Ahogyan az EP-választás finisébe érkezünk, egyre fokozódik a hangulat, s a baloldali pártoktól, illetve neoliberális megmondóemberektől igen gyakran hangzik el, mi az két lehetőség, melyek között választhatunk. Európa-szerte ennek fő szószólója Emmanuel Macron francia elnök, aki már több alkalommal is leszögezte, nincs más út, vagy az „európai együttműködés útja”, vagy pedig „vissza a múltba”, tehát a nacionalizmus útja. E páros felállítása nemcsak, hogy sugallja, de egyenesen állítja, a kettő homlokegyenesen kizárja egymást.
Ennek valótlanságára kell rámutatnunk.
Ehhez meg kell értenünk egy döntő körülményt. Először vagyunk magyarok, azután pedig európaiak. Ez nem jelent mást, minthogy a magyar érdeket kell mindig szem előtt tartanunk, azt kell első helyre tennünk, ezt nem homályosíthatja el semmilyen – ilyen esetben egyébként legtöbbször ködös – „összeurópai érdek.” Viszont azt is alá kell húzni, a magyar és az európai identitás – mely nem keverendő össze az Európai Unió jelenkori (hangsúlyozom, jelenkori!) liberális vonalvezetésével – egymással szorosan összefüggő, egyik a másikból következő, esszenciális értelemben tehát elválaszthatatlan fogalmak. Ahogyan egy emberi szervezetben a legfontosabb szerv a szív, úgy számunkra a magyar identitás a legmeghatározóbb, de további szervek nélkül, úgy általában véve a teljes emberi szervezet és test nélkül önmagában a szív hiába pumpálná a vért, mert hiszen hová?
Ekképpen viszonyul a magyar és európai identitás egymáshoz. A szívünk magyar, viszont ez az európai kultúrkörbe testesül bele.
Macron és társai esetében viszont rendre azt halljuk, nem fontos a nemzeti identitás, az amolyan meghaladott, lényegtelen dolog, rosszabb esetben pedig „újfasizmus” – állította többek között Újhelyi István, aki sajnos, várhatóan ismét az Európai Parlamentben fogja hazánk hírnevét „öregbíteni”.
Azonban egy szervezet sem működhet, ha szíve beteg. Az ő esetükben pedig az. Ezért összeurópai érdekre hivatkozni úgy, hogy nincsenek tisztában az azt alkotó nemzetek értékeivel, érzésvilágával, kulturális örökségének fontosságával, egyenesen vezet oda, számukra ez csak egy jól hangzó cégér, és valójában az „összeurópai fellépés” csak abban nyilvánul meg, hogy életellenes ideológiájuknak megfelelően közel-keleti és harmadik világbéli jövevények segítségével legyengítsék mind az egyes nemzeteket, mind pedig a keresztény gyökerekkel bíró, görög-római kulturális és civilizációs alapokon nyugvó Európát.
Az ő kommunikációjuk pedig valójában nem a nacionalizmusról szól (melyet nyugodtan helyettesíthetünk a patriotizmus kifejezéssel is), hanem annak csak egy torz válfajáról, melyet sovinizmusnak hívunk. Úgy igyekeznek beállítani, hogy a patrióta, hazafias gondolkodásmód, a nemzeti szuverenitás tiszteletben tartása, a nemzetek Európájának koncepciója szükségképpen hozza magával a bezárkózást és az európai nemzetek közötti háborúskodást, de legalábbis komoly ellenségeskedést.
Azt eltagadni nem lehet és nem is szabad, valóban vannak ilyen típusú nacionalizmusok hazánkban és Európában, melyet én úgy aposztrofálok, mint „19. századi nacionalizmusok”, de biztos vagyok benne, nem ez a jövő útja, és bár természetesen mindenkinek szíve joga megválasztani politikai álláspontját, de a magam részéről mindenképpen egy jövőbemutató, jelenkorunkhoz szabott, konnacionalista szemléletű, ha úgy tetszik, páneurópai gondolatot tartok üdvösnek. Ez lényegében annyit tesz, a konnacionalisztikus szemlélet igyekszik összehangolni a nemzeti, helyi patriotizmusokat, szintézisbe fonni, beleágyazva őket egy európai patriotizmusba. Mindamellett megmarad – a lét törvényeiből szükségszerűen – az európai nemzetek közötti versengés, akár politikai, akár gazdasági értelemben, de meg kell gyökeresednie annak is, létezik egy magasabb szempont, mely egyszersmind magasztos idea, de ugyanúgy gyakorlati, politikai és gazdasági szükségszerűség, legyünk bármely nemzet fiai vagy leányai e kontinensnek, összefűz minket valami, ez a kapocs más földrészek lakóival nincs meg, mégpedig az, európaiak vagyunk. Európa természetes szövetségese, ha úgy tetszik, maga Európa. Pontosabban szólva Európa nemzetei.
Természetesen mindezt csakis úgy, ahogyan fentebb is kifejtettem, első a magyar, s csak azután az európai érdek. Végtelenül profánul fogalmazva, nem gondolom, hogy „a franciák megérdemelték a Notre-Dame leégését Trianonért” és ebből semmi esetre sem következik például, hogy ne támogatnám a székely autonómiát, hiszen ezt tartom külpolitikailag az egyik legfontosabb megvalósítandó célnak. Tehát hitem szerint a magyar és európai patriotizmus összehangolása nemcsak, hogy lehetséges, de egyenesen létkérdés és parancsolóan szükséges is.
Tulajdonképpen ez is egy sarokköve annak az újszerű jobboldali gondolkodásmódnak, mely úgy igyekszik arculatát a huszonegyedik századhoz szabni, hogy örök érvényű igazságait és értékeit nem adja fel, ezt nevezem realista jobboldalnak – melynek alapvetéseiről a jövőben szándékozom még lejegyezni számos más és fontos tézist is.
Mellékesen hadd jegyezzek meg egy apróságot, mivel Macron kapcsán aktuális, aki köztudomásúlag arra szánta el magát, hogy politikai ideáját Európa-szerte terjessze, s ezért különböző pártokat karol fel és támogat szellemileg, anyagilag, hogy Magyarországon ez a párt a Momentum. Ez szintén nem új hír, tudtunk róla. Ez a Momentum viszont egy most készült felmérés szerint az egyetemisták körében már a legnépszerűbb politikai formáció. Korábban egyébként a Jobbik volt az első az egyetemi közegben, de balra tolódásával, mely gigantikus méretű hitelvesztéssel járt, itt is kiszorultak. Azt pedig tudjuk, a pártpolitika már mindig csak annak leképződése, mely folyamatok korábban a metapolitikai térben játszódtak le. Tehát a kulturális és szellemi életben, melynek kiemelt és döntő jelentőségű „hadszíntere” az egyetem. Ez meglehetősen baljós képet fest, mellyel nekünk, patrióta jobboldaliaknak foglalkoznunk kell.
Summa summarum: a hazafias, patrióta eszmeiség az, mely valóban szolgálja Európa ügyét is, hiszen ha Európa alkotóelemeit megbontjuk (értsd, nemzeteit), összedől a teljes építmény. Erről is szavazunk május 26-án, a valós ellentétpár pedig ez;
A mi hazánk védelme, mely egyben az északi civilizáció szerves része, vagy pedig egy olyan Európa jövőképe, mely már csak névleg Európa, valójában nem Párizs szikrázó pompája, nem London gyönyörű látképe, s nem Budapest kivételesen gyönyörű építményei, hanem Kairó, Mekka vagy éppen Bangui ide importált, tőlünk idegen világa.
Lantos János – Kuruc.info
