A Farkasok hétvégi, három napos képzésén járt a Szent Korona Rádió, ahol Barcsa-Turner Gáborral, a csoport parancsokával és alapítójával beszélgetettek. A fő kérdés, hogy mi értelme van ilyen jellegű csoportokat alakítani, honvédelmi alapismeretek oktatását szervezni civilként?
A Farkasok tábora nem egy wellnesközpont: kifeszített sátorlapok, ponyvák alatt derékaljak és hálózsákok, fegyelmezett rendben összepakolt hátizsákok és mellények, középen tűz, ahol konzerveket, porleveseket és egyéb gyorsan elkészíthető ételeket főznek, már ha van idejük főzni… A közel egynapos (reggeltől estig tartó) ottlétünk alatt körülbelül egy perc pihenő sem volt, enni is csak 5 percre álltak meg terepruhába bújt fiatalok. A különböző gyakorlatok, feladatok végrehajtása folyamatos, szigorú napirendhez kötöttek és a kiképzők folyamatos felügyelete alatt állóak.
Barcsa-Turner Gábort, a Farkasok parancsokát kérdezzük, hogy mennyit aludnak ilyen hétvégén, és körülbelül mennyi idő jut étkezésre, pihenésre egyéb tennivalókra. A válasz eléggé megdöbbent minket: Péntek estétől vasárnap délutánig átlagban 3-4 órát alszanak, és az étkezésekre is körülbelül 10-15 percek jutnak, ami egyben a pihenőidőt is jelenti. Ezen időkön kívül különböző oktatások, gyakorlatok zajlanak.
-SzKR.: Hogyan lehet elviselni ezt a fokozott tempót, ezt a nyomást, főleg újoncként? Szemmel láthatóan az újak csoportján nagyobb is teher, és még fáradtabbnak tűnnek így szombat délutánra…
-BTG.: Az átlag mai fiatalt nem tanítják meg küzdeni, tűrni a fáradtságot, feladni a kényelmet, koncentrálni egy feladatra, parancsot végrehajtani, egy közösségben dolgozni, bajtársakkal együttműködni, egoizmusból visszább venni. Voltak olyanok jópáran már, akik az első hangosabb szó, egy átfagyoskodott éjszaka, többórás erőnléti-állóképesség növelő foglalkozás, egy váratlan, hajnal három órás riadó után feladták. Nincs ezen mit csodálkozni. A modern kor embere reménytelenül ellustult és hozzászokott, hogy minden érte van, az individuma van a középpontban. Az ilyen jellemek kihullanak gyorsan.
Rövidek a hétvégék, kevés a havi 3-5 nap a képzésekhez. Ezért nem aludni járunk ki a természetbe, hanem azért, hogy minden egyes alkalommal erősebbek, ügyesebbek, szívósabbak legyünk.
Azonban mi nem is a gyengéket, hanem azokat a harcos vérrel rendelkezőket keressük és képezzük, akikből maradt valami az 1945 előtti, Magyar Királyságot felépítők szellemiségéből. Nagyapáink, dédapáink küzdeni akarására van szükségünk a jelenkorban, nem pedig erre a nyápic, elnőisedett fiúcskák hányingert okozó teszetoszaságára. Egy új harcos nemzedéket építünk! Nem könnyű ez a feladat, hiszen nagyon kevesen alkalmasak erre, pláne úgy, hogy erre mindenki szabadidejéből, saját pénzéből áldoz, és még nemhogy megbecsülés, hanem gyakorlatilag üldöztetés is jár érte az elmaradt rendszerváltásnak köszönhetően.
-SzKR.: Egyrészről valóban érdekes, hogy önképzést folytató fiatalokat üldöz az állam, akik csak magukat képzik, illetve jól elfáradnak a képések alatt, másrészről valahol érthető is: az állami szervektől függetlenül egy fegyveres alakulat képét mutató „félkatonai” csoportosulás fiatalok képez ki az erdő mélyén. Kell-e félni az államhatalomnak, illetve mi a célotok ezzel az egésszel?
-BTG.: Több interjúban is már kifejtettem az ezzel kapcsolatos álláspontomat. Próbálom tömören összefoglalni a lényeget. Mi civilként minden törvényt betartva, a lehetőségeinkhez mérten folytatjuk ezeket a képzéseket a magyar ifjúság épüléséért, illetve saját magunk fizikai, mentális, lelki, szellemi korlátaink feltérképezéséért és ezen korlátok meghaladásáért. Azért a katonai formát választottuk – hiszen egy klasszikus harcművészeti ág gyakorlásában is rejlenek lehetőségek-, mert ez az egyik legkeményebb és nagyon sokféle képességre szükség van, hiszen nem elég erősnek lenni, vagy okosnak, vagy éppen hajlékonynak, illetve bátornak, hanem éppen ugyanúgy szükség van nagy testi erőre, mint lágyságra, vagy éppen szükség van hosszútávú kisfokú terhelés elviselésére éppen úgy, mint egy hirtelen nagyobb erőfeszítés kifejtésére, ahogy meg kell tudni küzdeni az alvásmegvonással, az időjárás viszonttagságaival és még sorolhatnám, hogy mennyire komplex is ez a tevékenység, amit egy ilyen gyakorlatozás során végzünk, illetve, amit a való világ feladatai hozhatnak.
Az államhatalomnak nem kell félnie: nem készülünk arra, hogy airsoft-fegyverekkel és 3 darab hatástalanított fémdarabbal megtámadjuk a parlamentet, vagy bármilyen más, egyéb erőszakos cselekményre állami intézmények, szervek ellen intéznénk támadást… Az ilyen fikciók legfeljebb a kommunizmusban edződött, alkoholista, paranoiás titkosügynökök agyában létezhetnek. Viszont annyiba mégis kell tartani tőlünk, hogy a nálunk nevelkedő fiatalokat nem lehet manipulálni, nem lehet megfélemlíteni, és nem éppen klasszikus szavazógépek lesznek a pártokrácia színházának fenntartásához. Azonban aktuál- és pártpolitikával nem foglalkozunk, nem politikai céllal jöttünk létre.
Legfeljebb nagy ritkán, tábortűz körül kerülnek szóba olyan kérdések, amik nem kapcsolódnak szorosan a tevékenységünkhöz.
Ami viszont probléma, hogy 1990 után is folytatódott az a gyakorlat, hogy kontraszelektálnak minden rendvédelmi, fegyveres testületet. Aki nyíltan felvállalja eszmeiségét, politikai hovatartozását, hazafias érzelmeit, a világnézete nem az uralkodó háttérhatalomnak megfelelő és ennek hangot is ad, annak nincs keresnivalója az adott szervnél és igen gyorsan eltávolítják onnan. Konkrét információkkal rendelkezünk hogyan szerelnek le embereket ilyen jellegű ügyek miatt. Ez a botrányos, ez a veszélyes az államrendre: az igazi, szívből jövő honvédelmet csak azok tudnak megvalósítani, akik valóban szeretik a hazájukat. A honvédelem az a mindenkori kormányoktól és pártoktól független nemzeti ügy, a katonának pedig a nemzet lelkiismeretének kell lennie.
Meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy diszkriminálják azokat az embereket, akik szabadidejüket és pénzüket áldozva, önként résztvesznek honvédelmi felkészítésen, magukat fejlesztik, vagy ilyen jellegű képzést folytatnak. A mindenkori államnak meg kellene becsülnie az ilyen állampolgárait, és inkább keresnie kellene velük az együttműködést, őket segítenie kellene!
SzKR.: Ha jól tudom nem voltál katona, mégis ilyen jellegű képzéseket szervezel. Ez mennyiben jelent problémát, hogyan tudod áthidalni ezt a problémát, szakmailag elfogadható-a a képzés?
BTG.: Én most is katona vagyok (elmosolyodik)! Valóban nem voltam hivatalosan katona, de már egészen kiskoromban lázba hozott egy-egy katona rokon, ismerős által szervezett laktanyalátogatás, az általuk kapott kiadványok stb. Sokáig katonai pályára s készültem, de nem akartam zsoldos lenni, olyan, akinek hazafiságát feladva kell terepruhába bújnia. Ráadásul igen friss volt ennek a döntésnek a meghozatalakor NATO-csatlakozásunk, beindult a honvédség még gyorsabb ütemű szétverése, így végülis nem jelentkeztem katonának, hanem a harcosképzés másik formáját, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat választottam, aztán résztvettem más szervezetek által szervezett alapkiképzésein (akkori nevén Magyar Nemzeti Gárda Nemzetőrség szekciója, ma Szent László Aranyos Szegellete), ahol az alapokat elsajátíthattam egy nagyon jól felépített és kemény képzés keretében, amit volt katonatisztek tartottak és raktak össze.
SzKR.: A te munkád is segítették volt katonák?
BTG.: Egyedül nyilván nem tudtam volna egy szakmailag színvonalas oktatást létrehozni. Ebben segítségemre volt több katonatiszt, illetve mai is vannak szép számmal olyanok a környezetünkben, akiknek komoly szakmai múltja van és segítik a munkánkat, hogy az megfeleljen az elvárásoknak is.
Barcsa-Turner Gábor és Dér Zsolt
Furcsán fog hangazni, de valahol előny is, hogy nem voltam katona: egyrészről nem találkoztam a szakmai igénytelenséggel, ami sajnos nagyon nagy mértékben érinti a jelenlegi honvédséget. Csak egy példát mondok: nem egy olyan beszámolót hallani, hogy úgy tartózkodnak több napos, terepen végzett gyakorlatokon a katonák, hogy nem tudnak tüzet gyújtani, megfelelő fekhelyet készíteni maguknak, nincsenek tisztában olyan „túlélési ismeretekkel”, amik egyébként csak megkönnyítenék az életüket… Az alapszintű és általánosan jelenlévő lőkiképzésről is csak hallomásaim vannak: összesen egy tucatnyi lőszerrel végrehajtott gyakorlat még mindig az átlag. Civilként, lőtéren annyit lőhet az ember, amennyi lőszerre pénze van. Ez általában messze meghaladja egy átlagos katona lövészetét.
Másrészről különböző merevséget nem vettem fel: bátran nyúlunk alternatív megoldásokhoz, olyan forrásokból is merítünk, amit a honvédségnél vagy a szabályzat, vagy egy irigy rosszakaró, vagy egyéb tényező akadályozna meg. Nálunk, ha valakinek van egy ötlete, akkor azt mondom neki, hogy rendben, dolgozza ki részleteibemenően, adja elő, mutassa meg miről van szó, és ha jó, működik, akkor a rendszerünk részévé tesszük. Nincsen bürokratikus gátak.
Nagyon jó visszajelzés egyébként attól, a közel féltucat fiataltól, akik elmentek hivatásosnak közülünk, és nemcsak arra vagyok büszke, hogy mi indítottuk el őket a katonai pályán, hanem arra is, hogy beszámolóik szerint a képzésünk szakmai színvonala vagy eléri, vagy sokszor meg is haladja a hivatalos szintet.
SzKR.: Ellentmondás vélek felfedezni. Korábban azt mondtad, hogy leszerelik a rendvédelemtől a nem kívánatos elemeket… akkor hogy is van ez?
BTG.: Nyilván, ha tudnák a múltjukat, kapcsolódási pontjaikat akkor gyorsan leszerelnék őket, de egyébként már időhiány miatt sem járnak közénk, így nincs is élő, rendszeres kapcsolat köztünk, de ezzel nincs is baj. Hivatalos keretek között folytatják ezt a gyönyörű hivatást, csak éppen egy komoly szellemiséggel megáldva, ami tőlünk ered.
Van egyébként olyan személy is, aki néha, vezénylésének függően megjelenik a képzéseinken, de egyébként szerződéses katona. Ő kimondottan tanulni jár hozzánk. A képeinken nagyon sok embernek ki van takarva az arca. Pont ezért: nem akarjuk, hogy zaklassák őket a munkahelyen, leszereljék, vagy éppen lehet, hogy később felszerelnek, és nem akarjuk, hogy hátrány érje őket. Nekem és például Dér Zsoltnak, délszláv háborút megjárt veteránnak, a média által démonizált karakternek már mindegy…
SzKR.: Visszakanyarodva, a jelenlegi honvédségnél tehát ütőképesebbek vagytok, ezt állítod, ne haragudj, egy kicsit nagyképűen?
