A közmédia pályázatot írt ki az „Avanti ragazzi di Budapest” című olasz ’56-os induló feldolgozására, amelyet az SS Lazio szurkolói énekelnek évtizedek óta így tisztelegve a magyar szabadságharc hősei előtt. A Hunagrain fanatics szurkolói oldalon találtuk ezt a felvételt (majd még egyet a Youtube-on), amely megmutatja, milyen jól tud ez a nóta szólni eredeti verzióban is, ha lelkes fiatalok éneklik.
Erre a hazafias nevelésre van szükség! Az iskoláknak mint oktató-és nevelő intézményeknek sok más egyéb mellett ez is kell, hogy legyen a küldetése és feladata!
Ha élőben is meg szeretnéd hallgatni ezt a szerzeményt, akkor ajánljuk, hogy november 12-én pénteken látogass el a “Hősök örökké élnek!” koncertsorozat pécsi állomására, ahol majd fellép a Romantikus Erőszak is. Szerintünk az ő feldolgozásuk az egyik legjobb ebben a témában. Persze az iskolások kórusát is felemelő érzés hallgatni! Reméljük minél több ilyen felvétel kerül fel a netre és a fiatalok szívében is természetessé válik, aminek természetesnek kellene lenni, a HAZASZERETET!
(AlfaHír nyomán Betyársereg)