Nemzeti konzultációs kérdésekről, őszintén Budaházy Eddával

december 3, 2018 a Gondolatok

„Mi legyen veled, Nemzeti Konzultáció? A kormány ismét Nemzeti Konzultáció keretei között kéri ki a magyar emberek véleményét, ezúttal a demográfiai krízis kezeléséről.” – Budaházy Edda gondolatai a Pesti Srácok műsorából.

Budaházy Edda: Gyermekek hiányában a következő évtizedekben sorra épülhetnek le intézményeink, bezárnak az óvodák, az iskolák, megszűnnek a települések, hanyatlásnak indul a kultúránk.

Ez egyrészt egy gesztus felénk, honpolgárok felé, és valljuk be: jól esik az illúzió, hogy esetleg beleszólhatunk, alakítói lehetünk az egyébként minket súlyosan érintő országos és ezáltal világi eseményeknek. Másrészt pedig látnunk kell: egy olyan világot élünk az Európai Unión belül (sajnos), ahol a magyar kormányt többek között azért is támadják, mert kiáll a hagyományos családmodell és a normalitás mellett. Ebbéli küzdelmeiben pedig igen jó volna, ha tudna a lakosság akaratával érvelni, mondván, nálunk az emberek a migráció helyett a gyermekvállalás ösztönzését támogatják.

Minden kormány, vezető, minden erős ember halála, ha csak kétféle csoportosulás veszi körül: az egyik, aki feltétel nélkül mindenre bólogat és a másik, aki feltétel nélkül, mindent támad.

Ezért jó, ha egy társadalomban vannak olyan hangok, akik a nemzet érdekeit szem előtt tartva figyelik az adott kormányzat tevékenységét, ha szükséges támogatják vagy  adandó alkalommal építő kritikákat fogalmaznak meg.

Az alábbi videóban erre tesz kísérletet az aktuális nemzeti konzultációval kapcsolatban Albertné Görgey Zsuzsanna életvédő, a Magyarok Európában egyesület elnöke, Tóth I. János filozófus, a Szegedi Tudományegyetem docense, Majoros István, a Magyar Családok a Megmaradásért Alapítvány vezetője és Budaházy Edda, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom alapítója.

Pestisracok.hu, Budaházy Edda

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment