16.8 C
Budapest

Időutazás az egészséges magyar ifjúságért – gyerektábor a tanyavilágban

Legújabb interjúnkban Pál Gyulával beszélgetünk, aki nomád táborok szervezésével foglalkozik és egy egészségesebb magyar ifjúság nevelését tűzte ki céljául.  A Mundzuk Tábor nem csak egy szokásos nyári tábor, itt sokkal többről van szó. Ezzel az írásunkkal egy sorozatot indítunk, amellyel célunk, hogy a szülők találjanak olyan nyári táborokat, amelyekben gyermekeik visszatérhetnek gyökereikhez, hogy a felnőtt életben minden vihar mellett magyarok tudjanak maradni.

tbor plakat 2014 (2)

Milyen elhatározás kell ahhoz, hogy valaki táborok szervezését tűzze ki célul magának?

Egyszer csak azt vettem észre, hogy megundorodtam az engem körülvevő világból. Attól a szennytől, amit liberalizmus néven öntenek ránk éjjel-nappal a rádióból, a televízióból. Mint három lányos apa, a gyermekeimnek többet szántam annál, hogy trottyos gatyában, a devianciákat dicsőítve, android telefonjukon éljék le az életüket. Úgy döntöttem, családommal kivonulok ebből a világból egy tanyára, lakóhelyünktől, Szolnoktól 15 km-re.

Városi emberként rengeteg új dolgot kellett megtanulni és rengeteg nehézséggel kellett megbirkózni, de megszerettük. Lettek állatok, ló, birka, fejőskecske, baromfi és pulikutyák. Hetedik éve nincs televíziónk, azaz tv-m van, de semmilyen adót nem fogunk rajta, csak dvd-ket tudunk nézni. Gyermekeim egy Való Világot, vagy egy Éjjel nappal Budapestet soha nem láttak, egészséges, okos, erős gyerekek.

Kiknek szól leginkább és mi a célotok a programokkal?

Gondoltam nem egyedül vagyok ebben az országban, aki így gondolkodik, csak esetleg az anyagiak, vagy a bátorság hiánya miatt nem mernek belefogni egy ilyen életbe, viszont gyermekeit szívesen elküldené egy hétre, hogy találkozzanak valami mással, mint amit ismernek. A hagyományos paraszti világ is nagyon érdekes lehet egy városi gyermek számára, de hagyományőrző tradicionális íjászként és a magyar őstörténet szerelmeseként, valahova régebbre akartam visszavinni a gyerekeket.

unnamed másolata

Abba a korba, amikor nem tudták és merték a mi népünket gyalázni, – ahogyan ezt most teszik sokan – ahol még egész Európa remegett, ha a hadsereg megindult. Nagyon fontos gyermekeinknek a származásuk és igaz történelmünk tudása, gerincet, büszkeséget ad (nem véletlen erőltetik a mai napig a finnugor származást). Egy jó barát segítségével vettünk egy jurtát a Mongoloktól, itt szállásoljuk el a gyermekeket egy hétre, hogy megismerkedjenek ősi legendáinkkal, mondáinkkal, megismerjék azt a gondolkodásmódot és harcmodort, ami az akkori Európát térdre kényszerítette.

Milyen programokkal várjátok most az érdeklődőket?

A gyermekek két hun törzsre oszlanak és gyakorlatilag egy hétig „háborúznak” egymással. Összemérik eszüket, erejüket, ügyességüket, kitartásukat. Este tábortűznél ülünk – mint őseink a csillagos ég alatt – dobolunk, éneklünk és megbeszélünk egy – egy legendát, történelmi alakot az őseink közül. Pl.: Nimródot, Hunort és Magyart, Csodaszarvas legendát, Atillát, Csaba Királyfit, stb…

Naponta összecsap a két törzs, régi népi játékokban, fogókban, számháborúban mérik össze erejüket. Közben tanulják az íjászatot, kelevéz dobást, csata csillag dobást.

phoca_thumb_l_dscn4128

Kézműves foglalkozások is vannak, megtanulnak nemezelni, lehetőség van kavicsfestésre, szalmafonásra, korongozásra stb…

Egy éjszakát kint alszunk a közeli erdőben, megismerik az erdőt, barátjukká lesz a természet és sötétedés után bátorságpróbán is részt vehet az arra jelentkező. A végére részévé válnak egy közösségnek, megtanulnak csapatban, törzsben gondolkodni, hiszen a háborút csak közös erőfeszítéssel nyerheti meg a győztes törzs.

Mely korosztályt várjátok a táborokba?

A programot fiúknak, lányoknak egyaránt ajánlom, 6 éves kortól 14-ig, itt megtalálható minden korosztály.

Ebben az évben a hagyományőrző nomádtábor mellett lesz egy katonai túlélési tábor is gyerekeknek, ahol öt napig kint vagyunk az erdőben egy hadijáték keretében. Ezt nagyobbaknak 10-től 15 éves korig ajánlom, szintén fiúknak, lányoknak.

Milyenek voltak az első próbálkozások és hol tartotok most?

Az első tábor 2011-ben volt, barátok, ismerősök gyerekeit szedtük össze (kettő táborban kb. 40-en voltak), hogy ötleteinket kipróbáljuk, működnek-e a gyerekeknél az, amit kitaláltunk. Működött. Akkora volt a siker, hogy következő évben közel 100-an jöttek és a tavalyi nyarat is 100 körüli gyerekkel zártuk. Olyan is volt, akit szülei egymás után két táborra is itt hagytak. De érkeznek a történelmi Magyarországról, sőt még török-magyar testvérpár és francia-magyar kisfiú is járt nálunk. Ma, már rengeteg visszajáró harcosom van, gyakorlatilag a táborok szinte hirdetés nélkül megtelnek, mert mindenki hoz még valakit.

phoca_thumb_l_dscn4047

Mi lehet a táboraitok sikerének titka?

Szerintem a siker titka az, hogy ezt a háborút nem az x-boxon vívjuk, hanem élőben megszerzik az első harci tapasztalataikat, megtanulják legyőzni félelmeiket és megismerik az adrenalint. A puszta, az erdő, a csillagos nyári éjszaka évről évre visszahívja őket.

A táborok azon szülők gyermekeinek szólnak, akiket hozzám hasonlóan irritál, amit maguk körül látnak és hiszik, hogy fiaikból, lányaikból erős, öntudatos, hazáját, családját szerető, ha kell, meg is védelmező felnőttekké válnak. Az itt eltöltött hetek az első lépcsőfokai lehetnek ennek.

Ezek a táborok Besenyszög-Szórópusztán vannak a tanyám területén és a környező erdőkben. Ha valaki kíváncsi az itt készült képekre, az az abrakadabratanya.com honlapon megtekintheti, és innen tud jelentkezési lapot is letölteni.

tbor plakat 2014kicsi

Hogyan érhetnek el titeket az érdeklődők?

Érdeklődni Paál Gyula 06/209298917-es és Czepán Mónika 06/202926620-as telefonszámon lehet.

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink