A sajnos már tradícióvá vált, abbérációjukat büszkén vállaló népség ismét összegyűlt a fővárosban. A vármegyés hazafiak „nagy szeretettel” fogadták őket.
A Budapest Pride 2014, vagy ahogy többen ismerik a buziparádé idei megnyitóján megjelent a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és a Jobbik IT néhány tagja. Ha már arra jártak, kiosztottak pár száz szórólapot, mely nagy tetszést aratott a nem a Toldi moziba érkező hétköznapi gyalogosok körében. Alább a deres.tv-n megjelent írás, amelyhez kommentárt talán csak annyit fűznénk, hogy jó lenne, ha nem csak egy maroknyi hazafi állna ki nemzetünk mételye ellen, a családok védelmében.
A figyelemfelhívó anyagot Lakner Zoltán politológus hűvös távolságtartással fogadta, mint ahogy Lamperth Mónika is. Heller Ágnes először örömmel elvette a szórólapot (látva a szivárvány színeit a lapon), azonban miután világossá vált számára, hogy miről van szó, visszafordult és lefasisztázta a többségi társadalmat és egyben a közérdeket képviselő fiatalokat.

A magukat valamiféle „LMBTQ-csoportnak” nevezők összességében a társadalommal szembeni roppant előítéletességükről, heterofóbiájukról tettek tanúbizonyságot. Ezek az emberek valószínűleg látens heteroszexuálisok, és sürgős orvosi segítségre lenne szükségük, hogy elhagyják az undorító aberrációikat.
A rendezvényen megjelentek többsége szimpla liberális, aki leginkább a kormányellenes éle miatt jelent meg a devianciát népszerűsítő rendezvény megnyitóján. A helyszínen egyértelműen meg lehetett róla győződni, hogy semmiféle társadalmi támogatottsággal nem rendelkezik a Szivárvány Alapítvány provokációja, inkább csak egy európai szintű buzi exportról van szó, mely a vonaglás napjára csúcsosodik ki – tájékoztatta a deres.tv-t a HVIM egyik tagja.
(Deres.tv nyomán)