8.1 C
Budapest

Georg Spöttle: Német anarchisták a tüntetők között

Az Antifát az amerikai sajtó már egy ideje „Soros magánhadserege” titulussal illeti. Ergo benne van a pakliban, hogy a spekuláns keményebb eszközökhöz folyamodik majd. – Georg Spöttle tényfeltáró írása Facebook oldaláról. Tessék figyelmesen elolvasni!

Úgy néz ki, hogy a testnevelésből és helyesírásból felmentettek kaptak kis segítséget is Németországból, legalább is a belvárosban kiragasztgatott matricák alapján.

„Szolidaritás a jobboldali uszítás ellen”, „Fiatalok a jobboldal ellen, Jéna”, „Több színes tüntetést”, ez áll a kifosztott üzlet fotóját ábrázoló matricán. Na meg a „Húzzuk ki a nácik fogát” szlogen is magáért beszél.

Nyilvánvaló, hogy az Antifa és társszervezetei is itt voltak Budapesten, hogy erősítsék a tüntetést.

Ebben látok némi veszélyt. Nyilvánvaló, hogy az ellenzék nem fog sikereket elérni, ha a magyar lakosság tavaly 100 milliárdot adott ki karácsonyi ajándékokra, másik 100 milliárdot élelmiszerre (csak az ünnepekre), minden wellness szálló dugig tele volt, az azt mutatja, hogy nem éppen katasztrofális a helyzet.

Azt sem hinném, hogy a Mercedes gyár dolgozói, akik most kaptak 35%-os béremelést sztrájkolni fognak, ergo az uszítók koncepciója ebben a formában halálra van ítélve.

Soros György egy üzletember. Mit csinál, ha nem jön be egy üzleti terv? Nyilván készít egy újat és hatékonyabbat.

Ha azt látja, hogy a csapat, amelybe befektetett kudarcot vall keres egy másikat.

Az Antifát az amerikai sajtó már egy ideje „Soros magánhadserege” titulussal illeti. Ergo benne van a pakliban, hogy a spekuláns keményebb eszközökhöz folyamodik majd. Mivel az erőszakosabb tüntetések, égő autók stb., erősebb képet mutat majd a CNN-en vagy a New York Times lapjain.

Egy erőszakhullám esetében nyilván a rendőrség is más taktikát alkalmaz majd, szóval a rendőri erőszakot bemutató felvételekkel is lehet majd manipulálni a közvéleményt.

A labda most a szakszolgálatoknál van, hogy odafigyeljenek az esetleges külföldi beavatkozásra.

Georg Spöttle Facebook oldala nyomán Betyársereg

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink