13.6 C
Budapest

Jelentős terrorveszély Berlinben, harcjárművek Budapest utcáin

A nyomozás első megállapításai szerint terrortámadás volt a hétfő este egy berlini karácsonyi vásárban kamionnal elkövetett tömeges gázolás. A 12 halálos áldozatot és 48 sebesültet követelő merénylettel összefüggésben őrizetbe vett, valószínűleg pakisztáni származású menedékkérő tagadja, hogy bármi köze lenne a bűncselekményhez, és érintettségét egyelőre nem is sikerült bizonyítani.

14296296_c1c8e5309a2994994a9780a83543a46b_wm

A december 19-i berlini merénylet után megerősítik a rendőri biztosítást azokon a magyarországi helyeken, ahol nagy tömeg tartózkodik, így például a karácsonyi vásárokon.

Klaus Kandt berlini rendőrfőnök kedden a német főváros vezetőinek közös tájékoztatóján a Die Welt című lap és az ARD országos köztelevízió biztonsági körökből származó értesüléseit megerősítve elmondta, nem sikerült igazolni, hogy valóban a gyanúsított ült annak a lengyel rendszámú kamionnak a volánjánál, amely hétfő este röviddel 20 óra után belehajtott a város nyugati részének központjában, a Vilmos császár-emléktemplomnál működő szabadtéri karácsonyi vásár vendégeinek tömegébe.

20161220berlin-terror-kamion-karacsony

A kamion 60-80 métert haladt a tömegben, a Budapest utcán (Budapester Strasse) állt meg. Az egyik halálos áldozat a kamion eredeti, lengyel sofőrje, holtan emelték ki a vezetőfülkéből. Lőfegyverrel végeztek vele, a fegyver nem került elő.

A berlini rendőrfőnök elmondta: igen erős kétségek támadtak azzal kapcsolatban, hogy a gyanúsított volt a támadó, bár még nem végeztek valamennyi vizsgálattal. Amennyiben bebizonyosodik, hogy az illetőnek nincs köze az ügyhöz, teljes erővel nyomoznak tovább.

Kiemelte, hogy továbbra is jelentős a terrorveszély Berlinben, ezért megerősítik a biztonsági intézkedéseket, az utcákon és tereken „erőteljes” a rendőri jelenlét.

Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter tájékoztatóján aláhúzta: kétségtelen, hogy terrortámadás volt a hétfő esti tömeges gázolás, de egyelőre nem jelentkezett terrorszervezet a merénylet elkövetőjeként, így az Iszlám Állam dzsihadista szervezet sem.

A gyanúsítottról elmondta, hogy valószínűleg pakisztáni származású, tavaly december 31-én érkezett az országba menedékkérőként. Menedékjogi eljárását nem zárták le. Sajtóhírek szerint korábban szexuális zaklatás miatt volt dolga a hatóságokkal.

Harcjárművek jelentek meg Budapest utcáin

katona_0-550x367

Az utcán ismét lehet látni járőröző katonai rendészeket, illetve a TEK embereit és harcjárműveit. Az akció elsősorban a lakosság megnyugtatását szolgálhatja, mert például a BTR-80 egy katonai célra készített páncélozott szállító harcjármű. A toronygéppuskája nem alkalmas városi környezetben a terroristák ártalmatlanítására, legfeljebb a forgalmat tudja viszonylag hatékony módon lezárni ha szükséges.

btr_0-550x367

A valódi terrorellenes akciók a háttérben, láthatatlan módon zajlanak. Ezekről azonban a legritkább esetben számolnak be a sajtónak a hatóságok.

(Index, AlfaHír, MTI)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink