Az 1956-os szabadságharc volt a gerilla-hadviselés egyik legtisztább példája – mondta a Magyar Időknek Békés Márton történész, a Terror Háza kutatási igazgatója, aki Gerillaháború című új könyve kapcsán beszélt a modern kori forradalmárokról, illetve a terrorizmusról. Kitért arra is, hogy a liberális demokrácia nem működik, és végképp nem jelent „történelem végi” egyensúlyi állapotot, hiszen képtelen válaszolni a terrorizmusra, politikailag működésképtelen és egyenlőtlenségeket teremt, megsemmisíti a tekintélyt és kulturális zavarokat okoz.
Tyirityán Zsolt üzenete: „Az interjút tessék elolvasni, az erről szóló könyvet pedig, lehetőségünk szerint vásároljuk meg, mert az egy igazi SZAKMUNKA!
– Számos könyv szól a gerilla-hadviselésről. Mitől más a most megjelent írás?
– A gerilla-hadviselés történetét eddig nem foglalták össze magyar nyelven. Ugyanakkor olvashatjuk a nagy teoretikusok, például Carl von Clausewitz, Mao-ce tung és Che Guevara erről szóló műveit. Ezeket is tárgyalom, de a könyv fele az 1956-os szabadságharcról szól, ami valódi városi gerillaharc volt. Népfelkelés és nem holmi értelmiségi konstrukció, sem pedig a reformkommunisták mozgalma. Hatvan évvel a forradalom után ideje visszaadni legnagyobb történelmi erőfeszítésünket annak, akié: a népnek.
– Kit nevezhetünk gerillának, és mikor jelentek meg az első harcosok a történelemben?
– A gerilla röviden a népe szabadságáért küzdő felkelő. A gerilla a talajhoz kötődik, olyan, mint egy „felfegyverzett Antaiosz”, a mitológiai óriás, akit akárhányszor sújtottak földre, éppen onnan kapott új erőre. A gerilla is mindig népéből és földjéből merít erőt. E harcmodort egyébként már Julius Caesar is említi a gall háborúról szóló visszaemlékezésében. A szó spanyolul a ,,kis háború harcosát” jelenti. 1808-ban, amikor a napóleoni csapatok legyőzték a spanyol királyi erőket, válaszként népfelkelés bontakozott ki, amelynek intenzitása és mérete az akkori felfogás szerint nem volt összevethető az állami hadseregek összecsapásával. A spanyolok irreguláris csapatokkal ,,kis háborút” vívtak: kapával, kaszával, puskával felfegyverkezett parasztok csaptak le váratlanul a francia katonákra s végül fel is szabadították hazájukat a megszállás alól.
– Hogyan alkalmazták ezt a taktikát Budapesten?
– A városi gerilla-hadviselés két legtisztább esete a varsói felkelés és a magyar ’56. Nem hegyvidéken és dzsungelben, hanem pincékben, padlásokon, parkokban, barikádokon vívták meg csatáikat. Beszélünk róla, hogy Molotov-koktéllal páncélosokat gyújtottak fel és kézifegyverekkel állították meg a földkerekség legnagyobb szárazföldi hadseregét a szabadságharcosok, de arról már kevesebbet, hogy Angyal István hogyan épített barikádot a Tűzoltó utcában, és Bárány János honnan szerzett fegyvereket. Pedig a harcok részleteit is érdemes elemezni! És persze ki kell jelenteni, hogy a vidéki Magyarország támogatása nélkül nem lehettek volna sikeresek a felkelők.
– Ma már gyakran összekeverik a terroristát a gerilla fogalmával. Indokolt ez?
– A terrorista hiába próbálja megszerezni a szabadságharcos patináját. A gerilla mindig saját népének földjét és szabadságát védi, ezzel szemben a terrorista földhöz nem kötődő szereplő. Míg a gerillák saját népük szabadságért harcolnak, és a megszállók katonai erőivel küzdenek meg, addig a terroristák globális ideológiát követnek, és az ellenfél polgári lakosságát ejtik túszul. Sem politikai céljaik, sem stratégiájuk nem egyezik tehát. A mai iszlám terrorista például névleg közel-keleti kalifátusért küzd, de mégis Brüsszelben robbant vagy Londonban késel. Mostanság az észak-szíriai kurd ellenállók őrzik a gerillatradíciót: Rojavában a Népvédelmi és Női Védelmi Egységek küzdenek az Iszlám Állam ellen – ez nagyon jól megvilágítja, hogy a terrorista és a gerilla nem keverendő össze. Miközben az önmagát pacifikáló, a nemzetközi nagytőke és a spekulánsok hálójába került Európa képtelen megvédeni magát, kontinensünket is a kurd gerillák védelmezik a Közel-Keleten. Azokat az iszlám harcosokat pedig, akiket ott legyőznek, Európa visszaengedi.
– A terrorizmus megszületésénél a szélsőbaloldal is bábáskodott.
– A latin-amerikai szélsőbaloldali mozgalmak akkor léptek a terrorizmus útjára, amikor Che Guevara 1967-es halálával bebizonyosodott, hogy a forradalomexport nem működik. A nép felhatalmazása, élelmiszer-adományai, erkölcsi támogatása nélkül ugyanis nem lehet forradalmat csinálni. A gerillaharcmodor, főleg az úgynevezett forradalmi háború egyik fő teoretikusa Engels volt, akinek hadviselésről írt értekezései ma is használhatók. Lenin viszont a talpáról a feje tetejére állította Engels hadművészeti felfogását és 1905 utáni írásaiban zavaróan hideg fejjel adta elő, hogyan kell alkalmazni a tömegterrort. A terrorista mozgalmak mindig globálisak: a Vörös Hadsereg Frakció például együttműködött a Japán Vörös Hadsereggel, és tagjai palesztin szélsőségesek táboraiban gyakorlatoztak. A politikai törekvések globálissá válásával együtt a hadviselés is korlátlan lett. A globalizáció előrehaladásával sem a neoliberális központok által prófétált szép új világ jött el, hiszen nemcsak a tőke és az emberek áramlanak szabadon, hanem a terroristák és a know-how is: a világháló tele van merénylőkézikönyvekkel. A határok megnyitásával nem a „globális falu” valósult meg, helyette fennáll a veszély, hogy globális Aleppóvá válik a Föld.
– Azt írja, hogy napjainkban megváltozott a hadviselés természete is. Miben?
– Lassan a háború szót sem tudjuk már értelmezni, Európa pedig nem meri kimondani, hogy háborúban áll. De nehéz is megmondani, hogy mi számít annak. A „késes intifáda” például háború? Vagy a gyújtogatás? Az informatikai szabotázs háborúnak számít? A szabályozatlan bevándorlás, embertömegek Európába telepítése, ennek a kolosszális infrastruktúrának a mozgatása nevezhető háborúnak? Szerintem igen, ahogyan a shortolás is háború. De jó ideje a háború helyszíne is megváltozott: Sztálingrád óta a csatamezőkről a városokba költözött a hadviselés. Az elmúlt fél évszázad konfliktusait rendre városok neve jelöli: Algír, Bejrút, Groznij, Mogadishu, Szarajevó. Kelet-Ukrajnában, Irakban és Szíriában ma is városról városra folynak a harcok. A zavart fokozza, hogy az állami erők is használják az aszimmetrikus hadviselés elemeit, például a „hibrid hadviselést”, amelynek részeként azonosító nélküli zöld egyenruhás fegyveresek szállták meg a Krím félszigetet.
– Mit jelent ma pontosan az aszimmetrikus hadviselés?
– Az 1648-as vesztfáliai békével Európa hosszú távú békét kötött, aminek aranyfedezete a nemzetállam volt, az erőszak monopóliuma pedig állami kiváltság lett. Ettől kezdve, ha állami erők álltak szemben nem állami, irreguláris erőkkel, azt aszimmetrikus háborúnak neveztük. Ma azonban ironikus módon ismét szimmetrikus a háborúzás, hiszen gyakran mindkét oldalon nem állami szereplők harcolnak – például gerillák terroristákkal, milicisták forradalmárokkal, biztonsági cégek bűnözőkkel. Tovább bonyolítja a problémát, hogy a konfliktusoknak nincs se eleje, se vége. Az Iszlám Állammal – a Talibánnal ellentétben – nem lehet tűzszünetet kötni, sem tárgyalni. Ahogyan a migrációs nyomással sem.
– Az amerikai vagy hamburgi utcai zavargások is idesorolhatók?
– Az amerikai faji zavargások látványával vagy a hamburgi megmozdulásokkal lelepleződik a XXI. század nagy illúziója. A liberális demokrácia nem működik, és végképp nem jelent „történelem végi” egyensúlyi állapotot, hiszen képtelen válaszolni a terrorizmusra, politikailag működésképtelen és egyenlőtlenségeket teremt, megsemmisíti a tekintélyt és kulturális zavarokat okoz. Az ezzel a rendszerrel együtt járó politikailag korrekt pacifikálás helyett inkább az ókori római felfogást kellene megfogadnunk, mely szerint a béke nem általános, hanem két háború közötti ideiglenes állapot. Azzal, hogy nem merünk hadat üzenni, arra ítéltetünk, hogy örökké háborúzzunk.
– A könyv végén a gerillaharcmodor halálát is megjósolja. A technológiai fejlődés miatt eljárhat felette az idő?
– A technológiai fejlődés felszámolja a gerillaháború alapját, hiszen kirántja a talajt a gerillák alól. Márpedig a gerilla-hadviselés lényege az elrejtőzés, az „üss és fuss” taktika alkalmazása, a lesből való támadás és ezek segítségével a háború időben és térben való elhúzása az erősebb ellenfél kifárasztása céljából. Ha a technológia mindent átláthatóvá és ellenőrizhetővé tesz, félő, hogy a gerillának nem marad tere a harchoz. A megoldás azonban nem lehet a „kibernetikai partizán” feltalálása.
Magyar Idők
