18.4 C
Budapest

Földi László: Invázió folyik Európa ellen

Egyre gátlástalanabbá válik a tömeg, olyan dolgokat is megtesznek, ami hazájukban meg sem fordulna a fejükben A polgári titkosszolgálatok volt műveleti igazgatója a nápolyi eset kapcsán kifejtette, hogy nagyon gyorsan rendet lehetne tenni Európában, ha a politika azt hagyná. Ezt a véleményt erősítette meg Kis-Benedek József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára is a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

foldi-laszlo-m1-e1484769221226-780x519

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Földi László elmondta:

„A katonák támadása békeidőben nem normális. Egyrészt, mert nem tartózkodnak az utcán, másrészt eszébe sem jut senkinek sem. Ilyenek helyzetek háborús övezetben vannak, ahol a katonák az utcán vannak. Ezekben az esetekben ez erkölcsi fölényt is jelent a támadó szempontjából, hiszen nem civilt támad, mint a robbantó és gázoló merénylők, hanem azt a fegyverest, aki számol azzal, hogy megsérülhet, vagy meg is halhat.”

A szakértő kifejti, hogy észre kel venni: invázió folyik Európa ellen. Egyre gátlástalanabbá válik a tömeg, olyan dolgokat is megtesznek, ami hazájukban meg sem fordulna a fejükben – utalt a katonákat ért támadásra Nápolyban.

A nagy vihart kavart felvételeken azt látni, ahogyan a migránsok egy csoportja kiszabadítja társát a katonák fogságából, míg a fegyveresek kézzel védekeznek a támadókkal szemben.

A rendvédelmi szerveknek politikai nyomásra olyan technikákat kell alkalmaznia, mely „nem normális”, a gyakorlatnak ellentmond – értékelt Földi László. Hiszen alapesetben azért nem támad az ember rendőrre és katonára, mert tudja, hogy az használni fogja a fegyverét.

Európa elvesztette védekező készségét

Példaként hozta fel, hogy hazánkban az „utcai cirkuszokat” a kormány, óvatosan, de kezeli. Ugyanakkor Európában ennek az ellenkezőjét látjuk, hiszen a rendvédelmi szervek keze meg van kötve, nem vethetik be azt, amire ki lettek képezve.

„Ha végre a politika egy normális stratégia mentén megengedné a szerveknek, hogy intézkedjenek, akkor nagyon gyorsan rendet raknának” – emelte ki. Hozzátéve: ha migránsok azt tapasztalnák, hogy a rendet be kell tartaniuk, akkor lehetne egymás mellett élni.

Olaszországban tétlen a politika

Az egyre feszítőbb olasz helyzettel kapcsolatban Kis-Benedek József kifejtette, hogy az NGO-k nagy része egyelőre kivár, hiszen komoly belpolitikai vihar övezi a kódexet, mely értelmében a migránsokat Líbiába kell visszavinni.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára kiemelte, hogy az olasz parti őrség és haditengerészet rendelkezik azokkal az eszközökkel, melyek ahhoz szükségesek, hogy a migránsáradatot megállítsák, „a kérdés az, hogy a politika mennyire engedi nekik, hogy beavatkozzanak” – hangzott el.

hirado.hu – www.magyaridok.hu

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink