Egymilliárd fekete nagy nehezen legyőzött négymillió fehéret − röviden és velősen így summázható a legnépszerűbb globális népboldogító és népbolondító ingyencirkusz (alias foci-vb) legutóbbi fordulója Moszkvában, amelynek végeredményeként a francia színekben játszó és a látszat kedvéért néhány fehér vendégjátékost is szerepeltető afrikai vegyes felvágott vitte el pálmát (némi bírói segédlettel – a szerk.) a horvát nemzeti tizenegy elől. Maga az esemény szót sem érdemelne a részemről, ha nem lenne egy újabb ékes (vagy inkább éktelen) bizonyítéka a földrészünk nyugati felén rohamléptekkel zajló népességcserés gyarmatosításnak, amely leginkább Franciaországot sújtja.
Nem mintha ennek tudatában lennének az őshonosok. A francia forradalom egalitarista és antirasszista lózungjaitól („nincsenek fajok, csak emberek, akik mind egyenlők”) évszázadokon át agymosott bennszülöttek mára teljesen színvakká és etnomazochistává váltak. Fel sem tűnik nekik, hogy akárcsak a válogatottjuk, az országuk is egyre feketébb. Még az sem zavarja őket, hogy néger és arab (csere)honfitársaik, akik a bőrszínüket és a vallásukat leszámítva szerintük ugyanolyan franciák, mint ők maguk, szokásukhoz híven ezúttal is randalírozással, vandalizmussal, autógyújtogatással ünnepelték meg sajátjaik diadalát, egyértelmű etnikai-vallási erődemonstrációt tartva az őshonosoknak. Mert az utóbbiaktól eltérően ők nagyon is tisztában vannak vele, hogy ez valójában az ő győzelmük.
Ugyanezt gondolja a világ összes feketéje. „A hatodik afrikai csapat nyeri a világbajnokságot”, idézi például az egyik szenegáli honlap vezércikkének címét „Afrika a sajátjaként ízleli ezt a győzelmet” című beszámolójában a legtekintélyesebb francia külpolitikai hírportál, hiszen „a világkupa 100 százalékban európai utolsó fordulójában Franciaország csapata (sic! és nem a francia csapat − G. I.) egy másik földrészt tett boldoggá” – tolmácsolják a szenegáliak afrikai emberek egyöntetű véleményét. (Coupe du monde. „L’Afrique savoure cette victoire comme la sienne”, courrierinternational.com, 2018. július 16.) „Afrika nyerte a világkupát” – poénkodik műsorában az egyik amerikai néger humorista, közönsége zajos tetszésnyilvánítása közepette. („l’Afrique a gagné la Coupe du Monde”, a déclaré Trevor Noah dans le Daily Show, youtube, 2018. július 18.) A multikulti egyfajta frankensteini kísérleti laboratóriumaként funkcionáló Dél-Afrikai Köztársaságban, ahol a feketék több mint két évtizeddel ezelőtti hatalomátvétele óta több mint 70 ezer fehér vált a néger erőszak áldozatává, tömeges menekülésre késztetve a búrokat, a rasszok békés egymás mellett élése érdekében agitáló Barack Obama amerikai exelnök szerint „a francia futballcsapat játékosai nem látszanak mind galloknak, de franciák!”. (Barack Obama rend hommage aux Bleus, cnews.fr, 2018. július 17.)
Vele ellentétben az európaiak többsége ezt távolról sem így látja, amint azt a Jutarnji List horvát napilapban megjelent felmérés is mutatja, amely térkép formájában ábrázolja, hogy a különböző európai országokban melyik csapatnak szurkolt a többség a vb-döntőn. Miközben a francia válogatottnak csupán a románok, a moldávok és a szerbek szimpátiáját sikerült elnyernie, a portugálok, a belgák, a hollandok, a svájciak, az osztrákok, a görögök és az oroszok pedig megosztottak voltak a kérdésben, addig az összes többi európai országban a horvátok győzelmét remélték. Leginkább talán az olaszoknál csapta ki a biztosítékot az, hogy a franciák válogatottjukat az egykori afrikai gyarmataikról importált idegenlégiósokkal töltötték fel, akiket a latin testvérnép fiai és lányai a jelek szerint egyáltalán nem tartanak a testvéreiknek, nemcsak sportszerűtlennek és unfairnek, hanem egyenesen „fajárulásnak” tartva a szerepeltetésüket. Legalábbis ez derül ki a francia csapatot minősítő rasszista mémek, fotómontázsok és kommentárok özönéből, amelyek valósággal elárasztották az olasz közösségi médiát. Ízelítőképpen közülük még mérsékeltebb hangvételűnek számítanak az olyasféle kitételek, mint „majmok labdával”, „harmadik világbeli bajnokok” vagy „az első afrikai csapat győzelme”. (Déchaînement raciste en Italie suite à la victoire des Bleus, lesechos.fr, 2018. július 16.)
De Kelet-Európában sem szeretik a „francia” csapatot, kesereg a fentebb idézett francia külpolitikai hírportál. Hogy miért? „Egy szempillantás a bolgár közösségi hálókra megadja a választ. A döntő játékvezetőjét, Néstor Pitanát gyakran »a francia csapat legjobb játékosaként« mutatják be. És ez nem minden. A világkupát tartó makákókról készült fotómontázsok ábrázolják a kékeket. A kommentárok is hasonlók, őszintén és gátlástalanul rasszisták. A vezérmotívum? A francia csapat inkább Afrikát képviseli, mint Franciaországot. Ez egy bevándorló csapat, nem úgy, mint a horvátoké, akik valódi európaiak.” (Pourquoi l’Europe de l’Est n’aime pas les „Bleus”, courrierinternational.com, 2018. július 17.)
Valójában a világbajnokság megnyerésének ürügyén mesterségesen (is) felfokozott nemzeti eufória fel fogja gyorsítani a francia tömegek elnégeresítésének folyamatát pszichológiai és gyakorlati téren egyaránt. Ha ez a jelenség ma még nem is tudatos a franciák millióinál, Európa többi része nagyon is tisztában van vele, amint azt az olasz és bolgár reakciók is bizonyítják. Legnagyobb megdöbbenésükre a franciák azt tapasztalják, hogy szinte egész Európa elítéli és megveti őket etnikai feloldódásuk miatt, amely az ő szemükben, paradox módon, nemzeti büszkeségük új forrása.
Félúton a földrajzi Európa és a biológiai Afrika között, Franciaország elszigetelve érzi magát a csaknem egyhangú elutasítás következtében, amelyet hanyatlása vált ki a mentálisan egészséges(ebb) európai nemzetek részéről. Mindez a francia lumpenburzsoázia egyre növekvő neheztelését és az általa francia földre telepített idegen elemekkel való még szorosabb azonulását fogja kiváltani. Dialektikus módon a sovén francia állam szövetségre lép a feketékkel és a muszlimokkal a fehér nemzetek etnikai keveredés általi megsemmisítését célzó, úgymond antirasszista eszkatológiáját elutasító Európa ellen. A vb-győzelem csak további ideológiai muníciót szolgáltat ehhez.
Gazdag István – Demokrata.hu
