Senki eddig nem kormányzott jobban, mint ahogy Orbán kormányoz, a Jobbik sem tudna. Budaházy György nem látja azt sem, hogy Vonáék fordulata bejött volna. A börtönből februárban házi őrizetbe helyezett, első fokon 13 évre ítélt „terroristavezér” egyébként nem hisz az erőszakos rendszerváltásban, de nem tartja magát baleknak és nem bánt meg semmit. A Mandinert értelemszerűen otthonában fogadta: a kertet nem hagyhatja el, máskülönben jelez a lábperec. Faggatózásukra közölte: a bíróságon már tett vallomást, tehát nem árulja el, milyen cselekményekről tudott, de állítja, hogy nem adott utasítást sem Molotov-koktélozásra, sem Csintalan Sándor megverésére. A Mandiner exkluzív interjúja.
– Mennyit volt börtönben összesen az elmúlt tíz évben?
– Két év hét hónapnál is több, amit szigorított fegyház körülmények között töltöttem. Az előzetes ugyanis a legszigorúbb őrizet. Házi őrizetben is voltam, most is abban vagyok, azzal együtt már közel három év. 2006 után voltam tíz hónapot lakhelyelhagyási tilalommal egy ügy miatt, amiben aztán felmentettek. Senki nem mondta azóta se, hogy bocsánat.
– Ennek fényében: nem lett volna jobb inkább a mérnöki pályán maradnia?
– A kettő nem függ össze. A mérnöki pályát nem a politikai szerepvállalás miatt hagytam ott, hanem azért, mert amikor végeztem, már nagyban építették le az ipart. 1992-ben még a tapasztalt, jó mérnökök is elvesztették a munkájukat, nem sok babér termett ott, úgyhogy inkább vállalkozni kezdtem. Jól ment.
– Tudna még gépészmérnökként dolgozni?
Áhh! Nem vagyok naprakész. Ventilátorok, turbinák tervezését tanultam ráadásul, Magyarországon meg ilyen már nincs is.
– Szóval itt ül lábpereccel és nem bánta meg, hogy a magyar radikáljobb fenegyereke lett?
– Nem. Sosem számítgattam, mi éri meg. Azt tettem, ami belőlem jön. Maradhattam volna „kisember” is, persze, de bennem mindig mozgott valami. Biztos családi hagyomány.
– Az 1266-ig visszavezethető családfa elég impozáns.
– Nem a nemesség miatt mondom. Sok nemes van, aki kényelmesen él és nem csinál semmit. Az én családom nem ilyen. Felmenőim mindig harcoltak. Egyik ebben a szabadságharcban, másik a másikban, a harmadik ötvenhatban… Ilyen a vérem. A genetikám. Azért biztos számít az is. Amikor jött a rendszerváltás, egyből politizálni is kezdtem, MDF-tag is voltam. Osztályidegen családból jöttem, utáltuk a kommunizmust, örültünk, hogy vége, meg aztán fiatalon rengeteg az emberben az energia. Kiálltam az új, jobboldali kormány mellett a taxisblokádnál is. Majdnem összeverekedtem a taxisokkal, annyira nem értettem egyet velük.
– Mégsem nagyon hallottunk önről 2002-ig, az Erzsébet-híd blokádjáig.
– ’94-ben, amikor jött a Horn-kormány, az borzasztó érzés volt. Szörnyű volt megélni. Utána el is fordultam a napi közélettől. Családalapítás. Az első Fidesz-kormányt meg támogattam, jó intézkedések sora követte egymást, volt igazi radikális párt is a parlamentben, a MIÉP, tehát nem volt semmi szükség arra, hogy utcai megmozdulásokat szervezzek.
– A MIÉP-be miért nem lépett be?
– Az MDF széthullásával elegem lett a pártokráciából. Csurkát azért olvastam továbbra is. Őt már az MDF-es időktől. Aztán jött 2002. A vereség. Tudom, milyenek a kommunisták. Az életükért küzdöttek akkor. A választási eredmény meg olyan szoros volt, hogy bőven lehet, hogy csaltak.
A Fidesz volt kormányon, ők vezényelték le a választást.
Nem tudom, miért nem követelték hangosabban az újraszámlálást ők is.
– Ha kijött volna egy újraszámlálás után, hogy tényleg a szocik nyertek, akkor elfogadta volna és szépen hazamegy?
– Nyilván nem örültem, hogy hatalomra kerülnek, de ha tudhatjuk, hogy tényleg jól számoltak, nem csináltunk volna semmit. Gondoljanak bele: amikor Gyurcsány 2006-ban a négy évvel korábbinál nagyobb arányban nyert a hazugságaival, nem mozdultunk, elfogadtuk, beletörődtünk. Annyit nem lehet csalni. 2002-ben viszont apró volt a különbség, főleg, ha belegondolunk, hogy az SZDSZ éppen csak bejutott, a MIÉP éppen csak kiesett: akkor újra kellett volna számolni a szavazatokat. De mindent elkövettek, hogy ilyen ne legyen. Mi annyit akartunk, hogy ne semmisítsék meg a szavazólapokat – erről szólt az Erzsébet hídi blokád. Ennyi volt a követelésünk. De megsemmisítették.
– Tehát ez sodorta önt újra a közéletbe?
– Ez. Úgy voltam vele, hogy nem csinálom még egyszer azt, amit 1994-ben, hogy rálegyintek, visszavonulok. Úgy döntöttem, hogy kiállok azért, ami nekem fontos. Egyik dolog aztán hozta a másikat.
– Elég gyorsan a radikáljobbos szubkultúra élén találta magát. Tervszerűen haladt?
– Nem. Ez csak azért volt így, mert a legtöbbször mindenki csak hezitált, én meg cselekedtem. Tipikusan ilyen volt a Kempinski-tüntetés is, 2002. december 1-jén.
– Ifjabb olvasóink kedvéért: Medgyessy Péter akkori kormányfő román kollégájával a Kempinski szállóban koccintott Erdély elcsatolásának román ünnepén.
– Pontosan. A szálloda előtti tüntetésen voltunk jópáran, ott volt még Bayer Zsolt is, de semmi sem lett volna, ha a feleségemmel előző nap egyesével nem küldünk több száz sms-t. Nem volt még köremail meg Facebook-csoport akkoriban, akit ismertünk, egyesével írtunk mindenkinek, hogy találkozzunk a hotel előtt és tüntessünk ez ellen a gyalázat ellen. Grespik Laci, Isten nyugosztalja, európai precedens ügyet tudott belőle csinálni. Maradhattam volna a kaptafánál, távol a közügyektől, de ez és sok minden más akkor mind nem lett volna.
– Mi nem lett volna még?
– Rengeteget pörögtem akkoriban a hagyományőrzésben is, amikor nem létezett még Kurultáj. A pozsonyi csatával sem foglalkozott még senki, azt is én kezdtem el. Sőt, Novák Előddel mi gyártottuk az első Nagy-Magyarország matricákat. Szegedi Csanád ebből jó üzletet csinált aztán. Mi találtuk ki mindenesetre, csak nem mi csináltunk belőle üzletet.
És az jó, hogy elterjesztették a Nagy-Magyarország matricákat?
– Persze.
– Mire jó, ha álomba ringatjuk magunkat, hogy megint akkora lesz az ország?
Bocsánat, de mi minden következett abból! Lehet, hogy kettős állampolgárság sem lenne ma, ha akkor mi azt nem kezdjük el. Mindig a tökéletest kell kitűzni célként, aztán jutunk, ameddig jutunk.
– Mi lenne tökéletes? Menne tankkal visszafoglalni Erdélyt?
– Most nyilván nem. Nincs is tankunk. De ki tudja, mit hoz a jövő? Itt van ez a migráció. Amikor az iszlám terjeszkedett, a Balkán mindig összeomlott, mi voltunk az elsők, akik megpróbáltuk megállítani. Most is ez történt, de nem tudjuk, mi a vége. Ha Törökország radikalizálódna, arra például nincs felkészülve Európa. Magyarország lehet, hogy kénytelen-kelletlen be kellene nyomuljon Romániába és Szerbiába. Védeni ugyanis csak a nagy Magyarország határait lehet. A pusztába lehet kerítést húzni időlegesen, de katonailag az védhetetlen. A Kárpát-medencét lehet védeni. Tehát nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Amit tudunk, hogy történt velünk szemben egy hatalmas igazságtalanság és ma is igazságtalanságok sorát kell elszenvedniük a határon túli magyaroknak.
– Jól sejtjük, hogy nem iszik Heinekent?
– Már csak a vörös csillag miatt sem. Egyébként Sopronit sem iszom. Amíg elnézést nem kérnek azért a reklámért, amelyben sörrel koccintanak. Bocsánat, de van ez a szép hagyományunk. Nem koccintunk sörrel, mert Aradon az osztrákok minden egyes kivégzésre sörrel koccintottak. Akárhányszor meséltem külföldieknek, miért nem koccintok velük, érdeklődéssel hallgatták a történetet és tisztelték ezt a szokást. Miért kellene elengedünk ezeket, régi, közös hagyományainkat? Nem kell. Nem szabad. De a fő gond persze nem a sörügy. Még az Orbán-kormány sem tesz annyit például a nyelvtörvény ügyében, amennyit kellene. Szerintem mondjuk itt is tenni akar valamit: előrébb szokott látni a többieknél.
– Önnél meg mindenki: a 2006-os Kossuth tériek közül egy csomó karriert csinált.
– Voltak, akik szépen felépítették magukat. Már ha ez siker.
– Mondjuk egy Jobbik-alelnökség és polgármesterség Ásotthalmon nem siker? Ahhoz képest, hogy ön börtön és házi őrizet között ingázik.
– De, azt lehet sikernek mondani, viszont Toroczkai László a saját munkájának köszönheti, hogy ide eljutott, nincs mit a szemére vetni.
– Hiszen együtt alapították a Hunnia Mozgalmat, aztán ön a Hunnia-ügy miatt itt ül lábpereccel, Toroczkai meg a polgármesteri székben. Ez hogy létezik?
– Úgy létezik, hogy megpróbálták belehúzni az ügybe, csak nem tudták. Akit nem tudtak úgy meggyanúsítani, hogy becsukják, azzal nem is próbálkoztak. Csak azt érték volna el, hogy vannak olyan tanúk, akik nem az ő álláspontjukat szajkózzák. Toroczkain kívül is voltak tanúk, akiket a rendőrség ki sem hallgatott.
– Kívülről úgy tűnik, hogy ön a balek, aki ül azért, amit mások is csinálnak.
– Lehet, hogy a hatalom kipécézett magának egy figurát, akin példát statuálhat. Arra a szerepre nyilván én vagyok a legmegfelelőbb – mindig én voltam a legbevállalósabb. De ez nem balekság. Akkor lenne az, ha én valami karrierre vágytam volna, aztán behúztak volna a csőbe. Nem ez történt.
– Nem? A Hunniának volt egy belépési nyilatkozata, egy kitöltendő kérdőív névvel, címmel, telefonszámmal…
Látja, még ön is tudja! Aki rám vallott a bíróságon, az meg nem tudta. Olyanokat állított, hogy be akart lépni, aztán kapott egy e-mailt, hogy küldjön önéletrajzot… Mégis elfogadták a vallomását. Pedig tessék, még egy újságíró is emlékszik rá, hogy volt egy pontokba szedett kérdőív.
Mert amikor annak idején megláttuk, az első gondolatunk az volt, hogy a nemzetbiztonság alapította a Hunniát, hogy megszerezze a potenciális radikálisok adatait.
Abban a fellelkesült időszakban mindenkinek nagy tervei voltak. Forradalmi időket éltünk. Úgy voltunk vele, nem elég, hogy valaki megmondja, mi a neve, telefonszáma. Komolyabb kapcsolat kell a tagokkal, mert ugye ki tudja, nem az ellenség akar-e beépülni. Ennyi volt mögötte. A C-típusú átvilágítás kérdéseiből is merítettünk ötletet, de a nemzetbiztonságnak köze nem volt hozzá.
– Nem is volt beépült ember?
– Nem tapasztaltam ilyet.
– Benkő György, a Hunnia-ügy önre valló koronatanúja sem?
– Nem épült be sehova. Volt egy haverja, akivel együtt edzett hosszú ideje, az meg menőzött azzal, hogy mekkora radikális, hogy részt vesz az utcai harcokban, Benkő meg szerintem elment a rendőrségre, hogy vajon mennyit ér ez. Akkor még szó sem volt Hunniáról, Magyarok Nyilairól. Egy másik tanú 2008-ban elmondta, hogy neki is elhősködtek, hogyan verték meg Csintalant, hogyan Molotov-koktéloztak… Elmondta nevekkel. Csak éppen egészen más nevekkel. Neki más személyek hősködtek ugyanazokkal a cselekedetekkel. Nemzeti radikális körökben ezek a legendák köröztek egyfolytában.
– Mint az Iszlám Állam, amely magára vállalja az erőszakot akkor is, ha semmi köze nem volt a kivitelezéshez?
– Persze. Jól hangzott.
– Csintalan Sándor megérdemelte a verést?
– Mindenki ítélje meg maga. Ősszoci, aztán átáll, Orbán legnagyobb rajongója lesz, de később meg őt is elárulja… Ettől még, amit állítanak, hülyeség. Nem verettem meg Csintalant. A vád szerint azért tettem volna ilyet, mert a műsorában leügynöközött. Csakhogy én 2007. december 7-én értesültem arról, mit mondott rólam és Toroczkairól előző napi műsorában. A vád szerint gyűlést hívtam össze, hosszú hetekig deríttettem fel Csintalan mozgását, akciót terveztettem. Elnézést, Csintalan 11-én már meg volt verve! Hogy a fenébe terveztem én akkor hetekig bármilyen akciót? Időben sem jön ki, amit a vád felépített, de a bíróság erre is rálegyintett. Volt konfliktusom Csintalannal az ominózus műsor miatt, de azt úgy próbáltam rendezni, ahogy kell. Hasznos idiótának meg mindennek elmondott minket, amiért bepereltük Toroczkaival. Elvesztettük. Nekünk azt is le kellett nyelni.
– Adott utasítást Molotov-koktélozásra, labdabombára?
– Soha nem voltam olyan helyzetben, hogy utasításokat adjak. Gergényi Péterrel ellentétben. Én legfeljebb kérhetek emberektől.
– Kért emberektől olyat, hogy Molotov-koktélozzanak, labdabombát dobjanak mások kertjébe?
– Nem kértem, de a vád nem is azt állítja, hogy Budaházy kért, hanem azt, hogy utasított.
– Azért a legismertebb radikálisként tudott a tervezett erőszakos akciókról?
– Hogy miről tudtam, miről nem tudtam… a bíróságon vallomást tettem már, nem akarok még egy vallomást tenni.
Szívesen elolvastuk volna felkészülésképpen az ítéletet, de sajnos még mindig nincs leírva.
– A szóbeli ismertetésből sem derült ki, miben vagyok bűnös. Amikor a végén megkérdeztem a bírónőt, mert hiába hallgattam, nem értettem, annyit mondott: „Maga mindenben bűnös! Ez a lényeg!”
– Tehát tagad mindent továbbra is.
– Igen, de nem ez a lényeg. Kívülállók mondhatják: lehet, hogy hazudunk, lehet, hogy nem, ettől függetlenül kétséget kizáróan kell bizonyítani, hogy mi voltunk. Ez viszont nem történt meg.
– Nyilván nem nekünk fogja most elmondani, ha hazudott a bíróságnak.
– Mindenkinek megvan a maga stratégiája ilyenkor… De nem hazudtam. Nem mozgósítottam embereket cselekményekre. Senkit nem utasítottam semmire – ezt már a bíróságon sem állították egyébként, hogy utasítottam volna. Benkőn kívül volt még egy ötgyerekes szerencsétlen, akiből kizsarolták a terhelő vallomást, ez alapján ítéltek el.
– Házi őrizetbe helyezésének napján ítélték el Gergényi Pétert is – csak őt nem 13 érve, hanem 400 ezer forintra. Erre számított a Fidesz hatalomkerülése után?
– A bíróságok le vannak választva a politikáról. A kommunista bírók gond nélkül folytathatták. Márpedig minden a személyekről szól. A jelenlegi kormánynak is nehéz. A bírók között hiába próbáltak rendet tenni, azt is vissza lehetett csinálni nemzetközi nyomásra. A saját ügyeimben azt érzékeltem, hogy azóta baloldali fordulat, bosszúállás kezdődött.
– A bíróságon?
– Igen.
– Kenéz Andrea, a Hunnia-ügyet tárgyaló, nemrég lemondott bíró balos?
– Nem tudom és nem akarok ennyire személyre szabott lenni. Azt viszont tapasztaltam, hogy korábban az alkotmányos rend megdöntésének vádja alól fölmentettek, a hivatalos személy elleni erőszak alól is. A sajtópereket is megnyertük. A 2011, 2012, a bírák körüli huzavona után változott a helyzet. Nem is reagálnak azóta az észrevételeimre. Érdemben nem foglalkoznak azzal, amit mondasz. Ugyanabban az ügyben az egyik bíró teljesen mást láthat, mint a másik és mindkettő rendben van. Ez így jogbiztonság?
– Igen. Épp azért, mert van lehetőség, hogy más bíró is megvizsgálja az ügyet, ne csak egy.
– Lehet szerencséd, az igaz, de félelmetes, mennyi a gumijogszabály. Igazságos Mátyásról sem maradt volna fent, hogy igazságos, ha a törvényeit ennyiféleképpen lehetett volna értelmezni. A terrorizmust például példátlanul kiterjesztően. A terrorizmus ugye külső érdek erőszakos érvényre juttatása a társadalmi akarat, és az azt megtestesítő állami végrehajtó hatalom ellen. De mi van, ha a kettő egymással szembekerül? A Gyurcsány-rezsimben ez történt. A karhatalom védte a népszerűségét vesztett kormányt, amely ellen az állampolgárok keltek fel. Ilyen helyzetben nem a terrorizmus, hanem a diktatúra tettenérésének van helye.
– Az utcai balhé után Gyurcsány népszerűbb lett, a nép mindig inkább nyugalmat akar.
– Tévéostrom másnapjára népszerűbb lett Gyurcsány? Ne hülyéskedjünk már! Azért verték agyon a következő napokban, akit csak az utcán találtak? Egyébként: nem csak a radikálisak voltak ott a tévéostromnál. Tömegével voltak ott fideszesek is. Több ezer ember volt ott. Mind úgy érezték, hogy forradalmi a hangulat, nem katasztrófaturisták voltak. Mindig kevés ember bevállalós persze: a focihuligánok azok. 56-ban a rádióhoz ment a tömeg, itt a tévéhez, hogy olvassák be a nyolc pontjukat. Jogos elvárás volt, cserébe viszont a leglekezelőbb módon bántak velük.
– Jogos válasz erre a kődobálás, gyújtogatás?
– Nem lehet így felvetni, jogos-e. Eszkalálódtak az események. Arcátlanul bántak az emberekkel, Sneider Tamás, a parlament jelenlegi alelnöke beszorult a rendőrség mögé, meggyepálták, erre elszabadultak az indulatok. 2002 óta iszonyatos feszültség volt a nemzeti radikális táborban, 2006-ra rengeteg sérelmünk volt már. 16 év robbant föl akkor bennünk. Másnap pedig már vendettát rendezett a rendőrség, tovább eszkalálódott a helyzet. De ne mondja nekem senki, hogy Gyurcsány népszerűbb lett emiatt. 2006 olyan kérdés, amit nem beszéltünk ki. Nincs lezárva.
– Szűk körön kívül már nem érdekli az embereket. Hét éve Fidesz-kormány van, a baloldal szétzuhant, Gyurcsány egy minipárt élén…
– 1956 még régebben volt. Mégis kell vele foglalkozni. Volt odabent egy zárkatársam, 21 éves. Nemhogy azt nem tudta, hogy mi történt 2006-ban: azt sem tudta, hogy volt valami. Semmiről sem hallott. A tank sem mondott neki semmit! A hírek özönében elveszik minden. A legújabb kori történelemben pedig nem volt ilyen Magyarországon. Azoknak az embereknek, akik nem voltak hozzáedződve, hogy rendőrök agyonverik őket, dráma volt. A rendőr nem verhet agyon senkit. Ő a törvény őre. Láttam embert, akit fejbe talált egy könnygázgránát. Fejmagasságban lőtték. Az illető arca szétrobbant. Szörnyű látvány volt.
– Ott volt az események sűrűjében, miközben elvileg akkor már bujkált?
– Egyszer majd megírom, hogyan bujkáltam. Most nem mennék bele.
– A szovjet emlékmű ügyéhez mit szól, ön, aki 2006-ban megrongálta? Ha már nem lehet elszállítani, de azóta Reagan-szobor és német megszállási emlékmű is a téren, egy petíció szerint a teret kellene átnevezni XX. század terére.
– Ez lenne a jó megoldás?
– Talán több a semminél.
A rossz ellen nem kisebbik rosszat kell harcba küldeni. Hanem a jót. Harcoljunk a jóért a végtelenségig! Az elődeink nem véletlenül nevezték Szabadság térnek azt a helyet az 1800-as évek végén. Körben a ’48-as hősökről elnevezett utcákkal, a Batthyány-örökmécsessel. Az oroszokkal is biztosan le lehetne tárgyalni. Főleg most, hogy másoknál nyitottabbak vagyunk velük. Mégis el kell tűrnünk, hogy a szöveg felszabadítókat emlegessen ott nekünk. Az a tér szakrális hely. A magyar szabadságküzdelmek emlékére terveztek eredetileg oda egy emlékművet. Meg lehetne építeni, akár a szovjet emlékmű talapzatán is. Még a Ronald Reagan-szobor is maradhatna valahol a téren, sokat tett a kommunizmus ellen. A legrosszabb döntés volt viszont, hogy még egy megszállási emlékművet odatettek. Valószínűleg ellensúlyozni akarták a szovjet emlékművet, de a Szabadság nevű terére ennél kevésbé odaillőt nem tehettek volna.
– Ezzel nem tudunk vitatkozni. Ha szabad lesz rendesen, kegyelmet kap mondjuk, a radikáljobbos oldal számíthat rá, hogy újra aktivizálódik?
– Azt a bődületesen igazságtalan tizenhárom évet megfejelték még tíz év közügyektől való eltiltással is, ez tehát most nagyon elméleti kérdés. Amúgy könnyen lehet, de: nem tervezek pártot alapítani. Régi vesszőparipám, hogy a pártokrácia nem jó.
– Meg kell dönteni a rendszert?
– Sosem mondtam ilyet. Meg kell változtatni, azt mondtam. Erről ítélet is van, hiszen megvádoltak az alkotmányos rend erőszakos megdöntésének előkészületével, de elbukott a vád, felmentettek. Mindig demokratikusan képzeltem el a rendszerszintű változást.
– Erőszakmentesen?
– Miért akarnék erőszakot? Épp az a bajom ezzel a rendszerrel, hogy aki megnyeri a választást, annak a kezébe kerül minden. Ha meg épp nincs szerencsénk, akkor olyan emberébe, amilyen Gyurcsány Ferenc. Orbánék pedig nem változtattak a rendszeren, sőt, tovább központosították. Ez az, ami életveszélyes. Ha ő valamilyen ok folytán kiesik, mi lesz egy ilyen rendszerrel? Nincs senki, aki át tudná venni a stafétát, annyira rá van szabva minden. Sokkal jobb ennél a svájciak modellje, ahol helyi közösségek döntenek, stabil rendszert alkotnak. A magyar nép sem alkalmatlan arra, hogy magasabb szinten szóljon bele a saját életét meghatározó döntésekbe. De: Orbán néhány történelmi intézkedést hozott. Ezt el kell ismerni. A kettős állampolgárság, a családtámogatás, a sporttámogatás… Ezek nagyon fontos dolgok. Valakinek el kellett már indulnia ebbe az irányba. Legalább fontos dolgokra is jut, nem csak a haveroknak.
– Azért jut bőven nekik is.
