8.1 C
Budapest

Embertelen körülmények között tartják fogva a Hunnia-ügy vádlottjait

Mint ismert, augusztusban elfogták Szász Endrét, kit sokan Szaszkaként ismernek a nemzeti oldalon.  A Fővárosi Törvényszék idén márciusban hozta meg ítéletét “terrorcselekmény elkövetése miatt” ellene. Tagja volt annak a Hunnia névre hallgató szervezetnek, amit Budaházy György hívott életre.

Budaházy György arról tájékoztatta portálunkat, hogy

Szaszkát elképesztő körülmények között tartják fogva, olyan zárkába tették, ahol arabok és cigányok vannak.

Megtudtuk azt is, hogy lényegében ugyanazt csinálják vele is, mint Budaházyval, megtagadják tőle a védekezés lehetőségét, még áram sincs a cellájában, holott az ő iratai digitális formában vannak meg, így gyakorlatilag semmi esélye.

– Hiába mondja a BV ennek ellenkezőjét, ez a fajta eljárás törvénytelen, ahogy nálam is az volt – jelentette ki Budaházy.

Szent Korona Rádió

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink