Vona Gábor a Jobbik elnöke tartott lakossági fórumot a helyieknek, ahol több mint 200 ember és a betyárok is megjelentek.
A sereg, mint az már korábban is megtette, most is megjelent a cigánybűnözés által sújtott településen. A betyárok jelzésértékű kiállását a helyiek nagy örömmel fogadták, hiszen ők érzik igazán azt, hogy a kormányzat mennyire is teremtett rendet az országban. A Betyársereg továbbra sem fogja ölbe tett kézzel nézni, amint a cigányok terrorizálják a helyieket, lopnak, időseket zaklatnak! Sajnos Hajdúhadház példája nem egyedülálló, azonban van fény az alagút végén. Az érpataki modell mutatja, hogy lehet másként is csinálni, mint azt a liberális jogvédők szeretnék. Éppen ezért Orosz Mihály Zoltán Érpatak polgármestere szintén ellátogatott a fórumra, hiszen olyan példákat adhat át a helyieknek, ami kihúzhatja a magyarságot a gödörből. A gödörből, amelybe az utóbbi 20 év hibás, vagy inkább akarattal erre terelt, kisebbségi politikája taszította.
„Holló a hollónak nem vájja ki a szemét”
Vona Gábor a fórumon a kisebbségi kérdés és a cigányprobléma mellett az elszámoltatás hiányosságairól, a munkahelyteremtésről és az EU-ról is szólt pár keresetlen szót.
Ha valaki Magyarországon munkahelyet akar teremteni, akkor a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart és a mezőgazdasági gépgyártást kell fejlesztenie – mondta a politikus a mintegy kétszáz hallgatója előtt. Vona Gábor ezúttal is élesen bírálta az Európai Uniót, s kijelentette: „még a Szovjetunióban is több belátás volt, mint az Európai Unióban”. Szerinte „nem nekünk kellett az EU, hanem mi kellettünk az EU-nak: az olcsó munkaerő és a piacaink”.
„Ha gazdasági fellendülést akarunk, konfrontálódnunk kell az Európai Unióval” – tette hozzá, megjegyezve: Magyarországnak semmi esélye nincs az unióban, „ha kilépnénk az EU-ból, hazánk elkezdene fejlődni”. A Jobbik elnöke szerint Orbán Viktor nem a magyar földért, a magyar emberekért vív szabadságharcot, hanem azért, hogy „vörösök helyett narancssárgák” legyenek a médiában, a bíróságokon. Vona Gábor kijelentette: „ez az ország mélyebbre jutott, mint volt 1989-ben”. Kifogásolta, hogy nem történt meg az elszámoltatás, mégpedig szerinte azért, mert „holló a hollónak nem vájja ki a szemét”.
Addig nem lesz elszámoltatás Magyarországon, amíg nem lesz olyan erő, amelyik nem érintett – mondta a Jobbik elnöke. Szerinte „belső maffiacsata zajlik” az MSZP és a Fidesz között. „Ha Magyarországon a titkosított dokumentumokat feloldanák, az Országgyűlés kiürülne, a Jobbikon kívül senki nem maradna ott” – jegyezte meg az ellenzéki párt vezetője. Vona Gábor a rendteremtés kapcsán arról beszélt, hogy „a cigány-magyar együttélést nem kerülhetjük meg”.
A legutóbbi akció Hajdúhadházon, amin a Betyársereg is részt vett:
(Betyársereg, hvg.hu)