un tsunami”, elpais.com, 2018. május 19.)
Az istentagadók és a szodomiták rehabilitálása után mi jöhet még? Úgy tűnik, a lejtőn nincs megállás. Egészen addig a helyig, ahonnan már nincs lejjebb, és ahová egyetlen keresztény sem szeretne kerülni a halála után. Más kérdés, hogy a pápa ugyancsak Scalfarinak elárulta, hogy szerinte nincs is pokol, a bűnös lelkek egyszerűen eltűnnek, tehát nem kell szenvedniük örökkön örökké. (Does Hell Exist? Pope Francis Says No In New Interview That Could Change Catholic Church Forever, newsweek.com, 2018. március 29.) Igaz, a Vatikán utóbb cáfolatot adott ki, arra hivatkozva, hogy az újságíró nem pontosan idézte a Szentatya szavait, amelyek egyébként sem egy formális interjú, hanem kettejük magánbeszélgetése során hangzottak el. Így már egészen más. Mindenki megnyugodhat tehát: a pokol mégiscsak létezik. A hozzá vezető út pedig néha különös szándékkal van kikövezve. Amint azt Bergoglio példája is bizonyítja.
Demokrata – Gazdag István
