Budaházy Edda az Európai Unió „fővárosában” Brüsszelben járt, ahol a multikulturalizmus és az iszlám példátlan tényrésének volt szemtanúja. Összeoflaló gondolatait változtatás nélkül olvashatjátok.
Brüsszelben jártam.
Szívszorító volt látni, ahogy ez az ország megadja magát az idegen hódításnak. Az utcákon hemzsegnek az arabok és az afrikaiak, fejkendős asszonyok vonszolják, tolják, cipelik gyerekeiket vég nélkül.
A központtól pár száz méterre már hegyekben áll a szemét, a kutyaürülék, a boltok előtt szoknyás férfiak ücsörögnek, feketék ordibálnak és a valaha szép színes belga házacskák előtt csapatokba verődnek a hódítók. Az őshonos lakosság pedig valami tompa közönnyel kerülgeti a betelepülteket, úgy tesz, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. Lehajtja fejét és megszaporázza lépteit.
Sehol egy rendőr.
A villamos Romániára emlélezteti az embert, a buszokon négerek ülnek és a metró maga a rémálom. A budapesti metróállomások mikrobiológiai kutatóintézet tisztaságúak a brüsszelihez képest.
Bár itt is vannak lepusztult városrészek, de Tarlós Istvánt már rég agyonverték volna, ha Budapesten tömegesen ilyen állapotok uralkodnának. Este egy kis egészségügyi séta az életünkbe kerülhet és a helyzet tragikomikuma, hogy még egy kést sem tarthatunk magunknál!
Persze a központi tereken nagyobb a rend, több a rendőr is, és vannak szép régi épületek, templomok, paloták. De minden omlik, mohás és pusztul. Atlantiszi hangulat. Látszik, hogy itt nem valami közepesen koszos társaság él, hanem itt egy magas kultúrájú közösség költözött össze egy szutyokban magát jól érzővel. És az utóbbiak győztek.
Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején…
Az a magyar, aki inkább itt él ahelyett, hogy a hazajönne az őrült.
Nem csodálom, hogy országuk látványos elvesztését a belgák csak kábítószer hatása alatt tudják elviselni. Ha Új-Zélandon is ez a helyzet, akkor azt sem csodálom, hogy van, aki nem bírja tovább.
Tudjuk, hogy a Belgium végig rabolta az évszázadokat és nekünk nincs miért barátságot ápolni velük. Amíg mi a vérünket ontottuk a déli végeken, ezek a népek a törökökkel kereskedtek a hátunk mögött és kövérre híztak gyarmataik vérén.
De az embert mégis elfogja valami nagy-nagy szomorúság.
És most az uniós politikusok, ezek a kutyák, akik ráengednek egy vitális, szapora, agresszív idegen tömeget saját népeikre, ezek, akik hagyják elveszni őseik földjét, ezek akarnak most minket kioktatni, demokráciából meg szolidaritásból? Ezek a haldoklók, akik saját magukat sem képesek megtartani, még utolsó mozdulatukkal minket is magukkal akarnak rántani? Ezekhez az „európai értékekhez” kéne nekünk idomulnunk?
Milyen kvóta?
Mindenkinek el kellene töltenie egy hosszú hétvégét Brüsszelben egyedül, nyakába véve a várost, mielőtt szavazatával május 26-án azokat az erőket támogatja, melyek a brüsszeli bürokrácia kebelén az Európai Egyesült Államok tiszavirág életű formációjáért küzdenek. Tiszavirág életű, mert 2 évtizeden belül könnyen a muszlim testvériségben találnák magukat.
Budaházy Edda