– Persze, de ha nem Mészáros Lőrinc építi az utakat, akkor ki építi? Akkor a Strabag meg a Leisztinger. Az miért jobb? Nem jobb. Nem jó megoldások ezek, de senki eddig nem kormányzott jobban, mint ahogy Orbán kormányoz.
– A Jobbik sem kormányozna jobban?
– Már nem vagyok biztos benne. Volner János azt mondta, hogy ők is csak a főbb posztokon cserélnének… De nem bántom őket. Az én ügyemben odatették magukat, becsületbeli ügy volt ez számukra is, úgy érzem. Mégiscsak 2006-os nemzedéknek mondják magukat. Beadták az amnesztiakezdeményezést is, szóval tényleg nem bántom őket.
Minthogy a Jobbik lefordult a radikáljobbos vonaltól, van ott most piaci rés.
Én nem pártoskodom, de jelenleg tényleg teremtettek egy ilyen űrt. És nem látom, hogy a fordulatuk bejött volna. Nem volt jó forgatókönyv, ahogy nem szavazták meg a kvótaellenes alkotmánymódosítást. Nem jól jöttek ki belőle.
– Ahhoz mit szólt, amikor Vona Gábor Köves Slomónak üdvözletet küldött?
– Nem fogom ütni a Jobbikot.
– Véleménye azért csak van.
– Van. Megtapasztaltam, milyen ez a hanukázós, Slomó-féle irányvonal. Már azt sem értettem a kétezres évek elején, hogy miért kell hirtelen minden téren hanukázni. Semmi gond, ha a zsinagóga környékére kitelepülnek, ez így viszont versengésnek hat. Biztosan nem írnék nekik üdvözletet az után, amit az egyik tüntetésen műveltek.
– Mi történt?
A Nyugatinál volt egy Trianon-megemlékezésünk. Ott voltak ők is, mert a rendőrség okosan egy időpontra adta ki a területfoglalási engedélyt. Én, a „nagy szélsőséges” próbáltam megegyezni velük. Hogy fél órával korábban abbahagyjuk, ők kezdjék fél órával később. Ez lett volna a békés, normális megoldás. Nem lehetett velük megegyezni. Zoltai Gusztáv a fülem hallatára fenyegetőzött a telefonba valakinek, hogy mindenki ki lesz rúgva. Ilyen intoleránsak a többségi társadalom fontos kérdésével kapcsolatban, miközben elvárják, hogy mi toleránsak legyünk az ő szűk körüket érintővel. Ilyenekkel nem érdemes kommunikálni.
– Az oroszokkal érdemes? Mennyire támogatják a magyar szélsőjobbot? A Nemzeti Arcvonalnál például orosz diplomaták nyüzsögtek…
– Nem voltam velük kapcsolatban, ők nem nagyon közösködtek senkivel. Rendmániások. Katona, rendőr – az nekik szent volt mindig. Furcsa is nekem, amikor azt állítják, Győrkös rendőrt ölt. Az oroszok meg: a kommunizmusra is építenek, ez az, amiért nem tudunk szót érteni, de sok hazafias érzelmű ember számára fehér mentsvárnak látszik Oroszország, ahol a liberális „értékeket”, amelyek széthányták Európa társadalmait, távol próbálják tartani maguktól. Ebből fakad, hogy a hazafias szervezetek könnyebben kapcsolatba lépnek Oroszországgal. Az oroszok nyilván kihasználják ezt a helyzetet, de nem érzékelek agressziót a részükről.
– Donyeckben érzékelik.
Ahol többségben oroszok élnek. Szerintem az történt, hogy megérett a mindig orosz érdekszférába tartozó Ukrajnában a pillanat, hogy politikai változás jöjjön. És Amerika benyomuljon. Az oroszok látták, hogy ez a cél. És nem hagyták. Amerika sem hagyná, ha Kanadába hirtelen be akarna nyomulni Oroszország. Ezt meg tudom érteni. Az ukrán nacionalizmus is fellángolt erre, ami nekünk nagyon nem jó a határon túli magyarok miatt. Az oroszok nyilván támogatják a donyecki szakadárokat, de mi mást tenne bárki a helyükben?
– KGBélát ismerte?
– Nem. De mivel is vádolják? Hogy kiadott valami EU-s titkot? Az EU a szememben nem érték. Ha kiadta, jól tette. Az EU-t nem átalakítani kell. Meg kell szüntetni. Az lesz a nemzetek Európája. Én a szabadságban hiszek. Az a jó, ha azt csináljuk, amit mi helyesnek tartunk. Ne mondják meg se Moszkvából, se Berlinből, se Washingtonból, mit csináljunk. Döntsük el mi.
– Vámokat akar és nem akarja, hogy szabadon utazhassunk?
– A Európa Tanácsot érdemes lenne megtartani. Tegyünk annyit a közösbe, hogy a közös dolgainkat meg tudjuk oldani és kész. Ma viszont mindent bevágnának a nagy zsákba, ekkora zsákban ugyanis nyugodtan lehet turkálni. Az EU egy Európai méretű korrupciós rendszer. Ha meglopnak, mehetnénk Brüsszelbe tüntetni, de oda úgysem fogunk kikocsikázni: messze van. Úgyhogy nyugodtan csinálhatják. Ügyes.
– Ha már kocsi: mije van?
– Suzuki Swift. Tizenvalahány éves.
– A ház azért szép nagy.
– Amikor lehetett, felvettem hitelt, családtámogatás is volt, az elektromos hálózatot én csináltam, maltert kevertem… Volt családi vállalkozás is és nem voltam tehetségtelen.
– Ma hogyan tudja menedzselni a családot, honnan vannak bevételek?
– Annak, hogy szimbolikus szereplővé váltam ezekben az években, volt olyan hozadéka, hogy sokan támogatnak. De nem könnyű. A börtön nagyon visszarántott. 2009-es elhurcolásomtól öt év után voltam újra szabad ember, újrakezdhettem, de nem öt évet vesztettem, hanem tízet. Rengeteg anyagi kárt okoztak.
– Mivel tölti az idejét most, hogy legalább itthon lehet?
– Végére szeretnék jutni ennek a Hunnia-ügynek. Szóba került az amnesztia. A Gergényi-ítélet után ésszerű lenne. Le lehetne zárni 2006-ot általa. Ez politikai kérdés. Sokan egyetértenek ezzel a kormánypártban is, még Schiffer András is megszólalt az ügyben. Aki normális, az akkor is látja, hogy nonszensz az ügy, ha amúgy nem ért velem egyet vagy nem szeret.
– Avatkozzon bele a politika az igazságszolgáltatás menetébe?
– Beavatkozás az lenne, ha odaszólnának a bírónak. Demokráciában a hatalom a néptől származik. A képviselőin keresztül a nép törvényeket hoz. Ha egyedi elbírálás alapján úgy döntenek a képviselők, hogy amnesztiát adnak valakinek, az nem beavatkozás, hanem az egyetlen legitim, demokratikus eljárás. Én már meg lettem büntetve, ne haragudjon. Majd’ három évet ültem részletekben, megszakításokkal. A nagy ügy, a Hunnia- vagy Magyarok Nyilai-ügy ráadásul még az elején tart. Közben meg húzódik még a hivatalos személy elleni erőszak ügyem is…
– Még az sincs lezárva? Mióta is?
– 2009. március 15-én hurcoltak el a rendőrök az Erzsébet híd lábától, minden ok nélkül, törvénytelenül, mégis én vagyok a vádlott. Azt mondják, hátrafejeltem meg hátrarúgtam elhurcolásom közben, de még a saját videójukon sem látszik semmi ilyesmi. Hánykolódom abban az ügyben is, azóta rángatnak, azóta húzódik. Első fokon felmentettek, aztán új eljárásra utasították a bíróságot, kezdődött az egész elölről, ekkor elmeszeltek közmunkára, most másodfokon megint nyertem. A Hunnia-ügy ehhez képest még tényleg az elején tart, de azzal verték szét a családi terveinket.
– Milyen terveket?
– Terveztünk negyedik gyereket.
– Már késő?
Közeledünk az ötvenhez. Persze: ne tegyünk pontot semminek a végére, amíg nem muszáj…
(Mandiner.hu)
