-1.4 C
Budapest

Faji háború az USA-ban: Öt rendőrt lőttek le a néger bűnözők

Orvlövészek gyilkoltak meg 5 rendőrt a texasi Dallasban, miközben tömegek tüntettek amiatt, hogy a héten két fegyvertelen afroamerikait lőttek le fehér rendőrök. Három elkövetőt őrizetbe vettek, a negyedik meghalt, de előtte azzal fenyegette a rendőröket, hogy bombák vannak mindenhol, a vég közeleg. Átfésülték a környéket, de végül nem találtak robbanószerkezetet. Ez már a faji háború kezdete.

K__AP20160708005

Öt rendőr meghalt, és tizenegy megsérült Dallasban az amerikai rendőri túlkapások elleni tüntetésen. A sérült rendőrök közül egy állapota válságos, írja a CNN. A rendőrfőnök bejelentette, hogy péntek délelőtt a legtöbb sérült rendőr elhagyhatta a kórházat.

12209263_61c33b39438df576c5a78f4642cdfa6a_x

A rendőrség szerint több támadó volt, akik szervezett akciót hajtottak végre. Három embert őrizetbe vettek, egy elkövetővel egy parkolóházban tűzpárbajba kerültek és hosszasan tárgyaltak a rendőrök. Meghalt már ő is, halálának körülményeiről a rendőrség közölte: nem saját maga okozta a halálát, a rendőrök egy olyan távirányítású robotot küldtek be hozzá, amivel a bombákat robbantják fel, ezúttal azonban robbanószerkezetet erősítettek rá.

dallas_gyanusitott
Dallasi Rendőrség által közreadott fotó arról a gyanúsítottról, aki később feladta magát Fotó: Twitter

A Los Angeles Times szerint a meghalt támadót a 25 éves Micah Johnsonként azonosították, semmilyen ismert terroristaszervezethez nem tartozott, és büntetett előélete sem volt.

Eddig az USA-ban történt támadásokról most pedig nézzük, meg, hogy mi a faji zavarág háttere, és azt, hogy hogyan is szerveződik az amerikai hazafiak ellenállása.

Az amerikai zavargások háttere

Igen, léteznek faji feszültségek az USA-ban, de ezek többnyire nem a fehér rasszisták, sokkal inkább a bűnözés, az utcai bűnbandák, a drogkereskedelem, az erőszak, az egyszülős családok alkotta ellenkultúrába zárkózó feketék rovására írhatók. A fehérek – ahogyan egyébként a kö­zép­osztálybeli feketék is – persze elkerülik a néger negyedeket, amelyekben a családok nagy többségét csak egyetlen szülő alkotja, és amelyekben bűnbandák uralkodnak: egész egyszerűen azért kerülik el ezeket a negyedeket, mert veszélyesek, mert a lakóik napi szinten és rutinszerűen öldösik egymást, és mert ezekben az embert könnyen eltalálhatja egy eltévedt golyó.

A négerek felfegyverkezve tiltakoznak a rendőri brutalitás ellen, egy, az Új Fekete Párducok, és a Huey P. Newton Fegyverklub által szervezett eseményen

Igen, az amerikai rendőrök is követnek el baklövéseket, akárcsak kollégáik a világon mindenhol. Egy amerikai rendőr, ha igazoltat valakit, ezt többnyire abban a meggyőződésben teszi, hogy az illető szabálysértést vagy bűncselekményt követett el. Ha az igazoltatott személy azt csinálja, amit a rendőr mond neki, akkor minimális az esélye, hogy rendőri erőszak áldozatává válik. Ha viszont ellenállást vagy erőszakot tanúsít a rendőri intézkedés során, értelemszerűen annál inkább kiteszi magát egy esetleges túlzó reagálásnak a rendőr részéről. Nem, nem növekedett a feketék ellen elkövetett rendőri baklövések száma. Viszont a fenti okok miatt a rendőrség egyre több feketét ellenőriz, akik közül egyre többen tanúsítanak ellenállást vagy erőszakot az igazoltatásuk vagy letartóztatásuk során.

3990932_68eecaf0a2f16d3fb23283a08dd75cf3_wm

Az USA börtönnépességének kétharmada fekete bőrű, mert az egyesült államokbeli bűncselekmények kétharmadát négerek követik el. Az erőszakos halált halt amerikai feketék elsöprő többségével feketék végeznek, ahogyan a szolgálat teljesítés közben életüket vesztő rendőrök nagy többségét is négerek gyilkolják meg. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az utóbbi néhány évtized során számos amerikai nagyváros belső kerületeiből szó szerint elmenekült a fehér népesség (ez a „white flight” jelensége), a helyükön pedig gettók alakultak ki. Néhány városban fordított folyamat játszódott le, vagyis a feketéket szorították ki a külvárosokba, például San Franciscóban. Mások elvesztették lakosságuk nagy részét, mint Detroit, az amerikai autógyártás egykori fellegvára, amely mára egy harmadik világbeli település vigasztalanul lepusztult képét nyújtja. Megint mások agonizálnak a jelenség miatt, mint Saint Louis és főleg Ferguson nevű külvárosa, ahol tavaly zavargások robbantak ki, mert egy bedrogozott fekete suhanc rátámadt egy rendőrre, aki önvédelemből szitává lőtte. A randalírozó csőcselék ezután rengeteg üzletet kifosztott, munkahelyek százait szüntetve meg. Azóta Ferguson még lepusztultabb, mint korábban volt. Más amerikai városok ugyanezt a sorsot szenvedik el, például Oakland Kaliforniában (ahová San Franciscóból szorították ki a négereket), a szövetségi főváros Washington D.C., amely – Georgetown kivételével – gyakorlatilag egy homogén fekete gettó, vagy New Orleans és Baltimore. Az agonizáló és fantomvárosok közös jellemzője, hogy egyaránt a baloldalra (vagyis a demokratákra) szavaznak.

167027_large

A multikulturalizmus bukásával ébredezik a Ku Klux Klan az USA-ban

Amerikában egyre erősebb a Barack Obamával szembeni ellenszenv, az Észak-Amerikát elárasztó bevándorlók eltérő kultúrája, és beilleszkedési képtelensége is komoly ellenszenvet szül az USA lakosságában.

Nem is csoda, ha ebben a fonákjára fordult világban ismét visszanyúlnak gyökereikhez, és egyfajta reneszánszát kezdi élni a fehér angolszász protestantizmus, és ezzel együtt a  Ku Klux Klán, mely egyre több amerikai városban hallat ismét magáról.

Ismét aktív a Ku Klux Klán (KKK), mely most egy telefonszámokkal és webcímekkel ellátott röplapon üzen az amerikaiaknak. A lapon egy jellegzetes fehér csuklyás alak áll, aki a hagyományos amerikai katonai toborzó plakátokon látható módon az olvasóra mutat.

Az ismét erősödő szervezet, melynek bázisát mindig is a déli államok jelentették, most Amerika-szerte toboroz. Texas, Louisiana, Illinois és Pennsylvania államokban több városban indítottak plakátkampányt, a hétvégén például autók szélvédőjére vagy a házak előkertjébe szórták ki röplapjaikat a klántagok: ”A KKK-nak szüksége van rád!” felirattal.

KKK_2868392b

A Klán és legújabb kampánya az Egyesült Államok alkotmányának szólásszabadságot erősen körbebástyázó törvényei alapján teljesen legális. A fehér emberek érdekeit képviselő csoport, amelynek célja a jórészt a kisebbségek és kevert fajúak által megválasztott félnéger elnök (a fehérek 40, a négereknek 95 százaléka szavazott rá) elűzése és a bevándorlás megakadályozása, fellép a fajközi házasságok és a homoszexualitás ellen is. Egy weblap szerint a Klán vezetői korabeli öltözetükben a fehérek erőszakmentes védelmét hirdetik.

Louisiana állam Eunice városában a hétvégén kiszórt röplapokon a következő olvasható: ”Környékbeliek figyeljetek! A közösségetek törvényszerető polgárainak álma békés lehet, mert a Ku Klux Klán ébren van! A KKK-nak szüksége van rád”. A röplapokat egy elég aktív KKK-csoport, a Hűséges Fehér Lovagok (Loyal White Knights) nevű szervezet írta alá.

Hasonló szórólapokat terítettek Texas államban, a Dallas közelében lévő Rhome kisvárosban, a pennsylvaniai Waynesboróban és az illinoisi Chicago egyik külvárosában is. Kevin Benton, Rhome seriff irodájának szóvivője közölte: a városban a 90-es évek óta nem történt ilyesmi, és bár a röplapok nem voltak illegálisak, a polkorrekt demokrácia fellegvárában szinte kötelező jelleggel „aggodalmat keltettek”. Leginkább a média képviselőiben.

A főleg zsidók és vadliberális fehérek által pénzelt amerikai polgárjogi kutató- és kampánycsoport, a Déli Szegénység Jogi Központ (Southern Poverty Law Center) kutatásai kimutatták: az Egyesült Államokban több mint ezerháromszáz hazafias és radikális jobboldali csoport működik hivatalosan, továbbá nagyjából ezer körüli faji jellegű nacionalista csoport működik, ami a félnéger Barack Obama 2008-ban történt megválasztása óta nyolcszoros növekedését mutat.

Ku-Klux-Klan-

Az Egyesült Államokban liberális törvények vannak, nem mondják ki, hogy bizonyos beszédek vagy tevékenységek megvalósítják-e az „izgatás vagy fajgyűlölet bűncselekményét”, ami alapján Európa országaiban fehér őslakosok tízezreit zárják börtönbe évente. Az USA-ban azonban egyelőre teljesen legálisan működhet a fehér emberek érdekeiért fellépő Ku Klux Klan.

(Demokrata, Deres.tv nyomán Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink