A Napifotó interjúja a skinhead mozgalom 30 évét bemutató könyvről, amelyben a Betyársereg vezetője Tyirityán Zsolt is beszél erről a korszakról.
dr.T.: –A könyv címe „Bőrfejűek”. Ez most csak egy általános, blikkfangos cím, vagy mit várhat az olvasó ennek alapján?
V.M.: – Nos, az ötlet Dudié volt. Egyrészt kis fricska a korábbi, e címen megjelent könynek, másrészt e néven illetik a magyar skinheadeket, tehát kézenfekvő. Amúgy a könyvnek van egy hivatalos, bejegyzett alcíme is, hiszen egy máig élő, működő szubkultúra 30 évének történetét mutatja be.
drT.: -Milyen megfontolás vezetett benneteket a könyv megírására, összeállítására?
V.M.: – Sok-sok beszélgetés, ahol szó esett tények elferdítéséről, másokkal történt sztorik „ellopásáról”, tévhitekről és sztereotípiákról a kopaszokkal kapcsolatban. Egyébként valóban ennyi volt „csak” a kezdőlökés, aztán persze alakult a dolog, főleg, amikor megkerestem Keresztes Csaba történészt, a szubkultúra kutatóját.
dr.T.:- Személy szerint Neked is van kötődésed a szkinhed-mozgalomhoz? Esetleg személyes élmények is vezettek?
V.M.: – Mindig is buktam a tar fejű, militáns megjelenésű pasikra. 🙂 Na jó, viccet fálretéve, igen, némileg. Fiatal korom meghatározó részei voltak, most, öregen pedig visszataláltam. Rátaláltam régi arcokra, leltem új barátokat. Úgy nagyjából ennyi. 🙂
dr.T.: – A könyv, a beharangozó és az előzetes ismeretek úgy tűnik, majd itt-ott kényes témákat is feszeget. Az interjúalanyok fenntartás nélkül vállalták a „felszínre emelkedést”, egyesek közülük névvel is vállalva magukat? Úgy tűnik találkozik majd az olvasó olyannal is közülük, aki jelenleg politikusi pályán mozog éppen…
V.M.: – Alapvetően két részből áll a könyv. Csaba, történészként objektíven foglalja össze a harminc év történéseit. Szerintem olyan anyagot állított össze, mely nem csak a kopaszoknak lehet érdekes, de szociológus vagy politológus hallgatók számára is, akár forrásmunkaként. A második részt követtem el én, lényemből fakadóan pedig egyértelműen szubjektív. Interjúk sorozata, a szkinhed mozgalom egykori és jelenlegi prominenseivel. Sokakat megkerestünk, másokat nem sikerült – idő vagy elérhetőség hiányában. Volt, aki mereven elzárkózott, más visszamondta, mert életkörülményei így adták, de akik vállalták – egy kivétellel – névvel, arccal adták magukat és a véleményüket.
dr.T.: – Ez a könyv várhatóan „felkavarja majd a langyos pisit” a – valljuk be – mára már eléggé leülepedett és posványos közélet mocsarában. Bátrak vagytok…
V.M.: – Nem hiszem, hogy nagy bátorság kellett ehhez. Egyébként nem vagyok ijedős, és megfelelési kényszerem sincsen. Továbbmegyek: nekem azt tanították: ne ítélj, hogy ne ítéltess. Miért alkotnak mégis képet olyanok a szkinhedekről, akik nem ismerik őket? Akik soha nem látták őket segíteni másokon, pedig szoktak. Akik sose látták, hogyan élik hétköznapjaikat, hogyan dolgoznak, szeretnek és gyűlölnek? Persze a média mindig is segített abban, hogy az ember lehetőleg csak és kizárólag sztereotípiákban gondolkodjon, ne akarjon továbblépni és ismerkedni a dolgokkal, fogadja el, amit adnak neki, és lehetőleg csak az legyen a véleménye, amit megengednek. Nem sok minden változott e téren az elmúlt évtizedekben, csak nagyobb lett a kínálat agymosodából. Ebből kicsit kitörünk. Adunk egy másik képet a szkinhedekről, talán kicsit tágabbat, színesebbet. Persze nem feltétlenül fog ez mindenkinek tetszeni, nem fogják ettől még szeretni a kopaszokat, de ha már néhányan más szemmel néznek a fiatalokra, ha csak páran megértik, mit és miért tesznek, gondolnak, már megérte.
dr.T.: – Felteszem, nem volt egyszerű kiadót, nyomdát stb. találni, egy Joóm Kipurgál-naptár vagy hasonló anyag feltehetően nagyobb lelkesedést, támogatást kapott volna egyes (akár hivatalos) köröktől…
V.M.: – Egyáltalán nem. Olyannyira, hogy könyv magánkiadásban jelenik meg, ahogy a munka, úgy a kiadás anyagi háttere is a mozgalomra oly jellemző összefogásból állt össze. Az árát pedig úgy határoztuk meg, hogy mindenki számára elérhető legyen. Lehet, hogy meglepő a mai világban, de nem akarunk keresni rajta. Szóval üzenem a NAV-nak, hogy ebből nem leszek milliomos, és mindent a szkinhedekre jellemző becsülettel csinálunk. Összefogva és összetartva.
dr.T.: – Valamennyire ismerhetőek eddig is a könyv riportalanyai. Mint említettem előbb, közülük nem is egy a politikusi pályán mozog jelenleg is. MI van azokkal, akik a egykor szintén szkinhedként (is) voltak ismertek, de ma (és megint szintén) politikusként tagadják akkori mivoltukat? Volt közülük olyan, akit megkerestetek, és ha igen, hogyan reagáltak a felkérésre?
V.M.: – Mint mondtam, volt, akit megkerestünk, volt, akit nem. Volt, aki vállalta, volt, aki nem. Igaz ez mindenkire, nem szeretném nevesíteni sem a meg nem keresetteket, sem az elutasítókat, sem azokat, akik bár szerették volna, nem tehették.
dr.T.: Végezetül, és nem előremenve a részletesebb tartalom ismertetése céljából: pár szóval beszélnél magáról a könyvről, annak egyes részleteiről? Egyben köszönöm neked, hogy megtiszteltél a válaszadással…
V.M.: – Az előbb már vázoltam a könyv tartalmi felépítését. Még annyit hozzátennénk, hogy köszönhetően pár szkinhednek rengeteg archív fotó állt a rendelkezésünkre. A legnagyobb probléma az volt, ezekből hogyan válogassunk. Jó lenne egyszer ezt a temérdek fotót közzétenni! Azonban a könyv „csak” a 400 oldalt ütögeti, így nem fért bele minden és mindenki, amit szerettünk volna. De talán majd egyszer, a következő generáció! És egy kérés mindenkihez: olvassátok el az impresszumot a könyv elején. Mert ennek a könyvnek valóban nincsenek szerzői. Ezt MI írtuk.
A könyv Facebook oldala:
https://www.facebook.com/borfejuek?fref=ts
A könyv bemutatójának Facebook eseménye:
https://www.facebook.com/events/1393679567543527/
(NemzetiRock.hu)