BTG.: Természetesen vannak most is kiváló, elitalakulatok a honvédségen belül, az ő színvonalukat nem érjük el, hiszen idő, pénz és lehetőségek híjján vagyunk. Eszközállományunk szűkös, jogi keretek szabályozzák a tevékenységünket. A miénk mégis csak civilek által, civileknek létrehozott rendszer, minden előnyével és minden hibájával együtt. Ráadásul ne felejtsük el, hogy mi csak egy alig gépesített, felderítésre szakosodott, könnyű lövész alakulatnak felelnénk meg -ha keresni kellene valamilyen besorolást-, de a honvédelem rendszere azért jóval több, minthogy azt nézzük, hogy mennyi „rambo” van. A hadseregszervezési elmélet az egy nagyon komoly tudomány, és nemcsak arról van szó, hogy vannak a harcot megvívó alakulatok különböző fegyvernemekre osztva, hanem arról is, hogy van mögötte egy komoly vezetési rendszer, logisztika, kiképzés, van egy gazdasági, ipari oldala is. Persze, az más kérdés, hogy jelenleg harcoló alakulatból és katonából van a legkevesebb. A különböző háttérszervezetek és intézmények hatalmas vízfejenként nyomják el a tényleges tevékenységet végzők számát, hatalmas aránytalanságot okozva.
SzKR.: Ördög ügyvédjét játszva továbbra is, hadd kérdezzem meg, hogy mi szükség van erre a képzésre, amikor a katonai pályát nem lehet benne mégsem kimeríteni? Aki a katonai hivatásra vágyik, az menjen el katonának! Ha nem tetszik neki a jelenlegi honvédség által képviselt szellemiség, akkor pedig olvasson csendben, magát szellemileg képezve.
BTG.: Mint említettem, valóban van, aki elmegy katonának a mi hatásunkra, de ez azért nem ilyen egyszerű. Sokunknak családja van, van egy meglévő állása, munkahelye, egy felépített élete. Persze, nyitva áll számukra is a tartalékos rendszer (már ha nem meszelik el őket a felvételin politikai okokból), de ez még elég gyerekcipőban jár.
A jelenlegi honvédségi rendszer átpolitizált. Ők hivatkoznak arra, hogy ne foglalkozzon az állománya pártpolitikával, „szélsőséges” szervezetekkel ne tartsák a kapcsolatot, de ha megnézzük, egyszerűen csak arról van szó, hogy a mindenkori kormánypárt az ellenzékéhez tartozókat távolítja el. Mi ez, ha nem átpolitizált szervezet?
Mi egy bajtársi-baráti közösség is vagyunk, egy nagy családdá váltunk. A legrégebben velünk lévő bajtársak minden rezdülését ismerem, ha mi, régiek megyünk egy járőrben, akkor már alig használunk kézjeleket, annyira összeszoktunk. Az ember nem hagyhatja el a családját!
SzKR.: Mi a tervetek a jövőre nézve?
BTG.: Ötletekből tele van a padlásom, akkor válik némelyik tervezési fázisba, ha megvalósíthatónak tűnik, illetve beleilleszkedik a céljainkba. Több videóval is jelentkezni fogunk, ami kedvcsináló és toborzó anyag is lesz. 2017-re is meghirdetünk egy nyári tábort, amit csak akkor indítunk el, ha legalább 12, de maximum 20, komolyabb jelentkező lesz.
Fő célunk az, hogy a jelenlegi állomány tudásszintjét felhúzzuk, egységessé tegyük, illetve vannak még olyan gyakorlatok, amik kevésbé, vagy egyáltalán nem kerültek beépítésre, ezeket mindenképpen integrálni kívánjuk.
(Szent Korona Rádió)
