Egészséges Fejbőr 30. Jubileumi Turné – “Megrengenek Pécs falai” (FRISSÍTVE)
február 11, 2016 a Programok
Egy éve már, hogy igazi nemzeti radikális koncert remegtette meg Pécs történelmi városát. Eljött hát az idő! Február 13-án két igazi veterán banda veszi be Sopianae falait, hogy megmutassák, hogy is mulat a magyar! Megszólalt a Radical Hungary frontembere!
Elértük a Radical Hungary frontemberét, aki elmondta, hogy eddig mindig óriási hangulat volt a pécsi bulikon. “Szeretünk Pécsre járni. Itt mindig nagyon hálás a közönség és óriási hangulatot teremtenek. Így zenélni is jobb!” – emelte ki a frontember. Azt is megtudtuk, hogy az elmúlt 7 év slágerei mellett az újabb nótákra is mulathat a közönség.
Érdemes tehát ellátogatni február 13-án a pécsi Sörházba, mert egy valódi betyáros bulit ígérnek az együttesek!
BÁR A KAPUNYITÁS 8 ÓRÁTÓL VAN ÍRVA, MI MÁR HÉT ÓRÁTÓL VÁRUNK MINDENKIT ITALAKCIÓKKAL, ZENÉVEL ÉS REMEK HANGULATTAL!
Korábban írtuk:
A Fejbőr és a Radical Hungary. Ők lesznek azok, akik szókimondó szövegeikkel és egyéniségükkel, ízig-vérig radikális hangulatot teremtenek majd a közönségnek. A helyszín talán nem ismeretlen a pécsieknek, hiszen a Sörház az utóbbi években többször adott már helyet nemzeti rock koncerteknek.
Tehát ne feledjük Február 13-án szombaton 19 órától várunk mindenkit a Pécsi Sörházba (Xavér utca 19.). A Radical Hungary 20.30-kor lép, majd a színpadra, szóval lesz idő felkészülni a bulira. A jelképes támogatás 1.000 Ft lesz.
Sajnos idén nem volt fehér a karácsony, de februárban mi megidézzük az ünnep szellemét!
Ízelítőnek álljon itt egy lírai felvétel a Radical Hungarytől:
(Betyársereg)